Az afroamerikaiak katonai története az amerikai kolóniákra érkező első fekete rabszolgákkal kezdődött. Az afroamerikaiak az Egyesült Államok minden háborújában részt vettek, köztük az amerikai függetlenségi háborúban, az 1812-es háborúban, a mexikói–amerikai háborúban, az amerikai polgárháborúban, a spanyol–amerikai háborúban, a két világháborúban, a koreai háborúban, a vietnámi háborúban, az öbölháborúban, az afgán és iraki háborúban, valamint más kisebb konfliktusokban.
Amerikai függetlenségi háború
A fekete rabszolgák és szabad feketék egyaránt szolgáltak mindkét oldalon a háború alatt.Gary B. Nash, "The African Americans Revolution", in Oxford Handbook of the American Revolution (2012) edited by Edward G Gray and Jane Kamensky pp 250–70, at p 254 A legutóbbi kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy körülbelül 9000 fekete patrióta katonát számoltak, a kontinentális hadseregben a haditengerészetben, az állami milíciaegységekben, a privatérként, valamint a tisztek és kémek szolgáiként.Ray Raphael, A People's History of the American Revolution (2001) p 281
A fekete katonák kezdettől fogva szolgáltak az északi milíciákban, de ez tilos volt délen, ahol a rabszolga tulajdonosok tartottak a rabszolgák felfegyverkezésétől. John Murray, Dunmore 4. grófja, Virginia királyi kormányzója 1775 novemberében emancipációs nyilatkozatot adott ki, amiben szabadságot ígér azoknak a szökött rabszolgáknak, akik harcolnak a britekért. 1779-ben Sir Henry Clinton hasonló kiáltványt adott ki New Yorkban, ezeknek köszönhetően több mint 100 000 rabszolga szökött el a brit vonalakra, azonban alig 1000 állt katonának közülük. A többség küldöncként, szerelőként, munkásként, szolgaként, felderítőként szolgált, azonban több mint a felük meghalt, amikor a brit erőkön végigsöpört a himlőjárvány, illetve sokan elhagyták a brit vonalakat, amikor az élelmiszerek fogytán voltak. John Murray ígéretei ellenére a többség nem kapta meg a szabadságot. A sok fekete lojalista leszármazottai ma Kanadában és Sierra Leonéban élnek. A fekete lojalisták közül sokan katonai szolgálatot végeztek a brit hadseregben, különösen a háború egyetlen fekete ezredjében, a fekete pionírokban, másoknak nem katonai szolgálat volt a feladatuk.
A munkaerőhiány miatt Washington 1776 januárjában megszüntette a kontinentális hadseregbe a feketék besorozását. Az összes fekete egység Rhode Islandben és Massachusettsben alakult, sok rabszolga ígéretet tett szabadságukért cserébe, hogy a gazdáik helyett szolgálnak, emellett egy másik afroamerikai egység is felállt Haitiban a francia erők kötelékében. Legalább 5000 afroamerikai katona harcolt lázadóként, és legalább 20 ezer szolgált a britek oldalán.
Peter Salem és Salem Poor voltak a legnevesebb afroamerikai patrióták ebben a korban, és Colonel Tye talán a legjelentősebb fekete lojalista.
A fekete önkéntesek a dél-karolinai gerillaegységekben is szolgáltak, mint például Francis Marion,Gray, Jefferson M. "Francis Marion Foils the British", Military History Quarterly, pub. online Aug. 3, 2011 csapatában, amelynek fele szabad feketékből állt. Ezek a fekete csapatok kritikus különbséget tettek a mocsarakban folytatott harcok során, még akkor is hatékonyan tartották magukat, amikor sok fehér csapat maláriától vagy sárgaláztól szenvedett.
Az első fekete amerikai, aki a tengerészgyalogságnál harcolt, John Martin volt, más néven Keto, egy delaware-i ember rabszolgája, akit 1776 áprilisában vettek fel a gazdája engedélye nélkül a kontinentális kétárbócos USS Reprisal hajóra, melynek kapitánya Miles Pennington volt. Martin másfél évig szolgált a Reprisalon tengerészgyalogsági osztagban, és számos hajó csatában vett részt, beleértve a hajófedélzeti közelharcokat is, de eltűnt az egység többi tagjával együtt, amikor a Reprisal elsüllyedt 1777 októberében. Az 1776–1777-es években legalább 12 másik fekete szolgált különböző amerikai tengerészeti egységeknél, azonban ennél többen lehetettek szolgálatban, de őket nem azonosították. 1798-ban, amikor az Egyesült Államok Haditengerészeti Hadtestét (USMC) hivatalosan újra felállították, James McHenry hadügyminiszter a szabályaiban meghatározta: „Nem sorozható be fekete, mulatt vagy indián”." A tengerészgyalogság parancsnoka, William Ward Burrows utasította a toborzókat a USMC faji politikájára illetően: „Feketéket és mulattokat is toborozhatnak, de nem sorozhatják be őket.” Ez a politika összhangban állt a régóta fennálló brit haditengerészeti gyakorlattal, amely a tengerészgyalogosok egységének kohézióját tűzte ki célul, az egység csak egyetlen fajból állt, hogy a tagok lojálisak maradjanak, fenntartsák a hajó fegyelmét és segítsék letörni a lázadásokat. Az USMC ezt a politikát 1942-ig tartotta.
1812-es háború
Az 1812-es háború alatti Erie-tavi csatában a haditengerészeti állományainak egynegyede fekete volt, a nemzeti Capitolium és az ohiói Capitolium falán lévő csatáról készült portré azt mutatja, hogy a feketék jelentős szerepet töltöttek be. Hannibal Collins felszabadított rabszolga, Oliver Hazard Perry személyi szolgája volt, úgy vélik ő volt az evezős az Erie-tavi csatát ábrázoló festményen. Collins a szabadságát az amerikai függetlenségi háború veteránjaként szerezte meg, miután a Rhode Island-i csatában harcolt.Copes, p.63. This is in some dispute. See here Perryt kísérte a haditengerészeti karrierje során és halálakor is vele volt Trinidadban 1819-ben.
A haditengerészetnek nem volt ekkor semmiféle törvényes korlátozása a feketék besorozásával kapcsolatban, mert tartós emberhiány lépett föl. Az 1792-es törvény, amely tiltotta a hadseregbe való feketék besorozását, az Egyesült Államok hadseregének hivatalos politikájává vált 1862-ig. Az egyetlen kivétel Louisiana volt, a megvásárlásakor mentességet kapott, amely lehetővé tette számára, hogy nem kell alkalmaznia azokat a törvényeket, amelyek ellentétes hagyományaival és szokásaival. Louisiana megengedte a különálló fekete milíciaegységek létrehozását, amelyek a felszabadított feketékből állt.
Egy milíciaegység, a szabad színes férfiak louisianai zászlóalja és egy fekete katonai egység Santo Domingóból felajánlotta szolgálatait, Andrew Jackson tábornok a New Orleans-i csatában fogadta őket, az amerikai győzelemmel véget ért csata után a háború is befejeződött.
1815-től 1840-ig
A genti szerződéstől a mexikói–amerikai háborúig az afroamerikaiak jelentős részét képezték a haditengerészetnek a békeidőben. Az 1838. szeptember 17. és 1839. szeptember 17. között gyűjtött adatokat Lewis Warrington sorhajókapitány gyűjtötte össze, az újonnan felvett újoncok számával együtt és a haditengerészet titkárának memorandumként továbbította. Ez a dokumentum öt haditengerészeti felvételi állomás adatait tartalmazza, összesen 1016 férfit léptetek be, „ebből 122 fekete volt”.Sharp, John G.The Recruitment of African Americans in the U.S. Navy 1839 Naval History and Heritage Command 2019, accessed 6 March 2019 https://www.history.navy.mil/research/library/online-reading-room/title-list-alphabetically/r/the-recruitment-of-african-americans-in-the-us-navy-1839.html
Mexikói–amerikai háború
A mexikói–amerikai háború alatt a hadseregben több afroamerikai személy volt, azokat a tiszteket szolgálták, akik kormányzati kárpótlást kaptak szolgáik vagy rabszolgáik szolgálataiért. Emellett a szabad színes férfiak louisianai zászlóaljából több katona vett részt a háborúban. Számos haditengerészeti hajón is szolgáltak, beleértve a USS Treasure-on és a USS Columbuson.
Amerikai polgárháború
Az amerikai polgárháborúban 186 097 (7 122 tiszt, 178 975 besorozott) afroamerikai szolgált,Herbert Aptheker "Negro Casualties in the Civil War" The Journal of Negro History, Vol. 32, No. 1. (January 1947), p. 12. 163 egységből álltak és az uniós hadseregben szolgáltak. Emellett még az uniós haditengerészetben is szolgáltak. Mind a szabad afroamerikaiak, mind az elszökött rabszolgák csatlakoztak a harchoz.
