Trent John Alexander-Arnold (Liverpool, 1998. október 7. –) UEFA-bajnokok ligája győztes angol válogatott labdarúgó, jelenleg a Real Madrid játékosa. A Liverpool akadémiáján nevelkedett és 18 éves korában mutatkozott be az első csapatban. A 2016–17-es idény végén elnyerte a klub legjobb fiatal játékosa címet. Az U16-os korosztálytól minden utánpótlás válogatottban képviselte Angliát. Nevének hosszúsága miatt a vezetéknevének rövidített változata szerepel a mezén.
Pályafutása Liverpool Utánpótlás évek Trent Alexander-Arnold West Derby-ben, Liverpool egy északi külvárosában született, Melwood közelében. 2004-ben, hat évesen csatlakozott a Liverpooli akadémiához, amikor Ian Barrigan felfedezte, majd később az U16-os és az U18-as csapatban játszott Pep Lijnders irányítása alatt. Már az akadémián töltött ideje alatt is kiemelkedett korosztályából, a klub legendája és egykori kapitánya, Steven Gerrard is külön megemlítette önéletrajzában. A 2015–16-os szezonban Alexander-Arnoldot Brendan Rodgers felhívta az első csapathoz, és egy Swindon Town elleni barátságos mérkőzésen játéklehetőséget is kapott.
2016–17-es szezon Miután részt vett a Liverpool szezon előtti amerikai turnéján, 2016. október 25-én tétmérkőzésen is debütált az első csapatban, kezdőként pályára lépve a Tottenham Hotspur ellen 2-1-re megnyert Ligakupa találkozón. Ezt követően a Liverpool korábbi csapatkapitánya és menedzsere, Graeme Souness is dicsérte, mondván "minden tulajdonsága megvan, hogy a legjobb játékosok egyike legyen."
November 8-án a Liverpool bejelentette, hogy Alexander-Arnold, Kevin Stewart és Ben Woodburn, az akadémia legtehetségesebb fiatalja új szerződést írtak alá. Kezdőként kapott lehetőséget a csapat következő Ligakupa mérkőzésén a Leeds United ellen és a 2-0-ra megnyert találkozón gólpasszt adott Divock Originek. Őt választották a mérkőzés legjobbjának. Alexander-Arnold december 14-én debütált Premier League-ben is, Origit váltva a Middlesbrough elleni 3-0-s győzelem alkalmával. 2017. január 15-én a Manchester United ellen először volt kezdő a bajnokságban. 2017. május 9-én elnyerte a Liverpool év fiatal játékosa díjat, míg korosztályában is a legjobbnak választották. Első szezonjában összesen tizenkét tétmérkőzésen kapott szerepet.
2017–18-as szezon 2017. július 7-én Alexander-Arnold új, hosszú távú szerződést írt alá a klubbal. 2017. augusztus 15-én első alkalommal lépett pályára a nemzetközi kupaporondon és a Hoffenheim elleni Bajnokok Ligája selejtezőn egyből gólt is szerzett egy szabadrúgásból. Ő lett a harmadik legfiatalabb góllal debütáló Liverpool játékos az európai kupák történetében Michael Owen és David Fairclough után.
2018–2025 2025 májusában, miután a Liverpoollal bebiztosította második bajnoki címét, Alexander-Arnold bejelentette, hogy szerződése lejártakor elhagyja a csapatot.
Real Madrid 2025 májusában a Liverpool bejelentette, hogy elfogadta a Real Madrid ajánlatát, hogy Alexander-Arnold idő előtt elhagyja a csapatot. Május 30-án a szerződést pontban délben megkötötték, amely 2031-ig szól. A kivásárlási ára 10 millió euró volt.
A válogatottban Utánpótlás korosztályok Alexander-Arnold több korosztályos csapatban is képviselte Angliát. 2016. október 7-én a horvátok 3-1-es legyőzése alkalmával szerepelt először az U19-es válogatottban. Novemberben Walesnek gólt lőtt, bár utólag a találatot hivatalosan Mark Harris öngóljaként könyvelték el. 2017. március 24-én a spanyolok ellen újra betalált, Anglia pedig biztosította részvételét a 2017-es U19-es Európa-bajnokságon. A tornát Anglia megnyerte, ám Alexander-Arnold nem volt tagja az aranyérmes keretnek, mert a Liverpool, arra hivatkozva, hogy a következő szezonra való felkészülés fontosabb, nem engedte el a tornára.
Család Trent Alexander-Arnold unokatestvére az egykori Rading és Millwall játékos John Alexander.
Statisztika A válogatottban VálogatottÉvMérk.GólokAnglia2018512019402020302021402022202023512024102Összesen334
Sikerei, díjai Klubcsapat Liverpool FC Angol bajnokság: 2019–20 Angol kupa: 2021–22 Angol ligakupa: 2021–22, 2023–24 Angol szuperkupa: 2022 UEFA-bajnokok ligája: 2018–19 UEFA-szuperkupa: 2019 FIFA-klubvilágbajnokság: 2019
Egyéni Liverpool Az év fiatal játékosa: 2016–17
Statisztika 2025. május 4-i állapot szerint.
KlubSzezonBajnokságKupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokLiverpool2016/17Premier League702030——1202017/181912000122—3332018/1929100—110—4012019/2038400—70404942020/21362100080—4522021/22322303090—4722022/2337220—71114742023/24283202050—3732024/25313112080—424Összesen257181311006735135223KARRIER ÖSSZESEN257181311006735135223 Jegyzetek
Jegyzetek
Források Trent Alexander-Arnold profilja a Liverpool hivatalos honlapján Trent Alexander-Arnold profilja az Angol labdarúgó-szövetség
Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Liverpooliak Kategória:Élő személyek Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:A Liverpool FC labdarúgói Kategória:A Real Madrid labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Angol Ligakupa-győztes labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók