Carlos Soler Barragán (Valencia, 1997. január 2. –) spanyol válogatott labdarúgó, a Real Sociedad játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban 2005-ben, 8 évesen csatlakozott a Valencia akadémiájához, ahol csatár és középpályás posztokon mozgott. 2015. május 3-án mutatkozott be a tartalék együttesben a Cornellà ellen kezdőként. December 13-án első gólját is megszerezte, a Badalona elleni 2–2-s döntetlennel záruló bajnoki mérkőzésen. 2016. március 12-én meghosszabbította szerződését a klubbal és néhány nappal később az Európa-ligában a kispadon kapott lehetőséget a felnőtt együttesnél. Az Athletic Bilbao ellen 2–1-re megnyert nemzetközi mérkőzésen ülhetett a kispadon. December 12-én bemutatkozott a felnőttek között a bajnokságban a Real Sociedad a 78. percben Mario Suárez cseréjeként. A mérkőzést 3–2-re elvesztették idegenben. 2017. január 21-én a Villarreal ellen megszerezte első gólját.Carlos Soler culmina su semana grande con un gol en la victoria del Valencia al Villarreal

2018 januárjában új szerződést írt alá a klubbal, amely 2021 nyaráig szólt és 80 millió euróra emelte a kivásárlási záradékát. 2019. december 17-én további két évvel meghosszabbította a szerződését, azaz 2013 nyaráig, valamint a kivásárlási záradékot 150 millió euróra emelték. 2020. november 8-án mesterhármast szerzett a Real Madrid ellen a bajnokságban.

2022. szeptember 1-jén a francia Paris Saint-Germain 2027 nyaráig szerződtette.

2024. augusztus 30-án a Premier League-ben szereplő West Ham United vette kölcsön a 2024–2025-ös szezon végéig

2025. szeptember 1-jén 4+1 éves szerződést kötött a spanyol Real Sociedad csapatával.La Real ficha a Carlos Soler

A válogatottban 2016. január 20-án debütált a spanyol U19-es válogatottban az olasz U19-es válogatott elleni felkészülési mérkőzésen, a 60. percben Joan Sastre váltotta őt.La Sub'19 española llama a Carlos Soler

A 2017-es U21-es labdarúgó-Európa-bajnokságra utazó keretbe bekerült, úgyhogy előtte nem szerepelt mérkőzésen a spanyol U21-es labdarúgó-válogatottban. június 23-án az utolsó csoport mérkőzésen debütált a szerb U21-es labdarúgó-válogatott ellen. Az ezüstérmet szerző válogatottban a tornán ez volt az egyetlen mérkőzése. Tagja volt az ezüstérmes válogatottnak a 2020. évi olimpián.Leipzigs Olmo fährt auch nach Tokio, kicker.de, 29. Juni 2021, abgerufen am 29. Juni 2021.

2021-ben debütált a felnőtt válogatottban. 2021. szeptember 2-án, Svédország ellen 2–1-re elvesztett VB-selejtezőn debütált és egyben meg is szerezte első válogatott gólját.

Statisztika Klubcsapatokban 2022. augusztus 29. szerint. KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenBajnokságMérkőzésGólMérkőzésGólMérkőzésGólMérkőzésGólValencia B2014–15Segunda División B2000—202015–1628200—2822016–179100—91Összesen3930000393Valencia2016–17La Liga23330—2632017–1833140—3712018–19312701325142019–2028240513732020–21321121—34122021–22321161—38122022–233100—31Összesen1823126218322636Összesen2213426218326539

A válogatottban VálogatottÉvPályára lépésGólSpanyolország202142202251Összesen93

Góljai a válogatottban # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1 2021. szeptember 2. Friends Arena, Solna, Svédország 1–0 1–2 2022-es VB-selejtező 2 2021. szeptember 5. Nuevo Vivero, Badajoz, Spanyolország 2–0 4–0 3 2022. június 10. La Rosaleda, Málaga, Spanyolország 1–0 2–0 2022–2023-as UEFA Nemzetek Ligája (A liga)

Sikerei, díjai Klubcsapatokban Valencia Copa del Rey Győztes (1): 2018–19

A válogatottban Spanyolország U21 U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság Győztes (1): 2019

Spanyolország U23 Nyári olimpiai játékok – Labdarúgás Ezüstérmes (1): 2020

Jegyzetek

További információk Carlos Soler adatlapja a Valencia oldalán

Carlos Soler adatlapja a Transfermarkt oldalán

Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Valencia labdarúgói Kategória:A PSG labdarúgói Kategória:A West Ham labdarúgói Kategória:A Real Sociedad labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Ligue 1 labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2020. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Spanyol olimpiai ezüstérmesek Kategória:Francia bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek