A QSS egy magyar punkzenekar.
Története 1981-ben Tóth Zoltán és Papp Gyuri alapította Budapesten. Az ország egyik leghíresebb és legkultikusabb zenekarának számít, mert ők az első punk zenekarok között voltak Magyarországon, és a 80-as években nem támogatták ezt a műfajt. Első demófelvételüket 1984-ben rögzítették a Magyar Rádió stúdiójában. A 80-as évek közepén katonaság miatt kénytelenek voltak feloszlani.
1986-ban újraalakultak, Pályafutásuk alatt többször is feloszlottak. 2015-től új felállással működnek a mai napig. Többször koncerteztek Magyarországon és külföldön egyaránt.
Papp György alapította a A tizedes meg a többiek nevű punkzenekart is, 1983-ban. A QSS mára punklegenda lett, a CPg, a Kretens, az ETA, A tizedes meg a többiek zenekarokkal együtt. Tagjai Korábbi tagok: Tóth Zoltán, Vojtkó Dezső, Mózsik Imre és Papp Gyuri (György), Bajtai Zoltán (Barangó) Ruff István, Kocsis Richárd Jelenlegi tagok: Tóth Zoltán, Veszelszki Norbert (vessy), Kereszty Dániel, Keresztes Richárd.Tóth Zoltán és Mózsik Imre két olyan tag volt, akik szerepeltek az új felállásban is (azért is, mert ők voltak az alapítók).
Jegyzetek
Források QSS – Rockbook.hu QSS – Zeneszöveg.hu
További információk Barangó bolyongása a lelki pokolban, Magyar Nemzet, 2004. január 5. QSS – Két új dal a punk legendától, rockvilag.hu, 2017. április 7. Beszélgetés #02. – Veszelszki "Vessy" Norbert (QSS), Egyszerű Punk blog, 2018. november 17. Mózsik Imre – életútinterjú, beatkorszak.hu, 2019 szeptember 2.
Kategória:Magyar punkegyüttesek Kategória:1981-ben alakult együttesek