Jablonowski József (Szepesolaszi, 1863. február 16. – Budapest, 1943. július 6.) rovartani kutató (entomológus).
Életútja
Sárospatakon és Budapesten jogi, a budapesti egyetemen természetrajzi tanulmányokat folytatott. 1890-ben asszisztensként Horváth Géza mellé került a Rovartani Állomásra, melynek 1895-ben ideiglenes igazgatója, 1896-tól haláláig igazgatója volt.
Munkássága A hazai növényvédelem egyik legeredményesebb művelője. Munkássága a mező-, kert- és szőlőgazdaságot károsító állatok, főleg a rovarok életmódjának és leküzdésének kutatására terjedt ki. Nincsen olyan fontosabb rovarkárosító, melyet ne tanulmányozott, és amelynek irtását kísérletileg ki ne dolgozta volna.
Jelentős szerepet vállalt a filoxéra elleni küzdelemben is, és az általa feltalált lóvontatású sáskairtógépet 1904-es sáskajáráskor a marokkói sáska ellen teljes sikerrel vetették be. A gyümölcsfák és a szőlő kártevő rovarai" című könyve három kiadást ért meg.
Fontosabb munkái A gabonazsizsik (Budapest, 1892) A szőlő betegségei és ellenségei (Budapest, 1895) A varjak mezőgazdasági jelentősége (Budapest, 1901) A répabogár és a védekezés ellene (Budapest, 1902) A gyümölcsfák s a szőlő kártevő rovarai (Budapest, 1902) Útmutatás a komlót pusztító állatok irtására (Budapest, 1905) A cukorrépa állati ellenségei (Budapest, 1906) A gyümölcskert védelme az élősködők ellen (Budapest, 1913) A mezei pockok ellen való védekezés (Budapest, 1913) A szőlőmolyok ellen való védekezés (Budapest, 1913) A patkány és bolha szerepe és módja a pestis terjesztésében és ennek megakadályozása (Budapest, 1922)
Jegyzetek
Források Magyar Életrajzi Lexikon Rapaics Rajmund: A magyar biológia története (Budapest, 1953) Szelényi Gusztáv: Jablonowski József centenáriuma (MTA Agrártudományi Osztálya Közlönye 1964. 1–2. szám) Rovartani Lapok
Kategória:Magyar biológusok Kategória:1863-ban született személyek Kategória:1943-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar entomológusok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek