Belgrád (eredeti magyar neve legalább a XIV. század eleje óta Fehérvár, Nándorfehérvár, a 16. és a 19. század között „n / l” hangváltozással gyakran Lándorfejérvár („Bolgárfehérvár”) változatban is,Más forrás szerint: A város neve magyarul a kora középkortól előbb Lándorfejérvár volt, (a magyarok „lándoroknak” hívták a bolgárokat a tizenegyedik században) egészen a nyelvújítás koráig, amikor a magyar fül számára értelmesebbnek hangzó „nándor” szóval kezdett felcserélődni. Magyarország története, 13. rész: A három Hunyadi; ismeretterjesztő / oktató műsor, MTV, 2009. december 6. , Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológia szótára. Belgrád és Lándor címszavak. szerbül 'Fehérvár' jelentéssel Београд / Beograd ) Szerbia fővárosa és egyben legnagyobb városa. Először az i. e. 3. században a kelták éltek itt, mielőtt római kolóniává vált mint Singidunum. Belgrád néven először 878-ban említik. 1403-ban lett először Szerbia fővárosa, 1918 és 2003 között Jugoszlávia, 2003 és 2006 között Szerbia és Montenegró fővárosa volt, majd 2006-tól ismét csak Szerbia fővárosa.
A város a Száva és a Duna összefolyásánál fekszik Szerbia északi részének közepén, ahol a Kárpát-medence a Balkán-félszigettel találkozik. Belgrád városmegye lakossága 2011-ben hivatalosan ,Beogradska Oblast (Grad Beograd) (28. oldal): http://pod2.stat.gov.rs/ObjavljenePublikacije/Popis2011/Knjiga20.pdf amíg maga a városé .Beograd (settlement) / Насеље Београд (32. oldal): http://pod2.stat.gov.rs/ObjavljenePublikacije/Popis2011/Knjiga20.pdf Belgrád a volt Jugoszlávia legnépesebb városa.
Történelme során Belgrád a keleti és nyugati kultúra választóvonalán helyezkedett el. Európa egyik legrégibb városa: Belgrád szélesebb környéke volt a legnagyobb európai prehisztorikus kultúra – a vinča–tordosi kultúra – bölcsője. A város alapítása a kelta és római időkre tehető, ezt a szlávok betelepülése követte, a 7. században. A középkorban bizánci, frank, bolgár, magyar és szerb uralkodók birtokolták, amíg az oszmán törökök el nem foglalták, 1521-ben, hogy a belgrádi pasaság székhelyévé tegyék. 1403-ban először lett a független szerb állam fővárosa (1427-ig, amikor is Magyarországhoz került). Ezen státusát 1841-ben visszanyerte, de a törökök ténylegesen csak 1867-ben hagyták el. A 20. században a sokféle változáson átment Jugoszlávia fővárosa lett, egészen 1992-ig, amikor a föderatív jugoszláv államból kivált államok után már csak Szerbia és Montenegró fővárosa maradt, 2006-tól pedig a független Szerbia fővárosa.
Belgrád Szerbia közigazgatásában külön közigazgatási egységet képvisel, saját városi önkormányzattal. A városnak 17 kerülete van, mindegyiknek élén saját tanáccsal. Szerbia területének 3,6%-án fekszik, a szerbiai népesség 21%-a él az ország kereskedelmi, kulturális, gazdasági és tudományos központjának számító városban.
A várost és várát számos alkalommal ostromolták. 1456. július 4–22. között a nándorfehérvári csatában Szilágyi Mihály és Hunyadi János fontos győzelmet arattak II. Mehmed oszmán szultán ostromló hadserege fölött, több évtizedre visszavetve a török hatalom balkáni terjeszkedését.
Földrajza 200px|bélyegkép|balra|Belgrád műholdképe
Belgrád átlagos tengerszint feletti magassága 132 m; legmélyebben fekvő része 70,15 méteren, míg legmagasabb pontja 303,1 méteren van. A város a Pannon-síkság és a Dinári-hegység találkozásánál, valamint a Duna és a Száva összefolyásánál terül el. Az északi szélesség 44° 49' 14" és keleti hosszúság 20° 27' 44" koordinátákon helyezkedik el. Belgrád történelmi magja (az egykori Nándorfehérvár) a Kalemegdán-hegyfokra épült a Száva folyó jobb partján. Körülötte a Šumadijai-hátság 200-300 méteres dombjai közül az 511 méter magas Avala és a 628 méter magas Kosmaj emelkednek ki, de a 198 méteres Dedinje már betagozódik a dombvidékbe. A Belgrádtól északra fekvő területek közül a Száva túlpartján a Zimonyi löszfennsík, míg a Duna túlpartján a Pancsovai rét található. A 19. századtól a város kiterjedt délre és keletre, a második világháború után Belgrád a Száva bal partján terjeszkedett és így magába olvasztotta Zimony városát. A város területe 360 km², elővárosokkal együtt 3223 km².
