Az Oltári csajok 2017-es, hétköznaponként jelentkező magyar televíziós filmsorozat volt, amely az RTL II-n futott. Műfaját tekintve romantikus filmsorozat és telenovella. A tévéfilmsorozat készítője a Paprika Latino Studios Kft volt. A forgatás 2017 májusában kezdődött és az alkotók összesen 100 részt (és egy bevezető részt) készítettek. A sorozat készítéséről szóló werkfilmet és a bevezető részt először az RTL Klub sugározta 2017. október 28-án, a többi részt az RTL II vetítette október 29-től. A finálé, vagyis a 100. rész 2018. március 30-án került képernyőre.

A werkfilm stábja a gyártási folyamat szinte összes mozzanatát végigkövette, ott voltak minden különleges jelenet forgatásakor, valamint az utómunkáknál is, így számos exkluzív kulisszatitkot és érdekességet meg tudtak mutatni.

Történet Az Oltári csajok a három Erdész lány (Angéla, Hajnal, Piros) életét dolgozza fel, akik vidékről, Gödöllőről felköltöztek Budapestre, és mindent megtesznek azért, hogy megházasodjanak egy fél év alatt, hogy megkapják a nénikéjük által (eredetileg Hajnalnak) ajándékozott birtokot.

Szereplők Főszereplők Név Színész Erdész Angéla Horváth Sisa Anna Reichel Emma (gyermekként) Az Erdész lányok legidősebb tagja, Hajnal és Piros testvére. Mindig kavar a háttérben. Márk vele csalta meg Hajnit eljegyzésük másnapján. Erdész Hajnal Hartai Petra Rajszki Emma (gyermekként) Az Erdész lányok középső tagja, Angéla és Piros testvére. Kedvence a főzés, az álma az, hogy eljusson Párizsba. A Büróban dolgozik. Legjobb barátja (a sorozat végére férje) Hegyi János. Erdész Piros Michl Júlia Az Erdész lányok legfiatalabb tagja, Angéla és Hajnal testvére. Kedves, de nagyon hiszékeny, naív. Már az első találkozásukkor beleszeretett Herczeg Kornélba. Farkas Márk Jaskó Bálint Hajnal jegyese volt, míg az eljegyzés másnapján meg nem csalta Angélával. Zenei producer. Az utolsó epizódban súlyos sérüléseket szenved, miután Angéla telefonját megérinti, és felrobban a szépségszalon (Szilvia tervének megfelelően), majd később a kórházban meghal. Hegyi János (Johnny) Dér Zsolt Hajnal legjobb barátja, aki titokban szerelmes belé (a sorozat végén feleségül is veszi). Álma egy világkörüli utazás, de mindig közbejön neki valami. Anyja Hegyi Karola, a Büró vezetője, együtt laknak, mert Jani a félretett pénzét anyjának adta, hogy ki tudja fizetni a Bürót. Herczeg Kornél Ember Márk Egy gazdag család sarja, aki házmesteri gondnoknak adja ki magát. Piros szerelme.

Mellékszereplők Név Színész Hegyi Karola Fehér AdriennUrbán-Szabó Fanni (fiatalkori) A Büró vezetője, János édesanyja. Kálmán párja lesz. Tünde Hűvösvölgyi Ildikó Ildikó unokatestvére. Angéla, Hajnal és Piros nagynénje. Erdész Ildikó Szabó Gabi Béla felesége, Gábor özvegye. Angéla, Hajnal és Piros édesanyja. Vadász Béla Dózsa Zoltán Ügyvéd, a lovardát vezeti. Ildikó férje. Angéla, Hajnal és Piros nevelőapja. Gábor barátja. Bakonyi Lehel Mohácsi Norbert Virágkötő és virágbolt tulajdonos. Piros főnöke és barátja. Gergő barátja lesz. Gyémánt Szilvia Agócs JuditBéky Zsófia (fiatalkori) A Tükröm Tükröm szalon vezetője, Angéla főnöke majd üzlettársa, végül riválisok lesznek és felrobbantja a szalont. Herczeg Richárd Tűzkő Sándor Üzletember. Kornél édesapja, Lili volt férje. Lili állandó kavarásából elege lett, és ezért elváltak. Herczeg Lili Nagy Enikő Kornél édesanyja, Richárd volt felesége. Állandóan kavar és mindent úgy irányít, hogy neki kedvező legyen, végül emiatt válnak el Richárddal. Farkas IstvánIllyés Barna Biztonsági őr. Márk édesapja. Kálmán unokatestvére. Noémi nagyapja. Később külföldre költözik. Láng Manfréd Köleséri Sándor Szilvia üzlettársa és ismerőse. Egy ideig Angéla vőlegénye volt. Eszter férje. Varga Gusztáv Kanalas Dániel Lovász az Erdész birtokon, szerelmes volt Pirosba. Juhász Bianca Danics Dóra Márk exbarátnője. Noémi anyja. Drogfüggő. Később Noémi miatt elment az elvonóra. Juhász Noémi Végh Bíborka Márk és Bianca lánya. István unokája. Miután Bianca elment az elvonóra és Márk meghalt, Angéla neveli őt. Dr. Molnár György Őze Áron Karola orvosa. Egy ideig Karola szerelmes volt belé. Farkas Kálmán Páll Zsolt Rendőrségen dolgozott, később testőr volt. István unokatestvére. Márk nagybátyja. Karola párja lesz. Furulyás Péter Csizmadia GergelyKós Mátyás (fiatalkori) Pr-os, szerelmes Szilviába. Egy ideig Angélával kavart és szövetkezett vele. De végül ismét Szilvia mellett kötött ki. Szabó Viki Ostorházi Bernadett Ildikó és Gábor eltitkolt lányát játssza el. Végül kiderült az igazság és elment. Boros András Kaszás Mihály Alkoholista. Richárd régi barátja és üzlettársa. Lili miatt visszaszokott az alkoholra. Fehér Rózsa Herman Flóra Kornél előző szerelme. Egy ideig kómában feküdt. Lilivel szövetkezett végül, Kornél szakított vele. Tálas Dóra Kisfaludy Zsófia Pincérnő, később Márk felfedezettje és énekesnő lesz. Biancával rivalizált. Vértes Vera Litauszky Lilla Énekesnő. Iván menyasszonya. Márkkal dolgozott együtt. Erdész Gábor Dévai Balázs Ildikó férje, Angéla, Hajni és Piros édesapja. Takács Fanni Tóth Ildikó Tudós-kutató. Angélával és Péterrel üzletel. Rádai Gergő Csiby Gergely Pincér, Lehel pasija lesz.

További szereplők

Jegyzetek

Források hivatalos oldala Oltári csajok hivatalos facebook oldala

További információ Oltári csajok az nlcafe.hu-n Oltári csajok a Kreatív Onlineon Oltári csajok a sorozatwiki.hu-n Oltári csajok a 24.hu-n Így végződik az Oltári csajok a femina.hu-n

Kategória:2017-ben bemutatott magyar televíziós sorozatok Kategória:2018-ban befejezett magyar televíziós sorozatok Kategória:Romantikus televíziós sorozatok Kategória:Magyar teleregények Kategória:Az RTL saját gyártású műsorai Kategória:Az RTL Kettő saját gyártású műsorai