Görög Jenő (Budapest, 1920. június 20. – Budapest, 1978. december 12.) vegyészmérnök, a kémiai tudományok kandidátusa (1964).

Életpályája A budapesti József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vegyészmérnöki karán 1938-ban kezdte tanulmányait. 1941-ben már kisegítő tanársegéd a mezőgazdasági kémiai technológia tanszéken, később Binder-Kotrba Géza első tanársegédje. Vegyészmérnöki oklevelet 1942-ben szerzett, 1944-ben a budapesti egyetemen gyógyszerész oklevelet is kapott. Egyetemi doktor 1950-ben, adjunktus 1946-tól, docens 1953-tól. Vezetője volt az egyetem ipari mikrobiológiai kutatócsoportjának is.

Munkássága A mikológiát munkája, oktatói tevékenysége egyik fő területének tekintette. A biológiai tudományok fejlődésével ennek tananyagát folyamatosan változtatta, korszerűsítette, így a mikológia helyébe a mikrobiológia, majd ipari mikrobiológia és enzimológia lépett. A gyógyszeripari ágazatos hallgatók számára megteremtette a biológiai ismeretek tantárgyat. Kutatásai során foglalkozott a C-vitamin-gyártás alapanyagának, a szorbóznak mikrobiológiai előállításával. Elsők között ismerte fel a mikrobiológiai ércfeltárás hazai jelentőségét. Kutatási témája volt a háncsfeltárás. Foglalkozott ennek mikrobiológiájával, a háncsfeltárás folyamatainak mechanizmusával, javaslatokat tett a technológia fejlesztésére. Alelnöke volt a Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület Mikrobiológiai Szakosztályának, munkájáért a Sigmond Elek-emlékéremmel tüntették ki.

Szerepe az 1956-os Forradalmi Bizottságban

1956. október 31-én, távollétében beválasztották a Műegyetem Ideiglenes Forradalmi Bizottságába. A szovjet bevonulás után a Bizottság tagjainak többségét megrovással elbocsájtották az egyetemről. Görög Jenő ellen nem indult fegyelmi eljárás, de szakmai sikerei és közkedveltsége ellenére soha többé nem léptették elő.

Díjai, elismerései Az MTA Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakbizottságának tagja. A Magyar Élelmezésipari Tudományos Egyesület (MÉTE) Mikrobiológiai Szakosztályának alelnöke. Munka Érdemérem (1953) Akadémiai Jutalom (a szorbóz-előállítás félipari, illetve laboratóriumi módszereinek kidolgozásáért, 1952) Sigmond Elek-emlékérem. Tiszteletére a BME Vegyészmérnöki Kara Görög Jenő-díjat alapított. Kollégái és hallgatói megbecsüléséről tanúskodik a BME visszaemlékezése

Főbb munkái Technikai mikrobiológiai gyakorlatok (Budapest, 1956, 1957) Előerjesztéses háncsfeltárási kísérletek (kandidátusi értekezés Budapest, 1963) Élelmiszeripari nyersanyag gazdálkodás (Budapest, 1963) Alkalmazott mikrobiológia és enzimológia gyakorlatok vezérfonala (Nyeste Lászlóval, Puskás Auréllal, Budapest, 1963) Biológiai ismeretek (Budapest, 1967, 1973) Ipari mikrobiológia és enzimológia (Budapest, 1976, 1981, 1984) Ipari mikrobiológiai gyakorlatok I.  (Budapest, 1963) Élelmezési iparok I. (dr. Görög Jenő, Maczelka László, dr. Törley Dezső, dr. Török Gábor, Budapest, 1957.) Enzimológia és mikrobiológia (Budapest, 1956) Ipari hűtővizek minőségi kérdései (Kelemen László, Varró istván, Frank György, pataki István, dr.Görög Jenő, dr.Tóth Nándor, dr. Sebestyén Olga, Budapest, 1966) Len-kenderipari műszaki zsebkönyv (Antal József, Beck Tamás, Cséffalvay Olga, dr. Görög Jenő, 1960) A levegőztetéses áztatás tíz éve (Len, Kender Ipari Műszaki Tájékoztató, 1966. november-december)

További információk Életrajz és méltatás a BME honlapján Életrajz a BME Körinfó honlapján KFKI-s Tudósnaptár

Jegyzetek

Források Névpont Magyar életrajzi lexikon A Jövő Mérnöke, 1979. január 27. Élelmezési Ipar, 1979: Dr. Görög Jenő

Kategória:Magyar vegyészmérnökök Kategória:1920-ban született személyek Kategória:1978-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar gyógyszerészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Az 1956-os forradalom szereplői Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek