A New Model Army egy angol rockzenekar, amelyet 1980-ban a nyugat-yorkshire-i Bradfordban alapított Justin Sullivan énekes, gitáros és fő zeneszerző, Stuart Morrow basszusgitáros és Phil Tompkins dobos. Sullivan az egyetlen folyamatos tagja a zenekarnak, amely négy évtizedes története során számos felállásváltozást élt meg. Zenéjük a punk és a folk zenétől kezdve a soulon és a metalon át a klasszikus zenéig az egész zenei spektrumon átívelő hatásokból merít. Sullivan dalszövegei, amelyek a közvetlen politikai, spirituális és személyes témáktól kezdve a spirituálisig terjednek, mindig is a zenekar vonzerejének kulcsfontosságú részét képezték. Mire 1983-ban elkezdték első lemezeik elkészítését, Robert Heaton, a Hawkwind egykori dobtechnikusa váltotta Tompkinst.

Bár a zenekar gyökerei a punk rockban gyökereznek, mindig is nehéz volt kategorizálni őket. Amikor 1999-ben erről kérdezték, Sullivan így nyilatkozott: "Megcímkéztek minket punknak, poszt-punknak, gótnak, metálnak, folknak – mindenfélének, de mi mindig is túl voltunk ezeken a stílushatárokon." A személyzet nagymértékű cserélődése után, mind állandó, mind turnézó tagként, 2017 augusztusától a New Model Army tagjai Sullivan, Dean White (billentyűs hangszerek és gitár), Michael Dean (dobok), Marshall Gill (gitár) és Ceri Monger (basszusgitár).

Története

Megalakulás és a Vengeance (1980-1984) A zenekar 1980 őszén alakult a nyugat-yorkshire-i Bradfordban, nevét az angol polgárháború alatt a parlament által létrehozott hadseregről kapta, és októberben adták első koncertjüket Bradfordban, ahol a punk rock és az északi soul iránti közös szeretetükre épülő dalokat játszottak.

Az 1980-as évek közepéig Sullivan a "Slade the Leveller" alteregót használta (a Levellers egy radikális politikai mozgalom az 1640-es években), állítólag azért, hogy ne veszítse el a munkanélküli segélyét, ha a hatóságok rájönnek, hogy zenével keres pénzt. Továbbra is koncerteztek az Egyesült Királyságban, kevés elismeréssel. 1983-ban megjelentették első kislemezeiket, a "Bittersweet"-et és a "Great Expectations"-t az Abstract Recordsnál, és a Radio 1 műsorvezetője, John Peel adásba adta őket.

1984 februárjában meghívást kaptak a népszerű zenei műsorba, a The Tube-ba, ahol a műsorvezető Muriel Gray úgy mutatta be őket, mint "a rock and roll legcsúnyább bandája."A műsor producerei azonban aggódtak a "Vengeance" szövege miatt, amit a zenekarnak kellett volna előadnia ("I believe in justice / I believe in vengeance / I believe in getting the bastards"), ezért a zenekar a "Christian Militia"-t játszotta.

Ezt az előadást követően a zenekar első minialbuma, a Vengeance 1984 elején az Egyesült Királyság független listájának első helyére került, kiszorítva a The Smiths-t erről a pozícióról. Miután egy további kislemez, a "The Price" szintén magas helyezést ért el a független listákon, a zenekart leszerződtette a nagy kiadó, az EMI.

A Major lemezkiadó évei (1985-1993) A zenekar ezután nyolc év alatt négy stúdióalbumot (plusz egy élő albumot) készített az EMI-nek és egy stúdióalbumot az Epicnek. 1985-ben a No Rest for the Wicked és a hozzá kapcsolódó "No Rest" című kislemez egyaránt a top 30-ba került az Egyesült Királyságban, ez utóbbi némi vitához vezetett, amikor a zenekar a Top of the Pops egyik fellépése során "Only Stupid Bastards Use Heroin" feliratú pólókat viselt. A "No Rest" turné alatt Morrow elhagyta a zenekart, és némi késlekedés után a 17 éves Jason "Moose" Harris váltotta fel. A zenekartól azonban megtagadták a munkavállalási engedélyt az Egyesült Államokba való beutazáshoz, mivel az amerikai bevándorlási hivatal szerint a zenekar munkássága "nem művészi értékű".