Éghajlata Belgrádnak mérsékelt kontinentális éghajlata van. Az évi átlagos középhőmérséklet 12,5 °C, a legmelegebb hónap a július, amelynek átlaghőmérséklete 23,0 °C. Ugyanakkor az év 95 napján a napi legmagasabb hőmérséklet meghaladja a 25 °C-ot, 31 napján pedig a 30 °C-ot is. Az évi átlagos csapadék 700 mm körül alakul. A napsütéses órák száma sokéves átlagban 2096. A nap a legtöbbet júliusban és augusztusban süt, egy nap általában 10 órát; míg decemberben 2-2,3 órás napsütéssel lehet számolni naponta. A valaha mért legmagasabb hőmérséklet 43,6 °C volt (2007. július 24.), a legalacsonyabb pedig –26,2 °C (1893. január 10.).
Környezetszennyezés Szennyvíz 2020 táján a nagyváros szennyvizének jó része tisztítatlanul kerül a Dunába és a mellékfolyóiba. A város kb. egyharmadának szennyvize nem kapcsolódik semmilyen szennyvízkezelő rendszerhez, hanem tartályos teherautók szállítják el azt, majd közvetlenül a folyóba ürítik a tartalmukat. A szennyvízcsatornába kerülő ürülék nagy része is tisztítatlanul a folyóba kerül.
Európa nagyvárosai közül az egyetlen főváros, ahol a szennyvizet kezeletlenül vezetik a folyókba és a 2020-as években az egyetlen európai főváros, amely nem rendelkezik szennyvíztisztító üzemmel. Osztrák tudósok egy csoportja 2019-ben az E. coli baktérium „kritikus” jelenlétét állapította meg itt a folyóban, ami a magas szintű szennyezés jele.
A Száván a jelentősebb szennyvízkibocsátások az Ada hídnál kezdődnek. A Topčiderska-patak, amely délről érkezve, Dedinje és Rakovica negyedén folyik át, az ürülék és az ipari szennyezés gyűjtőjévé vált. A Topčiderska a Čukarica-patakba folyik, amely a kellemetlen szagáról és a felszínen lebegő döglött haltetemekről is ismert.
2022 tavaszán egy német férfi a Dunán egész Belgrádig leúszott, de ott feladta a több ezer km-es, hosszú távú úszását a vízben lévő nagy mennyiségű fekália miatt.
Történelme Ókor 7000 évvel ezelőtt a Körös- és a Starčevo-kultúra népe, később pedig a tiszai és a vinča–tordosi kultúra népe élt ezen a területen. A kelta törzsek közül a Scordisci telepedett le itt a Kr. e. 3. században, ők nevezték el Singidunumnak, ami Belgrád első ismert neve. Ezt az elnevezést a Kr. e. 1. században megjelenő római hódítók is megtartották. A hódítással Singidunum Moesia Superior tartomány része lett. A Kr. u. 2. század közepétől már teljes jogú várossá vált. Iulianus császár alatt a Római Birodalomban rövid időre újraéledt a hellenizmus kultúrája; a trónon őt követő Iovianus császár, aki visszaállította a kereszténységet, Singidunumban látta meg a napvilágot 331-ben.
Belgrád 395-ben, a Római Birodalom kettéosztásakor a Bizánci Birodalomhoz került. A Száva túlpartján feküdt Taurunum (ma Zimony) kelta város; a két város a római és bizánci időkben szerves összeköttetésben állt egymással (híd ívelt közöttük). A következő időszakban (a 6. századtól a 20. század elejéig) azonban a városok nagyrészt egymástól függetlenül fejlődtek, mert két különböző államhoz tartoztak.
Középkor A várost elfoglalták, illetve többször lerombolták a hunok, a szarmaták, a gótok és az avarok is, mielőtt a szlávok 630 körül megérkeztek volna. Az avarokat végül a 9. században a Frank Birodalom győzte le, amely Taurunumot Malevilla néven magához csatolta. Ekkorra (878 körülre) tehető Belgrád első szláv alakjának (Bjelgrad – Бјелград) írásos említése az első dunai bolgár birodalom idejéből. A város négy évszázadon keresztül a Bizánci Birodalom, a Magyar Királyság és az első Bolgár Királyság csatatere volt. A 9. században a Bizánci Császárság határvárosa lett.