A konföderációs oldalon szabad és rabszolga feketéket munkaerőnek használtak. A háború utolsó hónapjaiban a konföderációs hadsereg kétségbeesetten további katonákat kért, ezért a konföderációs kongresszus megszavazta a feketék toborzását, amennyiben a tulajdonosuk azt engedélyezte és a katonai szolgálatot teljesítőknek megígérték a felszabadítást. A háború befejezésekor a fekete egységek kiképzés alatt álltak, így nem kellett harcolniuk.Bruce Levine, Confederate Emancipation: Southern Plans to Free and Arm Slaves during the Civil War (2005).
54. Massachusettsi gyalogezred
Indián háborúk
1863-tól a 20. század elejéig a hadsereg az afroamerikai egységeket használta fel az indiánok elleni küzdelemre.William H. Leckie and Shirley A. Leckie, The Buffalo Soldiers: A Narrative of the Black Cavalry in the West (University of Oklahoma Press, 2012) A legjelentősebbek ebben a Buffalo-katonák voltak: 9. lovassági ezred 10. lovassági ezred 24. gyalogezred 25. gyalogezred Az amerikai polgárháború végén a hadsereg átszervezte és engedélyezte két fekete lovassági ezred (a 9. és a 10. amerikai lovasság) létrehozását. Négy gyalogsági ezred (38., 39., 40. és a 41.) is ugyanekkor alakultak meg. 1869-ben a négy gyalogezredet két új (24. és 25.) gyalogezreddé egyesítették. Ezek az egységek olyan feketékből álltak, akiket fehér tisztek, például Benjamin Grierson, és néha afroamerikai tisztként, például Henry O. Flipper vezetett. A „bölény katonák” különböző feladatot láttak el a határ mentén az útépítéstől az amerikai posta őrzéséig.Charles L. Kenner, Buffalo Soldiers and Officers of the Ninth Cavalry, 1867–1898: Black and White Together (University of Oklahoma Press, 2014)
Ezek az ezredek különböző helyeken szolgáltak, de a legtöbbet az USA délnyugati részén és a prérin. Ebben az időszakban a legtöbb katonai hadjáratban részt vettek ezeken a területeken. A négy ezredből tizenhárom közkatona és hat tiszt érdemelték ki a Medal of Honor kitüntetést az indián háborúk idején.Frank N. Schubert, Black Valor: Buffalo Soldiers and the Medal of Honor, 1870–1898 (1997)
Spanyol–amerikai háború
Miután az indián háborúk az 1890-es évek végén befejeződtek, az ezredek továbbra is szolgáltak és részt vettek a spanyol–amerikai háborúban, azon belül a San Juan-hegyi csatában, ahol még öt Medal of Honor kitüntetést szereztek. Az 1916-os megtorló expedícióban is részt vettek Mexikóban.
Egységek
A spanyol–amerikai háborúban az állandó hadseregben szolgáló afroamerikaiak mellett, öt afroamerikai önkéntes gyalogság és hét afroamerikai nemzeti gárda egység működött.
Önkéntes gyalogságok:
7. amerikai önkéntes gyalogság (színes csapatok) 8. amerikai önkéntes gyalogság (színes csapatok) 9. amerikai önkéntes gyalogság (színes csapatok) 10. amerikai önkéntes gyalogság (színes csapatok) 11. amerikai önkéntes gyalogság (színes csapatok)
Nemzeti gárda:
3. Alabamai önkéntes gyalogság (színes csapatok) 8. Illinois-i önkéntes gyalogság (színes csapatok) A és B század, 1. indián önkéntes gyalogság (színes csapatok) 23. Kansasi önkéntes gyalogság (színes csapatok) 3. Észak-karolinai önkéntes gyalogság (színes csapatok) 9. Ohiói önkéntes gyalogság (színes csapatok) 6. Virginiai önkéntes gyalogság (színes csapatok)
Ezen egységek közül csak a 9. amerikai, a 8. Illinois-i és a 23. Kansasi egységek szolgáltak az Egyesült Államokon kívül a háború alatt. Mindhárom egység Kubában szolgált és nem szenvedtek veszteséget a harcokban.
Fülöp-szigeteki–amerikai háború
A párizsi szerződést követően a Fülöp-szigetek szigetei az Egyesült Államok gyarmatává váltak. Amikor az amerikai hadsereg elkezdett katonákat küldeni a szigetekre, az őshonos lázadók, akik már harcoltak a korábbi spanyol uralom ellen, szembeálltak az amerikai gyarmatosítással, ami felkeléshez vezetett. A Fülöp-szigeteki–amerikai háborúba az amerikai hadsereg színes ezredeket és egységeket is küldött, hogy megállítsák a felkelést. Azonban az afroamerikai katonák megkülönböztetése miatt, néhányan átálltak a Fülöp-szigeteki hadseregbe.