1986 decemberében a zenekar végül engedélyt kapott arra, hogy turnézhasson az Egyesült Államokban. Ekkorra már megjelent a The Ghost of Cain, amelynek producere Glyn Johns volt, és a The Times 1986-ban az év legjobb albumának nevezte David Sinclair, aki szerint "ez volt a legjobb dolog, ami az angol rockzenével történt az első Clash-album óta". A koncertek között szerepelt a Reading Festival és egy koncert David Bowie-val a berlini Reichstag előtt, és a zenekar először bővítette turnéfelállását egy második gitárossal Ricky Warwick személyében, valamint a Nine Below Zero szájharmonikásával, Mark Felthammel.

A Thunder and Consolation 1989 februárjában jelent meg, és a zenekar egy folk-rockosabb hangzás felé mozdult el, különösen a számokon, amelyeken Ed Alleyne-Johnson hegedűművész is közreműködött A zenekar "mérföldkőnek" nevezett album a brit slágerlistákon a 20. helyig jutott, a "Stupid Questions" és a "Vagabonds" című kislemezek pedig Amerikában is nagy hatást tettek, és a zenekar ott is turnézni tudott az albummal, ahol Alleyne-Johnson további gitárt és billentyűs hangszereket is biztosított. Az év végén azonban Harris elhagyta a zenekart, helyére Peter "Nelson" Nice érkezett, aki több mint 20 évig játszott a zenekarral. 1990-ben az Impurity című album folytatta a folk-központú témát, melyen Alleyne-Johnson továbbra is főszerepet játszott, és Adrian Portas csatlakozott a zenekarhoz gitáron.

A következő album zenei irányváltást jelentett; ahogy Sullivan később mondta: "ahogy ez a folk-cum-rave-cum-crusty-cum-new-age dolog kitört és nagyot szólt a kilencvenes évek elején, mi – huss – megcsináltuk – és mentünk és csináltunk egy nagyon dühös hard rock albumot". A The Love of Hopeless Causes, a New Model Army egyetlen kiadványa az Epic Recordsnál 1993-ban jelent meg, és a "Here Comes the War" című kislemezzel indult, amely vitát váltott ki, amikor egy nukleáris eszköz építésének útmutatóját tartalmazó csomagban érkezett.

Szünet (1994-2000) A zenekar korábban úgy döntött, hogy egy év szünetet tart, hogy személyes és egyéb zenei kérdésekre koncentrálhasson, és 1994 végén újra összeállt, Dean White billentyűs és gitáros közreműködésével, Alleyne-Johnson helyett. 1994-ben világossá vált, hogy Sullivan és Heaton között nem volt minden rendben; Sullivan később így nyilatkozott: "Megírtuk a Thunder and Consolationt, és zseniális volt, de nagyon röviddel ezután elkezdtünk összeveszni, ami az album készítése alatt folytatódott. Az ő élete egy irányba ment, az enyém pedig egy másikba." Megállapodtak, hogy a készülő album és a turné után külön utakon folytatják. 1998 májusában jelent meg a Strange Brotherhood, vegyes kritikákat kapva, de aztán Heatonnál agydaganatot diagnosztizáltak. Azt javasolta, hogy dobtechnikusa, Michael Dean helyettesítse őt a turnén. Ekkorra a zenekar már megalapította saját független kiadóját, az Attack Attack-ot, és a korábbi turnémenedzser, Tommy Tee visszatért a zenekar menedzselésére. 1999-ben egy "...& Nobody Else" című élő album következett, majd 2000-ben a nyolcadik stúdióalbum, az Eight.

Robert Heaton halála, Today is a Good Day, Carnival (2001-2009) Az Eight turnéja után a zenekar ismét szünetet tartott, leginkább azért, hogy Sullivan a Navigating by the Stars című szólóalbumára koncentrálhasson, amely végül is2003-ban jelent meg, és Sullivan, Dean és White turnéztak vele. 2004. november 4-én, amikor a zenekar összeállt, hogy felvegye a kilencedik albumot, Robert Heaton hasnyálmirigyrákban meghalt 2004. november 4-én. A Carnival végül 2005 szeptemberében jelent meg, és tartalmazza Sullivan reakcióját Heaton halálára, a "Fireworks Night"-t. Dave Blomberg nem tudott részt venni az album turnéján, és helyére a jelenlegi gitáros, Marshall Gill került.

