László Gábor (Budapest, 1878. december 14. – Budapest, 1960. március 5.) geológus, ősnövénytankutató (archeobotanikus).
Életrajza Természetrajz-földrajz szakos tanári oklevelét a budapesti egyetemen szerezte, 1903-ban szerzett embertanból doktori címet. 1900-tól a budapesti műegyetem ásvány- és földtani tanszékén volt tanársegéd, majd 1901–1936 között a Földtani Intézet geológusa, főgeológusa, később helyettes igazgatója lett.
1902-ben Magyaróváron talaj- és növénytannal foglalkozott. 1903-tól a Kisalföld agrogeológiáját, 1905-től a hazai tőzeglápokat kutatta, elkészítette a hazai láp- és tőzegmonográfiát.
Az első világháborúban önkéntes volt, 1915-ben Galíciában orosz hadifogságba esett. Asztrahánban és Jekatyerinburgban raboskodott. 28 havi fogság után csererokkantként érkezett haza. A hadsereg kötelékében Szerbiában geológus volt. 1918 nyarán Törökországba küldték, az összeomlás után internálták, 1919-ben érkezett haza.
Munkássága A Földtani Intézet ősnövénytárának gondozója volt. Az ártézi kutak föltárásával, kijelölésével is foglalkozott.
Főbb munkái Jelentés az 1905–1909 év folyamán eszközölt zeológiai tőzeg- és lápkutatásról (Emszt Kálmánnal, Budapest, 1906–1911) Az emberi agykoponya 8 szélességi méretéről (Budapest, 1913) A balatonmelléki tőzeglápok és berkek (Budapest, 1913) A tőzeglápok és előfordulásuk Magyarországon (Budapest, 1915) Die Torfmoore und ihr Vorkommen in Ungarn (Budapest, 1916) Dr. Pálfi Móric emlékezete (Pécs, 1932) A Föld kora (Pécs, 1936)
Források
Papp Károly: Dr. László Gábor élete és munkássága 1878-1960 (Földtani Közlemények, 1961)
Kategória:Magyar biológusok Kategória:Magyar geológusok Kategória:Magyar paleobotanikusok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1878-ban született személyek Kategória:1960-ban elhunyt személyek