Kokas László (Öttevény, 1943. november 19. –) magyar színész, operetténekes, tanár.

Életpálya Öttevényen született, 1943. november 19-én. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett történelem–orosz szakos tanári diplomát 1967-ben, mellette megszerezte színészi diplomáját is. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical osztályában, Vámos László tanítványaként. Abban az évben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, és 1992-ig a tagja volt. Operettek és musicalek tenorszerepeit alakította. A társulat külföldi turnéin rendszeresen részt vett 1986-tól. Német és magyar nyelvű előadásaikkal bejárták szinte az egész világot. (USA, Kanada, Svájc, Japán, Németország stb). 1993-tól a Művészház Kft. Magánszínházi Társulás tagja, illetve szabadfoglalkozású színművész. Játszott illetve játszik többek között a Békéscsabai Jókai Színházban, a Gyulai Várszínházban, a Soproni Petőfi Színházban, a Váci Dunakanyar Színházban, a Kőszegi Várszínházban, a Budaörsi Latinovits Színházban, Karinthy Színházban, a Turay Ida Színházban és a Veres 1 Színházban is.

Magánélete Felesége Halász Aranka színésznő, lánya Kokas Piroska színésznő, fia Kokas Ferenc közgazdász.

Fontosabb színházi szerepei Leonard Bernstein: West Side Story... Tony (Fővárosi Operettszínház) Kacsóh Pongrác: János vitéz... Kukorica Jancsi (Fővárosi Operettszínház) Jacques Offenbach: Orfeusz az alvilágban... Orfeusz (Fővárosi Operettszínház) Kálmán Imre: Csárdáskirálynő... közjegyző (Fővárosi Operettszínház) Kálmán Imre: Marica grófnő... Kudelka (Fővárosi Operettszínház) (Turay Ida Színház) (Városmajori Szabadtéri Színpad, a Karinthy Színház és a Dáma Díva Művészeti Társaság közös produkciója) (Kőszegi Várszínház) Kálmán Imre: Marica grófnő... Kudelka bácsi (Budaörsi Latinovits Színház) Kálmán Imre: Cigányprímás... Kadó (Békéscsabai Jókai Színház) (Gyulai Várszínház) Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő... Sergius Wladimir nagyherceg; Pelikán (Fővárosi Operettszínház) Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő... Pelikán (Soproni Petőfi Színház) Franz von Suppé: Boccaccio... Leonetto (Fővárosi Operettszínház) Johann Strauss: A denevér... Orlovszky; Blind; Frosch (Fővárosi Operettszínház) Johann Strauss: A denevér... Blind (Városmajori Szabadtéri Színpad) Jerry Bock – Sheldon Hernick: Hegedűs a háztetőn... Mótel (Fővárosi Operettszínház) Lehár Ferenc: Cigányszerelem... Gergely; Mihály (Fővárosi Operettszínház) Lehár Ferenc: A mosoly országa... Lichtenfels gróf (Békéscsabai Jókai Színház) (Fővárosi Operettszínház) George Gershwin – Ira Gershwin – Ken Ludwig: Crazy for you... Everett Baker (Fővárosi Operettszínház) Huszka Jenő: Mária főhadnagy... Jancsó Bálint (Fővárosi Operettszínház) Huszka Jenő: Mária főhadnagy... Simonich (Turay Ida Színház) Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My fair Lady... Freddy (Fővárosi Operettszínház) Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro lakodalma... Basilio; Curzio (Fővárosi Operettszínház) Georges Bizet: Carmen... Remendado (Fővárosi Operettszínház) Stanislaw Wyspianski: A magyar menyegző... Kismarty István(paplaki bíró) (Békéscsabai Jókai Színház) Huszka Jenő – Martos Ferenc: Lili bárónő... Malomszeghy báró (Turay Ida Színház) (Váci Dunakanyar Színház) Ábrahám Pál: Bál a Savoyban... Pomerol (Békéscsabai Jókai Színház) Hervé – Henrik Meilhac – Albert Millaud: Nebáncsvirág... Alfred Chateau őrnagy (Vigyázó Sándor Művelődési Ház) (Soproni Petőfi Színház) Szirmai Albert – Bakonyi Károly: Mágnás Miska... Korláthy gróf (Veres 1 Színház)

Vendégjáték A Fővárosi Operettszínház társulatával 1986-tól évente, - turnék, német és magyar nyelven, az alább felsorolt országokban: USA Kanada Japán Ausztria Németország Svájc Olaszország Filmek, tv Sir John Falstaff (1977) Éljen az egyenlőség (1980) Zenés TV Színház Egy csók és más semmi (1975) Boccaccio (1978) Lót (1985) Három a kislány (1988) Barátok közt (2008–2009)

Jegyzetek

Források Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999.

További információk

Kategória:Magyar színészek Kategória:1943-ban született személyek Kategória:Élő személyek