Robert Guillaume (St. Louis, Missouri, 1927. november 30. – Los Angeles, Kalifornia, 2017. október 24.) kétszeres Primetime Emmy-díjas amerikai színész és énekes.
Élete Fiatalkora és pályafutása Guillaume Robert Peter Williams néven született a Missouri állambeli St. Louisban. Miután alkoholista anyja elhagyta, őt és testvéreit nagyanyjuk, Jeannette Williams nevelte fel.
A St. Louis-i Egyetemen és a St. Louis-i Washington Egyetemen tanult, majd az Egyesült Államok hadseregében szolgált, mielőtt színészi karriert futott be. A Guillaume (a francia William) vezetéknevet vette fel művészneveként.
Magánélete 1955-ben vette feleségül Marlene Williamst, akitől két fia és egy lánya született. Házasságuk 1984-ben válással végződött.
1986-ban feleségül vette Donna Brownt, a házaspárnak egy lánya született.
Fia, Jacques 1990. december 23-án, 32 éves korában halt meg az AIDS szövődményeiben.
Betegsége és halála 1999-ben Guillaume stroke-ot kapott, miközben a kaliforniai Burbankben, a Walt Disney stúdióban az Esti meccsek című film forgatásán dolgozott. Az agyvérzése enyhébb lefolyású volt, viszonylag kis károsodást okozott, és kevés hatással volt a beszédére. A kórházban töltött hat hét után sétákból és edzőtermi foglalkozásokból álló terápiának vetette alá magát.
2017. október 24-én hunyt el prosztatarákban a kaliforniai Los Angelesben lévő otthonában.
Filmográfia Film {|class="wikitable sortable plainrowheaders" |- ! Év ! Magyar cím ! Eredeti cím ! Szerep ! Magyar hang |- | 1973 | | Super Fly T.N.T. | Jordan Gaines
| rowspan="2"| 1980 | rowspan="2"| Hárman a slamasztikában | rowspan="2"| Seems Like Old Times | rowspan="2"| Fred | Szombathy Gyula |- | Czvetkó Sándor |- | 1984 | | Prince Jack | Martin Luther King, Jr.
| rowspan="2"| 1986 | rowspan="2"| Foglalkozása: Fejvadász | rowspan="2"| Wanted: Dead or Alive | rowspan="2"| Philmore Walker | Beregi Péter |- | Hankó Attila |- | 1987 | Furfangos kung-fu mester | They Still Call Me Bruce | hivatalnok
| 1989 | Kőkemény diri | Lean on Me | Dr. Frank Napier | Czvetkó Sándor |- | 1990 | Börtöncsapda | Death Warrant | Hawkins | Kránitz Lajos |- | 1993 | Meteorember | The Meteor Man | Ted Reed | Pataki Imre |- | 1994 | Az oroszlánkirály | The Lion King | Rafiki (hangja) | Barbinek Péter |- | rowspan="2"| 1996 | Drágám, add az életed! | Spy Hard| Steve Bishop ügynök | Buss Gyula |- | Elnökcsemete| First Kid| Wilkes | Gruber Hugó |- | rowspan="3"| 1998 | | The Easter Story Keepers| Ben (hangja)| |- | rowspan="2"| Az oroszlánkirály 2. – Simba büszkesége| rowspan="2"| The Lion King II: Simba's Pride| rowspan="2"| Rafiki (hangja)| Barbinek Péter |- | Zareczky Miklós (ének) |- | 1999 | A cég nevében| Silicon Towers| Green nyomozó
| 2001 | Őslények országa 8. – A nagy fagy| The Land Before Time VIII: The Big Freeze| Tömpeorrú bácsi (hangja) | Makay Sándor |- | rowspan="2"| 2002 | Hüvelyk Matyi és Hüvelyk Panna kalandjai| The Adventures of Tom Thumb and Thumbelina| Ben (hangja)
| 13th Child| Riley
| 2003 | Nagy Hal| Big Fish| Dr. Bennett (senior) | Kristóf Tibor |- | 2004 | Az oroszlánkirály 3. – Hakuna Matata| The Lion King 1½| Rafiki (hangja)| Pálfai Péter |- | 2008 | | The Secrets of Jonathan Sperry| Mr. Barnes
| 2011 | Álmok a porban| Satin| Doc Bishop
| 2012 | Sose bízz a szomszédodban!| Columbus Circle| Howard Miles | Beregi Péter |- |2013 | | Off the Beach (rövidfilm) | Dr. Black
