A 2018–2019-es UEFA Nemzetek Ligájának C ligája az UEFA Nemzetek Ligája 2018–2019-es kiírásának harmadik divíziója.

Lebonyolítás A C ligában az UEFA rangsorának 25–39. helyen álló csapatai szerepeltek, a csapatokat négy darab csoportba sorsolták (egy háromcsapatos és három négycsapatos). A csoportok győztesei feljutottak a 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligájának B ligájába, a négy utolsó csapat kiesett a 2020–2021-es UEFA Nemzetek Ligájának D ligájába (a 2., 3., 4. csoport utolsó helyezettjei és a legrosszabb harmadik helyezett).

Továbbá a C liga a 2020-as Európa-bajnokság maradék négy helyéből egy helyet biztosított. A C liga legjobb négy csapata, amely nem jutott ki az Európa-bajnokságra, pótselejtezőt játszhatott. Elsősorban a divíziók csoportgyőztesei játszhattak pótselejtezőt, de ha egy csoportgyőztes már a Eb-selejtezőből kijutott, akkor az adott liga legjobb helyezettje kapott helyet a pótselejtezőben. Ha a C liga csapataiból kevesebb mint négy csapat nem jutott ki a selejtezőből, akkor a pótselejtezős helyeket a Nemzetek Ligája következő legjobb helyezettjei kapták, de egy csoportgyőztes nem játszhatott egy magasabb ligában lévő csapattal. A pótselejtező két elődöntőből (az 1. helyen rangsorolt csapat a 4. helyen rangsorolt csapattal, a 2. helyen rangsorolt csapat a 3. helyen rangsorolt csapattal mérkőzött, a magasabban rangsorolt csapat játszott hazai pályán) és egy döntőből állt, a két elődöntő győztese között (a helyszínt a két csapat közül sorsolták).

Kiemelés A C liga résztvevőit a 2018-as világbajnokság európai selejtezőinek első fordulója után határozták meg az akkori, nemzetekre vonatkozó UEFA-együtthatók alapján, 2017. október 11-én. A csapatokat négy darab kalapba sorolták.

A csoportok sorsolását Lausanne-ben, Svájcban tartották 2018. január 24-én.

A sorsolást a 4. kalappal kezdték és az 1. kalappal fejezték be. Az előbb kisorsolt csapat az alacsonyabb sorszámú csoportba került, azaz az elsőként kisorsolt csapat az 1. csoportba került és így tovább. Ez alól kivétel volt a 4. kalap, amelyből az 1. csoportba nem került csapat, azok a 2–4. csoportba kerültek. Téli helyszínek korlátozása miatt Norvégia, Finnország, Észtország valamint Litvánia közül csak két csapat kerülhetett azonos csoportba.

+ Csapat 26 486 25 26 057 26 25 662 27 25 148 28+ Csapat 24 931 29 24 847 30 24 430 31 24 208 32+ Csapat 23 912 33 22 792 34 22 091 35 20 501 36+ Csapat 19 491 37 19 441 38 18 101 39

Csoportok 1. csoport

2. csoport

3. csoport

4. csoport

Összesített rangsor A C liga 15 csapata az UEFA Nemzetek Ligája 25–39. helyezéseit kapta, a következő szabályok alapján: A csoportok első helyezettjei a 25–28. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján, a negyedik helyezett csapat elleni eredményeik figyelmen kívül hagyásával. A csoportok második helyezettjei a 29–32. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján, a negyedik helyezett csapat elleni eredményeik figyelmen kívül hagyásával. A csoportok harmadik helyezettjei a 33–36. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján, a negyedik helyezett csapat elleni eredményeik figyelmen kívül hagyásával. A csoportok negyedik helyezettjei a 37–39. helyezéseket kapták, a csoportban elért eredményeik alapján, az összes eredményük figyelebevételével.

2020-as Eb-pótselejtező

A C liga hét legjobb csapata, amely a selejtezőből nem jutott ki a 2020-as Európa-bajnokságra, részt vehetett a pótselejtezőn.

Megjegyzések

Jegyzetek

Liga C