A Cassadaga a Bright Eyes nyolcadik stúdióalbuma, amelyet 2007. április 10-én adott ki a Saddle Creek Records. A 2006 során felvett 25–30 dalból végül 13 került rá az elkészült alkotásra. A lemez címét a Florida állambeli Cassadaga városáról, egy médiumok és a spiritualizmus követői által lakott településről kapta.

Az album a Saddle Creek Records 103. kiadványa.

Leírás Az albumon feltűnik Z Berg (The Like), Sherri DuPree és Stacy King (Eisley), valamint a szólóénekes Rachael Yamagata is. Az első kislemez 2007. március 6-án jelent meg, rajta a Four Windsszel és öt, az azonos című középlemezen szereplő, b-oldalas dallal.

A Cassadaga a Billboard 200-as lista negyedik helyéig jutott; az első héten 58 000 példány kelt el belőle; az Egyesült Államokban összesen végül 231 000 darabot adtak el. A Rolling Stone 2007-es top 50-es rangsorában a 12., a brit albumlista 2007 áprilisi mezőnyében pedig 13. lett.

Johnny Deppnek ez a lemez volt az egyik kedvence 2007-ből.

A Four Winds röviden hallható a Cloverfield partijelenetében.

Borító A CD és hanglemezes változatokhoz egy „spektrális dekódert” mellékeltek, amellyel láthatóvá válnak a borító rajzai és rejtett üzenetei. Egy ilyen például az első szám szövegére utaló, orosz nyelvű mondat („тяните другую кровавую ванну”), melynek jelentése: „rendezz újabb vérfürdőt”; másik ilyen az egyébként helytelen, görög nyelvű „παρελθόν παρουσιάζω μέλλον” idézet („a múlt bemutatja a jövőt”), amely a Her Space Holiday egyik lemezének címe (a két együttes közös albumot is kiadott).

Több, egyéb nyelvű mondat is felbukkan még, ezek az alábbiak: Angol „Dog faced apologists pleasing themselves on the burning sand” („Kutyaarcú védők gyönyörködnek az égő homokban”) „These myths are sacred and profane!” („Ezek a mítoszok szentesítettek és szentségtörők!”) „Rocks beneath the water” („Sziklák a víz alatt”; Cassadaga település seneca neve) „Citrus slaves throwing dice in the dirt, amusement” („Citrusszedő rabszolgák a porban kockázva szórakoznak”) „We love you, Breezy, and we miss you!!!” („Szeretünk Breezy, hiányzol!!!”; Breezy Sabrina Duim beceneve) „Swollen saints bathing in a backwards river under a sliver of a moon” („Kövér szentek visszafelé folyó folyóban fürdenek a hold ezüstje alatt”) „Mighty Saturn enters your eighth house” („A hatalmas Szaturnusz belép a Nyolcadik Házadba”)

Francia „Est-ce minuit ou midi?” („Éjfél van, vagy dél?”)

Portugál „Virgens doentes de sol ficando frescas no túmulo do faraó” („A naptól megfáradt szüzek a fáraó sírjában frissek maradnak”) „Plantas de pirâmedes cheio de cores tatuado na barriga de uma puta” („Piramisok színes tervrajzai egy szajha hasára tetoválva”)

A CD-tok belsején, illetve a hanglemezes kiadáshoz mellékelt külön darabon a „For Sabrina” szöveg olvasható a 2007 januárjában elhunyt Sabrina Duim emlékére. Sabrina a Stanford Egyetem hallgatója, illetve hárfás volt, aki a Bright Eyes koncertjein is játszott.

A brit kiadás borítójának hátlapján az If the Brakeman Turns My Way dal címe helytelenül „If the Breakman Turns My Wayként” szerepel. A változatot a Polydor Records/Universal Records tervezői módosították az amerikai változathoz képest (digipak, amely az amerikai „deluxe” kiadásnak felel meg).

2008-ban a lemez elnyerte a legjobb borítóért járó Grammy-díjat.

Számlista

B-oldalas dalok DalMegjelenés Tourist Trap Four Winds középlemez Reinvent the Wheel Cartoon Blues Smoke Without Fire Stray Dog Freedom Endless Entertainment digitális Susan Miller Rag 3”/CD, a Cassadaga előrendelőinek

Közreműködők Conor Oberst – szöveg, gitár, zongora, szintetizátor Mike Mogis – szöveg, gitár, basszusgitár, pedal steel gitár, lap steel gitár, mandolin, dobro, ütőhangszerek, vibrafon, tizenkét húros gitár, bariton, ukulele, harangjáték, producer Nate Walcott – orgona, zongora, elektromos, zongora; valamint húrok, fafúvósok és a zenekar hangszerelése Andy LeMaster, Chris MacDonald, Gillian Welch, Hassan Lemtouni, Jake Bellows, Rachael Yamagata, Sean Foley, Sherri DuPree, Stacy DuPree, Ted Stevens, Z Berg – szöveg Janet Weiss – dob Anton Patzner – hegedű Bill Meyers, Suzie Katayama – karmesterek Brian Walsh – klarinét, basszusklarinét Clark Baechle, Dan Bitney, Dan Fliegel, Jonathan Crawford, Michael Zerang – ütőhangszerek Dan McCarthy, Stefanie Drootin, Tim Luntzel – basszusgitár David Moyer – basszusklarinét David Rawlings – gitár M Ward – szöveg, gitár Jason Boesel, Maria Taylor – szöveg, dob John McEntire – ütőhangszerek, elektronika Myka Miller – oboa Sarah Wass – fuvola Shane Aspegren – dob, ütőhangszerek

Fordítás

Jegyzetek

További információk

Az album a Discogson Az album a MusicBrainzen

Kategória:Bright Eyes-albumok Kategória:2007 nagylemezei