Peeter Järvelaid (Tallinn, 1957. november 28. −) észt jogtörténész és történész, a Tartui Egyetem (1992–1997) és az Akadeemia Nord (1997-től) jogtörténeti professzora, 2010-től a Tallinni Egyetem professzora.

Élete Tallinnban született katonatiszti családba. 1976-ban végezte el a Pecsorai 2. sz. középiskolát s ugyanabban az évben iratkozott be a Tartui Egyetem nappalitagozatára, melyet 1981-ben végzett el. 1981−1984 a Tartui Egyetem aspiránsa volt az állam- és jogtörténeti, illetve a történeti tanszéken. 1990-ben védte meg disszertációját a „Jogtörténeti diszciplínák tanítása a Tartui Egyetemenaz 1889-es oroszosítási reformokat megelőzően” címen.

1981-től a Tartui Egyetemen Észtország és a cári Oroszország jogtörténetét és a Tartui Egyetem jogi karának történetét oktatja. 1992-től a Tartui Egyetemen Jogtudományi Karán az észt jogtörténet rendes professzora. 1993-tól 1997-ig a Tartui Egyetem Jogtudományi Kara Magánjogi Intézetének rendes professzora (az Észt Jogtörténeti tanszék vezetője), majd 1997-től 2000-ig az Észt Köztársaság Igazságügyi Minisztériumának tanácsosa volt. 2000-től az Akadeemia Nord Jogtudományi Karának rendes professzora (tanszékvezetője és jogtudományi karának dékánja). 2003 és 2005 között az Észt Rendőrakadémia megbízott (ügyvivő) rektora, 2005-ben pedig az Észt Tengerészeti Akadémia tudományos és fejlesztési prorektora volt. 2006-tól 2007-ig az Észt Tengerészeti Akadémia megbízott rektora volt, majd 2010. szeptember 1-jétől a Tallinni Egyetem professzora lett.

A nemzetközi szakértői bizottság tagjaként részt vett a Lett Köztársaság jogtudományi karainak akkreditációjában. 2008 januárjában kiállítás nyílt tiszteletére az Észt Nemzeti Könyvtárban A jogtudós Peeter Järvelaid 50. Jogtükör a történelem tükrében címmel. A kiállításon Peeter Järvelaid művelődés- és kultúrtörténeti cikkeivel, tanulmányaival és az észt és európai jogtörténetről, illetve a Tartui Egyetem Jogtudományi Karának történetéről szóló monográfiáival ismerkedhettek meg a látogatók.

Tagja volt a Res Publica pártnak, jelenleg pedig (2005. augusztus 22. óta) a Centrum Pártnak. Ez utóbbi képviselőjeként indult a 2007-es parlamenti választásokon.

Munkássága 1981-1984 a Tartui Egyetem tanára az Állam- és Jogtörténeti, illetve a Történeti Tanszéken.

1986-tól 1989-ig tanársegéd a Tartui Egyetem Állam- és Jogelméleti, illetve Történeti Tanszékén

1989. rövid ideig tanít a Toruńi Egyetemen

1990-1991 kutatásokat végez Németországban, Finnországban és Svédországban (Kieli Egyetem, Helsinki Egyetem, Uppsalai Egyetem).

1990-1992 docens a Tartui Egyetemen

1992- a Tartui Egyetem Jogtudományi Karán az észt jogtörténet rendes professzora, a Jogtörténeti Tanszék vezetője

1993- a Tartui Egyetem Jogtudományi Kara Magánjogi Intézetének rendes professzora, az Észt Jogtörténeti Tanszék vezetője

1993 tudományos munkát végez a Kieli Egyetemen

1994 tudományos munkát végez az Európai Jogtörténet Max Planck Intézetében (Frankfurti Egyetem)

1995 tudományos munkát végez a Helsinki Egyetemen

1997 tudományos munkát végez Németországban (Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel, Göttingeni Egyetem)

1998-1999 tudományos munkát végez az Európai Jogtörténet Max Planck Intézetében (Frankfurti Egyetem, az Alexander von Humboldt Alapítvány ösztöndíja)

1999-2000 tudományos munkát végez az Európai Jogtörténet Max Planck Intézetében (Frankfurti Egyetem)

2000- az Akadeemia Nord Jogtudományi Kara Jogtörténeti és Összehasonlító Jogi Tanszékének vezetője, a mesterképzés vezetője.

2000 tudományos munkát végez Németországban a Herder intézetben (Marburg)

2001- a Tallinni Egyetem történész professzora

2001- az Akadeemia Nord jogtörténeti professzora

2002 tudományos munkát végez Németországban a Herder intézetben és a Svéd Honvédelmi Kutatóintézetben

2010. szeptember 1-ejétől a Tallinni Egyetem professzora

A szemiotikai és egyénközpontú kutatási irányzat képviselője, több száz tudományos és tudományos népszerűsítő cikk szerzője elsősorban az észt és az európai jogtörténet, valamint a jogtörténeti képzés területén, melyek észt, orosz, angol, német, francia, svéd, lett, litván és finn nyelven jelentek meg.