A város kvártélyozta az első, majd a második keresztes hadjáratba vonuló seregeket, míg a harmadik keresztes hadjárat során a vidéken 190 000 lovagjával elhaladó Rőtszakállú Frigyes a várost romokban találta. A város 1284-ben a IV. Dragutin István szerb király és Katalin magyar királyi hercegnő, V. István magyar király leánya között kötött házasság következtében jegyajándékként került a szerbekhez; Dragutin innen irányította aztán országát. Halálával egy időre ismét magyar fennhatóság alá került.
200px|bélyegkép|Nándorfehérvár ostroma
A szerb és bolgár seregek 1371-es Marica menti csatavesztése és a rigómezei vereség (1389) után a szerb birodalom omladozni kezdett, minthogy az Oszmán Birodalom meghódította déli területeit. Az északi részek azonban ellenálltak, s 1403-ban Lazarevics István despota a Szerb Despotátus fővárosává tette, miután Zsigmond magyar király hűbérbirtokként neki adományozta. Ebben az időszakban a város aranykorát élte. Lazarevics citadellás-tornyos várat építtetett, melyből mára csak az István despota tornya és a nyugati fal maradtak fenn. Újjáépíttette és megerősíttette a város falait és bástyáit, és ezzel hozzájárult, hogy a város közel további hetven évig ellenállt a török támadásoknak. A város menedékként szolgált a török hódítás elől menekülő balkáni népeknek, becslések szerint lélekszáma negyvenezer és ötvenezer között lehetett.
1427-ben Lazarevics István utóda, Brankovics György vissza kellett adja az akkori Nándorfehérvárt a magyaroknak, s a fővárost Szendrőbe költöztette. Uralkodása idején II. Mehmed török szultán Szerbia legnagyobb részét elfoglalta, de Nándorfehérvárt kétszer is sikertelenül ostromolta meg, először 1440-ben, majd 1456-ban. Ez utóbbi ostrom volt a nándorfehérvári diadal. A várat a százezer fős oszmán török sereg nem tudta elfoglalni, pedig az fontos lett volna a birodalom Közép-Európa felé való további terjeszkedéséhez. Szilágyi Mihály, a vár parancsnoka, mindaddig derekasan ellenállott, míg a keresztény várvédők kapitánya Hunyadi János és Kapisztrán János gyakorlatlan, de lelkes keresztes vitézeikkel a város felmentésére megérkeztek. Hunyadi előbb a török gályahajók során át tört magának utat a várba, majd július 21-én visszaverte a szultán rohamát és másnap maga támadta meg a törököket, akiket fényesen legyőzött. Az ostrom során II. Mehmed maga is megsérült. A győzelem híre bejárta egész Európát, a III. Kallixtusz pápa által elrendelt déli harangszó mind a mai napig a nándorfehérvári diadalra emlékeztet a keresztény világban. Ugyancsak a felmentett várban folyt le az jelenet, melynek a cselszövő Cillei Ulrik esett áldozatul 1456. november 9-én, amikor Hunyadi László és Szilágyi Mihály vitézei heves szóváltás után összekaszabolták.
Török hódoltság 200px|bélyegkép|jobbra|I. Szulejmán rabokat végeztet ki elefántokkal Belgrádnál (1521) 200px|bélyegkép|jobbra|Dugovics Titusz önfeláldozása 200px|bélyegkép|jobbra|Belgrád a 16. században
A 250 000 főnyi oszmán hadsereg I. Szulejmán vezetése alatt 1521. augusztus 29-én, hét évtizeddel később végül elfoglalta a várost, nagy részét a földig rombolta, és teljes keresztény lakosságát Isztambulba deportálta. Ezzel hosszú időre az Oszmán Birodalom részévé tette (1521–1688, 1690–1717, 1738–1789, 1792–1867), és megnyitotta az utat Nyugat-Európa felé. Belgrádot a környező szandzsák székhelyévé tették, s új lakosok – törökök, örmények, görögök, raguzai kereskedők és mások – települtek be, így az elkövetkező 150 év békét és fellendülést hozott; távol a harcoktól az egyik legfontosabb hadi utánpótlási és kereskedelmi központtá építették ki. A város közel 100 000 lakosával Konstantinápoly után a második legnagyobb oszmán város volt Európában. A hódoltság rányomta bélyegét az építészetre, a mecsetek, fürdők és törökös stílusú házak sajátos hangulatot adtak a városnak. A szerbek 1594-ben kitört bánáti felkelését a törökök leverték, és az albániai születésű Szinán pasa nagyvezír parancsára Szent Száva ereklyéit nyilvánosan felgyújtották a Vračar-fennsíkon; ennek emlékére később itt építették fel a Szent Száva-templomot. Megtorlásul a lázadásért, a város lakosságának legnagyobb részét deportálták Isztambulba.