Fodor Csenge Réka (Keszthely, 1999. április 23. –) kétszeres junior világbajnok, négyszeres BL-győztes magyar válogatott kézilabdázó, balszélső, a Győri Audi ETO játékosa.
Sportpályafutása Klubcsapatokban Fodor Csenge hat éves korában, Veszprémben kezdett kézilabdázni, a Csány-Szendrey Általános Művelődési Központban kezdte meg tanulmányait, itt kétszer jutalmazták Jó tanuló, jó sportoló elismeréssel, majd az általános iskola elvégzése után pedig a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémiára került ifj. Kiss Szilárd közbenjárásával, itt több alkalommal utánpótlás bajnoki címet szerzett. A korábban atlétikában, kislabda hajításban és különböző sprintszámokban korosztályos magyar bajnok Fodor 2014-ben amellett, hogy rendszeresen játszott a junior és ifjúsági bajnokságokban, bemutatkozhatott a másodosztályú felnőtt ligában is. 2017 nyarán igazolta le a Bajnokok Ligája címvédő Győri Audi ETO. A győri csapattal négy évre szóló szerződést írt alá. A 2017-2018-as idényben bajnoki címet, Magyar Kupát és Bajnokok Ligáját nyert a csapattal. 2019 januárjában a CSM București elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen súlyos vállsérülést szenvedett és meg kellett műteni. A szezon végére visszatért és második BL-győzelmét ünnepelhette a csapattal. 2021-ben és 2023-ban BL-bronzérmet, 2022-ben BL-ezüstérmet, valamint két bajnoki címet szerzett az ETO-val. 2023 augusztusában egy felkészülési mérkőzésen szenvedett térdsérülést, mely miatt a 2023/24-es szezon első felét ki kellett hagynia.
A válogatottban Tagja volt a 2015-ben Európa-bajnoki bronzérmes junior válogatottnak, 2017-ben pedig az U19-es korosztállyal vett részt a celjei korosztályos Európa-bajnokságon. Részt vett a hazai rendezésű 2018-as junior női kézilabda-világbajnokságon, amelyen a magyar válogatott csapatával aranyérmet szerzett.
Első felnőtt világversenye a 2021-es világbajnokság volt, a keretbe Schatzl Nadine pozitív koronavírustesztjét követően került be. A 2025-ös világbajnokságról sérülés miatt maradt le. Ezt követően – bizalomvesztésre hivatkozva – lemondta a dánok elleni, 2026 márciusában esedékes Eurokupa-csoportmérkőzéseken a válogatottban való részvételt.
Sikerei, díjai Junior Eb-bronzérmes: 2015 Junior vb-aranyérmes: 2018, 2019 Bajnokok Ligája-győztes: 2018, 2019, 2024, 2025 Ezüstérmes: 2022, 2026 Bronzérmes: 2021, 2023 Magyar bajnokság győztese: 2018, 2019, 2022, 2023, 2025, 2026 Ezüstérmese: 2021, 2024 Magyar Kupa-győztes: 2018, 2019, 2021, 2026 Ezüstérmes: 2022, 2023, 2024, 2025 Magyar szuperkupa-győztes: 2026
Magánélete
Korábbi párja Vida Máté labdarúgó.
2023 óta egy párt alkot csapattársával, Bruna de Paula brazil kézilabdázóval. 2026. június 19-én a brazíliai Rio de Janeiro városában házasodtak össze.
Jegyzetek
Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Keszthelyiek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar női kézilabdázók Kategória:A Győri Audi ETO KC kézilabdázói Kategória:Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázók Kategória:LMBT sportolók