Svédországi Demokraták, gyakran Svéd Demokraták (svédül: Sverigedemokraterna, rövidítés: SD) egy svédországi nacionalista, szociálkonzervatív párt, amit 1988-ban alapítottak.

Ideológia

A párt önmagát nacionalista alapon nyugvó szociálkonzervatív szellemiségűnek írja le. A pártot gyakran szélsőjobboldalinak, bevándorlásellenesnek nevezik.

Bevándorlás

A párt álláspontja szerint a jelenlegi svéd bevándorlási politika tönkreteszi az országot, elutasítják a multikulturalizmust. A párt szerint a menekültek jelentős része kultúrájában nem tud alkalmazkodni a svéd társadalomhoz, amely csak megnehezíti az ország helyzetét.

Egy 2008-as felmérés szerint a svédek 39%-a nyilatkozott úgy, hogy "túl sok külföldi él az országban", egy másik 2007-es felmérésben a svédek 49%-a válaszolta azt, hogy "csökkenteni kell a menedékkérők számát".

Az Aftonbladet napilap felmérése szerint, a párt szavazóinak 14%-a külföldi származású, ez az arány megegyezik Svédország külföldi lakosainak az ország teljes népességében mért arányával.

Idősek és nyugdíj A párt adócsökkentést hajtana végre a nyugdíjasoknak illetve szigorúbb törvényeket hozna az idősekkel szemben elkövetett bűncselekmények visszaszorítása miatt. Ételek minőségének javítása az idősek ellátásában.

Jog A párt életfogytiglani szabadságvesztéssel büntetné a legsúlyosabb bűncselekményeket. Azon külföldi állampolgárok, akik súlyos bűncselekményt követtek el, azokat kitoloncoltatná az országból.

Külpolitika Elutasítják az Európai Gazdasági és Monetáris Uniót, ellenzik Törökország Európai Unióhoz való csatlakozását és újratárgyalnák Svédország uniós tagságát.

Jegyzetek

Fordítás

További információk Hivatalos weboldal Riksdagi frakció oldala

Kapcsolódó szócikkek Euroszkepticizmus Jobboldal Mérsékelt Párt Svédország Szociáldemokrata Munkáspártja

Kategória:Svédországi pártok Kategória:Euroszkeptikus pártok Kategória:Konzervatív pártok Kategória:Berendezkedésellenes pártok Kategória:Nacionalista pártok Kategória:1988-ban alapított szervezetek