Részt vett a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Állam- és Jogtudományi Intézetének munkacsoportjában, mely monográfiát állított össze a 17. és 18. század politikai és jogtörténeti oktatásának történetéről.

A Balti Történeti Bizottság levelező tagja (Baltische Historische Kommission, Göttingen).

Tagság tudományos folyóiratok és kiadványok szerkesztőbizottságában Istorija gosudarstva i prava (Oroszország) Jogtörteneti szemle (Magyarország) Latvijas Universitates Zinatnieskie Raksti (Lettország) Latvijas Universitātes Žurnāls. Juridiskā zinātne /Journal of the University of Latvia. Law (Läti) Osteuropa Recht (Németország)

Díjai és elismerései A Német Szövetségi Köztársaság Szolgálati Keresztje (I. osztály) (2003) Johann Voldemar Jannsen kisdíja a Pärnu Postimees című laptól (2010) A balti országok tudományos akadémiáinak érme (2015)

Művei Peeter Järvelaid ja Maie Pihlamägi. 80 aastat Eesti Vabariigi Justiitsministeeriumi 1918–1998 Teaduste Akadeemia Kirjastus, 1999 Peeter Järvelaid. Õigus ja poliitika kultuuris. Akadeemia Nord, 2002 Hans Hattenhauer ja Peeter Järvelaid. Euroopa õiguse ajalugu (2. osa). Lüübeki õigusest kuni Code Civil de France'ni. Sisekaitseakadeemia, 2004. (Saksa keelest tõlkinud Marju Luts ja Jaan Sootak) Hattenhauer, Hans. Euroopa õiguse ajalugu. I. raamat : [õppematerjal õigusteaduskonna üliõpilastele] / toim. ja eess.: Peeter Järvelaid , tlk. Marju Luts, Jaan Sootak, Jaan Kaplinski. – Tartu : Fontes Iuris, 1995. – 255 lk. Vaabel, Juhan. Eesti riigi-maksundusõiguse põhiprobleeme : riigi-maksuõiguse normistiku ehitus ja rakendus : [monograafia] / toim. Peeter Järvelaid ; saateks: Peeter Järvelaid. – Tartu : Fontes Iuris, 1995. – 192 lk. – Bibl. märkustes. – (Eesti õigusteaduse allikad ; 2). – Faksiimiletrükk väljaandest: Tartu : Akadeemiline Kooperatiiv, 1934. – Raamat sisaldab ka: Järvelaid, Peeter. Juhan Vaabel (1899–1971), lk. 7–20 ; Mereste, Uno. Professor Juhan Vaabeli roll õigus- ja majandusteaduse integreerimisel (eessõna), lk. 21–26 ; Siigur, Heino Professor Juhan Vaabeli monograafia "Eesti riigi maksundusõiguse põhiprobleeme" ja tänapäev, lk. 27–28 ; Juhan Vaabeli tööde bibliograafia (1921–1969) / koost. Peeter Järvelaid, lk. 187–189. Ylikangas, Heikki. Miks õigus muutub? : seadus ja õigus ajaloolise arengu osana / toim. Ain Kaalep, Triin Kaalep, Mart Orav ; rets. Jaan Sootak , tlk. Jaan Isotamm. – Tartu : Fontes Juris, 1993. – 240 lk. – Bibl. lk. 239–240. – Tõlgitud raamatust: Miksi oikeus muuttuu. – Lisa: Järvelaid, Peeter. Õiguse muutumine Eestis, lk. 219–236. Ilmar Tammelo varased tööd (1939–1943) = The works of Ilmar Tammelo (1939–1943) / toim., eess. ja bibl.: Peeter Järvelaid. – Hamburg : D. A. Loeber, 1993. – 223 lk. – (Eesti õigusteaduse allikad ; 1). – Ilmar Tammelo (1917–1982), lk. 11–30 ; Writings of Ilmar Tammelo (1937–1984), lk. 205–216. ISBN 3-9801393- 6-0 Järvelaid, Peeter. Tartu Ülikooli (Academia Gustaviana) asutamine 17. sajandi Euroopa kontekstis // Tartu Akadeemia (Academia Gustaviana) põhikiri = Constitutiones Academiae Dorpatensis (Academia Gustaviana). Tartu, 1997, lk. 77–82. Sisekaitseakadeemia : 20 aastat parimate nimel = Estonian Academy of Security Sciences : 20years for excellence. Koostanud Feliks Angelstok, Peeter Järvelaid, Lauri Tabur ; toimetanud Raile Reigo ... jt.]. Tallinn : Sisekaitseakadeemia, 2012, 264 lk. Peeter Järvelaid. Teenetemärkide kultuurist. Eesti Ekspress, 30. jaanuar 2010, Areen, lk. B5. Peeter Järvelaid. Juhtides kokkutõmbuvat ühiskonda. Pärnu Postimees, 30. aprill 2010, lk. 15 Peeter Järvelaid. Sõdurivandest, vastutusest ja omariiklusest. Eesti Päevaleht. Online. 27. veebruar 2009 õiguskantsleri institutsioon poliitilises kultuuris, Ärileht, 18. detsember 2007 Eesti rahvast, riigist ja omavalitsusest, Pärnu Postimees, 21. veebruar 2009 Hümnist ja kultuuri tüvitekstidest Soomes ja Eestis, Eesti Päevaleht Online, 12. märts 2009 Eurotsoon ja eurokultuur ning Eesti, Pärnu Postimees, 10. juni 2009 Sõdurivandest, vastutusest ja omariiklusest, Eesti Päevaleht Online, 27. veebruar 2009 Vajame haritud poliitikuid, Maaleht, 20. september 2007 Tuntud ja tundmatu Jaan Poska (1866–1920). (Koos T.Velliste ja K.Arjakasega).// Jaan Poska oma ja meie ajas. Peatoimetaja Küllo Arjakas, tegevtoimetaja Anne Velliste. Tallinn, 2010, lk. 11–21. Monoloog: Jaan Poska ja tema õpetaja Carl M.Bergbohm. // Jaan Poska oma ja meie ajas Peatoimetaja Küllo Arjakas, tegevtoimetaja Anne Velliste. Tallinn, 2010, lk. 394–398. Monoloog: Tartu rahu Euroopa õigusajaloos. Jaan Poska oma ja meie ajas. Tallinn, 2010, lk. 511–512. Peeter Järvelaid jääb suguvõsa juurte juurde. http://www.virumaateataja.ee/?id=306585 Peeter Järvelaid. Akadeemilise sõudmise kultuurist. http://www.parnupostimees.ee/?id=309490 Peeter Järvelaid. Lastenausgleicharchiv Bayreuthis ja Eesti 20. sajandi lugu. – Pärnu Postimees, 19. oktoober 2010. // http://www.parnupostimees.ee/?id=328501 Peeter Järvelaid. Peeter Järvelaid: Mereakadeemia ja mereriigi kompetentsikeskus. http://www.parnupostimees.ee/?id=319591 Peeter Järvelaid. Spordist kui kultuurist ja spordikultuurist. // Eesti Spordikongress, Tallinn, 11. november 2010. Tallinn, 2010, lk. 10–11. Peeter Järvelaid. Rikkuse ja rikkaks saamise kultuurist. – Pärnu Postimees, 29. oktoober 2010, lk. 6. //http://www.parnupostimees.ee/?id=333820 Peeter Järvelaid. Eesti Vabariigi põhiseaduse demokraatlik kude. – Pärnu Postimees. 22. detsember 2010. //http://www.parnupostimees.ee/?id=361183 Peeter Järvelaid. Paul Keres ja Boris Meissner. – Pärnu Postimees, 8. jaanuar 2011 http://www.parnupostimees.ee/?id=368933 Peeter Järvelaid. Hariduskeskkonnakultuurist. – Eesti Päevaleht (Stockholm), 27. aprill 2011. Peeter Järvelaid. Poska saaga. – Eesti Päevaleht (Stockholm), 4. mai 2011, lk. 10–11. Peeter Järvelaid. Teise maailmasõja mõistmisest Euroopa kontekstis. – Pärnu Postimees, 14. mai 2011. // http://www.parnupostimees.ee/?id=437440 Peeter Järvelaid. Professor Bereczki ärasõit. – Eesti Elu (Toronto), 27. aprill 2012, lk. 7 ja 4. mai 2012, lk. 13 http://www.eestielu.ca/et/elu/in-memoriam/201- professor-bereczki- aerasoit Peeter Järvelaid. In memoriam. Gabor Bereczki (28.03.1928–4.04.2012). – Universitas Tartuensis, 2012, nr. 5(2405), lk. 51–52 http://www.ajakiri.ut.ee/1157137 Peeter Järvelaid. Ülikoolide ja maailma avastamine. – Pärnu Postimees, 30. mai 2012, lk. 19 http://www.parnupostimees.ee/860220/peeter-jarvelaid- ulikoolide-ja- maailma-avastamine/ Peeter Järvelaid. Presidendi institutsioon Eesti kultuuris. - Pärnu Postimees, 2014, 30. aprill, lk. 19. Peeter Järvelaid. Advokaatidest poliitilises kultuuris. - Eesti Elu (Toronto), 6. juuni 2014, nr. 23, lk. 5. &#39

Források Peeter Järvelaid az Észt Kutatói Portálon

Kategória:Észt tudósok Kategória:1957-ben született személyek Kategória:Élő személyek