A 2017–2018-as tipp-3 Bundesliga (szponzorált nevén T-Mobile Bundesliga) az osztrák labdarúgó-bajnokság legmagasabb osztályának 107. alkalommal megrendezett bajnoki éve volt. A pontvadászat 10 csapat részvételével indult. A címvédő a Red Bull Salzburg csapata volt, amely ebben a szezonban is megnyerte a bajnoki címet, története során 12. alkalommal.Eurofutball: sorozatban ötödször bajnok a Salzburg, Nemzeti Sport Online, 2018. május 6.
A bajnokság rendszere A pontvadászat 10 csapat részvételével zajlott, a csapatok a őszi-tavaszi lebonyolításban oda-visszavágós, körmérkőzéses rendszerben mérkőztek meg egymással. Minden csapat minden csapattal négy alkalommal játszott, kétszer pályaválasztóként, kétszer pedig idegenben.
A pontvadászat végső sorrendjét a 36 bajnoki forduló mérkőzéseinek eredményei határozták meg a szerzett összpontszám alapján kialakított rangsor szerint. A mérkőzések győztes csapatai 3 pontot, döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kapott. Vereség esetén nem járt pont.
Változások a 2016–2017-es szezont követően Búcsúzott az élvonaltól SV Ried 10. helyezettként
Feljutott az élvonalba LASK Linz, a másodosztály győzteseként
Részt vevő csapatok
CsapatSzékhelyStadionBefogadóképességAdmira Wacker MödlingMaria EnzersdorfBSFZ-Arena10,800Austria WienBécsErnst Happel Stadion50,000LASK LinzLinzWaldstadion Pasching7,870Rapid WienBécsAllianz Stadion28,000Red Bull SalzburgWals-SiezenheimRed Bull Arena30,188Rheindorf AltachAltachStadion Schnabelholz8,500St. Pölten Sankt Pölten NV Arena 8,000Sturm GrazGrazMerkur-Arena15,323SV MattersburgNagymartonPappelstadion17,100Wolfsberger ACWolfsbergLavanttal-Arena7,300
Csapat adatok Csapat Elnök Vezetőedző Mezgyártó Szponzor Admira Wacker Philip Thonhauser Damir Burić Nike Flyeralarm SCR Altach Johannes Engl Klaus Schmidt Jako Cashpoint Austria Wien Wolfgang Katzian Thorsten Fink Nike Verbund LASK Linz Oliver Glasner Forza Ask Zipfer Rapid Wien Michael Krammer Goran Djuricin adidas Wien Energie RB Salzburg Rudolf Theierl Marco Rose Nike Red Bull St. Pölten Gottfried Tröstl Jochen Fallmann Macron Hypo Noe Sturm Graz Christian Jauk Franco Foda Lotto Puntigamer SV Mattersburg Martin Pucher Gerald Baumgartner Puma Bauwelt Koch Wolfsberger AC Dietmar Riegler Heimo Pfeifenberger Jako RZ Pellets
Tabella
Eredmények
Őszi szezon
Tavaszi szezon
Play-off az első osztályban maradásért
Statisztika Góllövőlista 2018. május 28-án frissítve. #JátékosKlubGólok száma1 Moanes DabourRed Bull Salzburg222 Deni AlarSturm Graz203 Smail PrevljakMattersburg164 Christoph KnasmüllnerAdmira Wacker12 Stefan SchwabRapid Wien6 Fredrik GulbrandsenRed Bull Salzburg117 Giorgi KvilitaiaRapid Wien10 Thomas MurgRapid Wien Raphael HolzhauserAustria Wien Lukas GrozurekAdmira Wacker11 Peter MichorlLASK Linz912 Peter ŽuljSturm Graz8 Kevin FriesenbichlerAustria Wien Johannes AignerRheindorf Altach Hannes WolfRed Bull Salzburg
Mérkőzések A fordulók eredményei a jobb oldali szövegre kattintva nyitható/csukható.
Utolsó felvett mérkőzés dátuma: Forrás: bundesliga.at
Jegyzetek
További információk
A bajnokság honlapja
Kategória:Osztrák labdarúgó-bajnokságok osztrák 1