A zenekar tizedik stúdióalbuma, a High viszonylag gyorsan elkészült, és 2007 augusztusában jelent meg. A turné kisebb visszaesést szenvedett, amikor az Egyesült Államok Állampolgársági és Bevándorlási Szolgálata ismét megtagadta a zenekar vízumát; ezúttal a problémát viszonylag gyorsan megoldották és a dátumokat 2008 elejére ütemezték át. Nem sokkal később a zenekart ismét megrázta, hogy a menedzser Tommy Tee váratlanul meghalt 46 éves korában. 2009-re azonban a zenekar ismét stúdióba vonult. A Today Is a Good Day egy sokkal kompromisszummentesebb album volt, a címadó dal és egy pár másikközvetlenül a 2008-as gazdasági válságra utaltak. Az albumot népszerűsítő turné végéhez közeledve közeledett a 30 év a zenekar indulása óta.

A 30. évfordulótól napjainkig (2010-től napjainkig) 2010 vége felé a zenekar 30. évfordulóját különleges koncertekkel ünnepelték négy kontinensen minden hétvégén szeptembertől december elejéig; a legtöbb városban a koncertek két estén át tartottak, teljesen különböző szettekkel, a zenekar azt ígérte, hogy legalább négy dalt játszanak mind a tizenegy stúdióalbumukról, valamint a Lost Songs and B-Sides and Abandoned Tracks, és Rarities and B-sides válogatáslemezekről. A londoni Kentish Town Forumban tartott utolsó koncerteket egy dupla CD és DVD kiadványon gyűjtötték össze, amely tartalmazza mind az 58 dalt, amelyet december 3-án és 4-én este játszottak.

Miután a zenekar a következő évben lejátszotta hagyományos karácsonyi koncertjeit, megjelent a hír, hogy Nelson személyes okokból úgy döntött, hogy elhagyja a zenekart, ami már jóval korábban eldőlt. Néhány nappal később, karácsony este tűzvész pusztította el a zenekar bradfordi stúdióját és próbatermét. Számos gitár és egyéb hangszer veszett oda a felvételi felszereléssel és emléktárgyakkal együtt. A stúdió azonban három hónapon belül újra működött, és számos meghallgatás után Ceri Mongert jelentették be a zenekar új basszusgitárosának és multiinstrumentalistájának.

2013-ban jelent meg a zenekar tizenkettedik stúdióalbuma, a Joe Barresi által kevert Between Dog and Wolf, amely a zenekar legsikeresebb lemeze lett a 20 évvel korábbi The Love of Hopeless Causes óta. 2013-ban az album jelentős elmozdulást mutatott a zenekar hagyományos hangzásától beleértve a "törzsi" ritmusokat, bár Sullivan azt állította, hogy ezek csupán a dobok használatának különböző módjai – "Nagyon szeretjük a komplex tom-tom ritmusokat, nagyon szeretjük azt a döngölő (ütemet)". Egy évvel később megjelent a Between Wine and Blood, amely hat korábban kiadatlan stúdiószámot tartalmaz a Between Dog and Wolf sessionökről, valamint tizenegy élő számot arról az albumról. 2014 októberében a londoni Raindance Filmfesztiválon és a montreali Festival du nouveau cinéma fesztiválon bemutatták a zenekar karrierjéről szóló dokumentumjátékfilmet, a Between Dog and Wolf: The New Model Army Story-t, amelyet Matt Reid rendező készített. A zenekarról 2014 októberében a londoni Raindance Filmfesztiválon és a montreali Festival du nouveau cinéma fesztiválon mutattak be dokumentumfilmet. 2016. augusztus 26-án jelent meg a zenekar 14. stúdióalbuma, a Winter. A Wintert a The Big Takeover a 2016-os év #1 albumának nevezte. 2019. augusztus 23-án jelent meg a zenekar 15. stúdióalbuma, a From Here.

A Wintert a The Big Takeover a 2016-os év #1 albumának nevezte. 2019. augusztus 23-án jelent meg a zenekar 15. stúdióalbuma, a From Here.

Diszkográfia

Stúdióalbumok Vengeance (1984) No Rest for the Wicked (1985) The Ghost of Cain (1986) Thunder and Consolation (1989) Impurity (1990) The Love of Hopeless Causes (1993) Strange Brotherhood (1998) Eight (2000) Carnival (2005) High (2007) Today is a Good Day (2009) Between Dog and Wolf (2013) Between Wine and Blood (2014) Winter (2016) From Here (2019) Unbroken (2024)

Források

– Allmusic biográfia New Model Army: Rock's Ultimate Outsider Band – Louder Sound Beszámoló a 2010-es budapesti koncertről – Hammer World

Fordítás

Kategória:Brit alternatívrock-együttesek Kategória:1980-ban alakult együttesek