Tv-filmek Porgy in Wien (1966) The Kid from Left Field (1979) Bob Hope in the Starmakers (1980) Purlie (1981) The Kid with the Broken Halo (1982) The Kid with the 200 I.Q. (1983) Észak és Dél (North and South) (1985) Christmas (1986) Perry Mason – A botrányos csirkefogó esete (Perry Mason: The Case of the Scandalous Scoundrel) (1987) The Penthouse (1989) A 191-es járat rejtélyes katasztrófája (Fire and Rain) (1989) Gyilkosság indíték nélkül (Murder Without Motive: The Edmund Perry Story) (1992) Driving Miss Daisy (1992) Mastergate (1992) (TV Movie) You Must Remember This (1992) Vén kopók (Greyhounds) (1994) Cosmic Slop (1994) A préri vad gyermekei (Children of the Dust) (1995) Lamb Chop's Chanukah and Passover Surprise (1996) A megálmodott futás (Run for the Dream: The Gail Devers Story) (1996) Pánik a felhők felett (Panic in the Skies!) (1996) Vírus a 66-os járaton (Pandora's Clock) (1996) Crystal Cave (1996) Alchemy (1996) Merry Christmas, George Bailey (1997) His Bodyguard (1998)
Tv-sorozatok Julia (1969, egy epizódban) Marcus Welby, M.D. (1970, egy epizódban) Sanford and Son (1975, egy epizódban) All in the Family (1975, egy epizódban) The Jeffersons (1975, egy epizódban) Good Times (1977, egy epizódban) Soap (1977–1980, 50 epizódban) Benson (1979–1986, 159 epizódban) Szerelemhajó (The Love Boat) (1980–1981, három epizódban) Hotel (1986, egy epizódban) Tell Vilmos (Crossbow) (1987, két epizódban) The Robert Guillaume Show (1989, 12 epizódban) Pacific Station (1991–1992, 13 epizódban) A Different World (1991–1992, három epizódban) Fish Police (1992, hang, hat epizódban) L.A. Law (1992, egy epizódban) Jack's Place (1992, egy epizódban) The Addams Family (1993, hang, egy epizódban) Halálbiztos diagnózis (Diagnosis Murder) (1993, egy epizódban) Saved by the Bell: The College Years (1993, egy epizódban) Burke's Law (1994, egy epizódban) A bolygó kapitánya (Captain Planet and the Planeteers) (1994, hang, egy epizódban) Kaliforniába jöttem (The Fresh Prince of Bel-Air) (1994, egy epizódban) Timon és Pumbaa (1995–1999, 12 epizódban) Happily Ever After: Fairy Tales for Every Child (1995–2000, 36 epizódban) Családban marad (Sparks) (1996, egy epizódban) Az ígéret földje (Promised Land) (1996, egy epizódban) Goode Behavior (1997, egy epizódban) Angyali érintés (Touched by an Angel) (1997, egy epizódban) Végtelen határok (The Outer Limits) (1998, egy epizódban) Esti meccsek (Sports Night) (1998–2000, 45 epizódban) Moesha (2000, egy epizódban) The Proud Family (2002, hang, egy epizódban) Pimaszok, avagy kamaszba nem üt a mennykő (8 Simple Rules... for Dating My Teenage Daughter) (2003, egy epizódban) Century City – A jövő fogságában (Century City) (2004, egy epizódban) Storyline Online (2008, egy epizódban) CSI: A helyszínelők (CSI: Crime Scene Investigation) (2008, egy epizódban) Wanda Sykes Presents Herlarious'' (2013)
Díjak és elismerések
Van egy csillaga a St. Louis-i Hírességek sétányán. 1984. november 28-án a Hollywood Walk of Fame-en is csillagot kapott a televíziózásban végzett munkájáért.
Egyéb díjak Primetime Emmy-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek (vígjátéksorozat) (1979) Primetime Emmy-díj a legjobb férfi főszereplőnek (vígjátéksorozat) (1985) Grammy-díj (1995, Best Spoken Word Album for Children)
Jegyzetek
További információk
Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2017-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai színészek Kategória:Amerikai szinkronszínészek Kategória:20. századi amerikai katonák Kategória:Grammy-díjas zenészek Kategória:Emmy-díjasok Kategória:St. Louis-iak Kategória:Afroamerikaiak Kategória:Rákban elhunyt személyek