A Megmaradt Alice-nek (Still Alice) egy 2014-ben bemutatott független, amerikai filmdráma Richard Glatzer és Wash Westmoreland rendezésében. A forgatókönyv Lisa Genova azonos című regényén alapszik. A főszerepet Julianne Moore, Alec Baldwin, Kristen Stewart és Kate Bosworth alakítja. A film a 2014-es Torontói Filmfesztiválon debütált. Julianne Moore alakításával elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-, a Golden Globe-, BAFTA- és a Screen Actors Guild-díjat.

Cselekmény

Az ötvenedik életévét betöltött Alice Howland (Julianne Moore) nyelvész a Columbia Egyetemen. Az utóbbi időben észleli, hogy gondjai támadnak önmaga kifejezésével, mert nem jutnak eszébe a megfelelő szavak. Nem csinál belőle nagy ügyet, csak miután szokásos kocogására indul a kampusz körül, hirtelen úgy érzi, eltévedt, és nem tudja, hol van. Alice felkeres egy orvost, aki különböző szűrésekkel és tesztekkel teszi a nőt próbára, és megállapítja, hogy korai Alzheimer-kórban szenved, ami egy igen ritka formája a betegségnek, és örökölhető. Alice először nem akarja elmondani férjének, Johnnak (Alec Baldwin), azonban megfeledkezik egy fontos találkozójukról. John bátorítására Alice összehívja három már felnőtt, önálló életet élő gyerekét, a várandós Annát (Kate Bosworth), az egyetemista Tomot (Hunter Parrish) és a színészi ambíciókkal ellátott Lydiát (Kristen Stewart), és kitálal nekik a betegségéről, amit lehet, hogy megörököltek. Tom és Anna elvégzik a szükséges teszteket, és kiderül, hogy Anna örökölte az Alzheimer-kóros gént. Lydia nem csinál tesztet.

Alice mindennap memóriajátékokat játszik, felír a táblára szavakat, amiket letakar, és öt perc múlva ellenőrzi, emlékszik-e rájuk. A családjával szókirakót játszik a telefonján, és feljegyez alapvető kérdéseket, amiket minden nap meg kell tudnia válaszolni, mint hogy hogyan hívják, mikor született, kik a gyermekei. Az orvosához, Dr. Benjaminhoz is visszajár. A külvilág elől azonban titkolja betegségét, de szándéka ellenére nem taníthat már tovább az egyetemen, mert nem tud a diákokra koncentrálni. Alice, hogy némi összképet és magabiztosságot nyerjen, meglátogat egy intézményt, ahol a páciensek a demencia valamelyik formájában szenvednek. Alice készít a jövőbeli énjének egy videót, amiben instrukciókat ad arra az esetre, ha már nem tudja egyik alapvető kérdésre sem a választ: erős altatót rejt el a szekrényében, hogy majd az összeset bevéve megkímélje önmagát és családját hanyatló egészségétől.

A kór egyre erősebb lesz, Alice nem találja meg a vécét a saját házában, elfelejti, hogyan kell sütni a gyerekek kedvenc édességét, és nem ismeri meg Lydiát, mikor gratulál neki a príma előadása után. Dr. Benjamin javasolja Alice-nek, hogy tartson motivációs előadást, és ossza meg gondolatait és érzéseit a többi beteggel. Alice egy szövegkiemelővel követi beszédének sorait, hogy nehogy újra és újra elolvassa ugyanazt a mondatot. Előadása mindenkiben mély nyomot hagy, különösen férjében és gyerekeiben.

Alice-nek egyre nehezebb megválaszolnia a kérdéseket telefonján, ezért nagyon ideges lesz, mikor egy nap elveszti, és nem találja, ezért mindent kipakol és felforgat az éjszaka közepén. A telefon csak egy hónap múlva kerül elő, de Alice-nek nem tűnik fel az idő múlása, és azt hiszi, hogy csak tegnap vesztette el. Alice-nek álmában megjelenik baleset miatt korán elhunyt édesanyja és nővére, és véletlenül összekeveri lányát, Annát a saját nővérével. Mikor Anna megszüli gyermekeit, és látogatóba mennek hozzá, Alice már egyáltalán nem ismeri fel Annát.

Alice-hez ápolót hívnak, aki őt a nap nagy részében felügyeli. Alice egyik nap véletlenül rábukkan a magának készített videóra, és nagy nehezen megtalálja az altatós üvegcsét. Bevenni már nem tudja, mert az ápoló megérkezett. Alice megijed a zajra, és a földre veri a gyógyszereket, amik szerteszóródnak a padlón. John, Alice férje már nem tudja elviselni, hogy Alice elveszti önmagát, ezért elvállalja a neki felkínált állást és elutazik. Lydia, Alice lánya költözik haza, hogy anyja gondját viselje. Lydia egy könyvet olvas fel Alice-nek, majd megkérdezi anyját, szerinte miről szólt. Alice nehezen artikulálva egy szót mond: szeretetről.

Szereplők SzínészSzerepMagyar hangjaiszdb.hu Julianne Moore Alice Howland Spilák Klára Alec Baldwin John Howland Csankó Zoltán Kristen Stewart Lydia Howland Csuha Bori Kate Bosworth Anna Howland-Jones Molnár Ilona Hunter Parrish Tom Howland Czető Roland Shane McRae Charlie Jones Seder Gábor Stephen Kunken Dr. Benjamin Tarján Péter Victoria Cartagena Hooper professzor n.a Seth Gilliam Frederic Johnson n.a Daniel Gerroll Eric Wellman Láng Balázs Erin Darke Jenny Dögei Éva Kristin Macomber Anne n.a Caridad Montanez Elena n.a

további magyar hangok: Gyarmati Laura, Mohácsi Nóra

A regény és a film A könyv szerzőjét, Lisa Genovát, többször visszautasították a kéziratával, ezért magánkiadásban jelentette meg először a regényt 2007-ben. A Megmaradt Alice-nek 2009-re New York Times bestseller lett, huszonöt nyelvre lefordították, negyven hétig maradt a toplistán és a színpadon is debütált. Az alaptörténet nagyon hasonlít az 1985-ös Do You Remember Love? című tévéfilmére, amiben Joanne Woodward játssza a szintén korai Alzheimer-kórban szenvedő főszereplőt, és Emmy-díjat nyert vele.

2011-ben a meleg házaspárt, Wash Westmorelandet és Richard Glatzert kérték meg, hogy írjanak forgatókönyvet, azonban Glatzert akkortájt diagnosztizálták ALS-sel, és először nem akarták elvállalni. De minél jobban belemélyedtek a történetbe, annál több párhuzamot tudtak vonni az Alzheimer-kór és az ALS között. Alice beszédét az Alzheimer-kóros betegekhez Glatzer írta.

Forgatás Julianne Moore volt az első választás a főszerepre, aki kérte, hogy a férj szerepét Alec Baldwinnak adják. Kate Bosworth nagy rajongója volt addigra a könyvnek, mikor filmszerepet kínáltak neki, és Kristen Stewart két másik filmet utasított vissza, hogy szerepelhessen. Moore egy hónap szabadságot vett ki Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. rész című filmsorozat forgatásából, hogy a Megmaradt Alice-nek-re koncentrálhasson: Alzheimer-kóros betegekkel beszélgetett, otthonokba látogatott és minden könyvet, cikket elolvasott, amit a témában talált.

Lisa Genova kapott egy cameoszerepet Lydia jelenetébe, mikor a színházban előadnak. Glatzer és Westmoreland egy hónap alatt leforgatták a filmet, Glatzer már annyira beteg volt, hogy nem tudott beszélni, ezért egy iPaden keresztül kommunikált.

A film 2014-ben egyike volt a Sony azon produkcióinak, amik áldozatul estek a kalózkodásnak.

Kritika A produkció 72 pontot ért el a metacriticen, és 87%-os minősítést kapott a Rotten Tomatoeson.Rotten Tomatoes Julianne Moore-t pozitívan értékelték, némely kritikus szerint a film nem volt kihívás neki.Metacritic Más vélemények szerint a film csak Moore miatt éri meg rászánni az időt, egyébként egy átlagos dráma lenne.

Fontosabb díjak és jelölések Julianne Moore megnyert minden fontos díjat az alakításával. Beszédében megemlékezett a díjátadót már meg nem ért Glatzerről, és az Ice Bucket Challenge (jegesvödör-kihívás) teljesítésével felhívta a figyelmet az ALS betegekre, amit Kristen Stewart is teljesített. Őket követve rengeteg ember hajtotta még végre, és adományokat gyűjtöttek a betegek számára.

Oscar-díj a legjobb női főszereplőnek – Julianne Moore Golden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek – filmdráma – Julianne Moore BAFTA-díj a legjobb női főszereplőnek – Julianne Moore Screen Actors Guild-díj: legjobb női főszereplő – Julianne Moore Londoni Filmkritikusok Köre: Az év színésznője – Julianne Moore Teen Choice Awards: Choice Movie Actress (jelölés) – Kristen Stewart

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:2014 filmjei Kategória:Amerikai filmdrámák Kategória:Amerikai írók művei alapján készült filmek Kategória:Killer Films-filmek