Till Géza operadramaturg és -rendező, szakíró. Till Ottó (1929–2011) zenetanár testvére.

Élete A Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett doktorátust. A Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolában Horusitzky Zoltán növendéke volt.

1942-ben szerződtette az Operaház segédrendezőnek. 1966-tól dramaturg is volt az intézménynél. Az 1972–1973-as évadtól rendezővé minősítették át. 1980 végén nyugdíjazták mindkét állásából. A Gördülő Opera égisze alatt az ország több színházában, a Soproni Ünnepi Hetek alkalmából pedig 1965-től 1973-ig évente rendezett előadásokat.

1946-tól színpadi játékot tanított a Fővárosi Felsőbb Zeneiskolában egészen annak a Zeneakadémiába való beolvadásáig (1966). A Magyar Rádióban operákkal kapcsolatos előadásokat tartott, az 1950-es évek végétől szerkesztette a Zeneműkiadó Operaszövegkönyvek című sorozatát, számos műsorfüzetet írt az operaházi előadásokhoz. 1964-ben jelent meg először gyakorlati útmutatást is tartalmazó, Opera című kézikönyve, amely 1985-ig öt kiadást ért meg.

Főbb rendezései Puccini: Pillangókisasszony Mozart: Szöktetés a szerájból Rossini: A sevillai borbély Kiszely Gy.: Leonardo, Egyenlőség Verdi: Rekviem (szcenírozott előadás)

Művei Opera kézikönyv, Zeneműkiadó, Budapest, 1964 Puccini: Bohémélet / Tosca / Pillangókisasszony; szerk. Till Géza, Németh Amadé; Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1977

Henze: Undine, szerzők H. W. Henze, Dr. Till Géza, Állami Operaház, 1969 Giuseppe Verdi: Falstaff (tsz. Romhányi Ágnes) Magyar Állami Operaház Mozart: Don Giovanni, opera két felvonásban, olasz nyelvű előadás, színházi ismertető, Erkel Színház és Magyar Állami Operaház, Budapest Mozart: Figaro házassága, vígopera négy felvonásba, Magyar Állami Operaház Donizetti: Don Pasquale, háromfelvonásos vígopera – ismertető Muszorgszkij: Hovanscsina, Magyar Állami Operaház, 1972 Puccini: Pillangókisasszony, Magyar Állami Operaház, Erkel Színház, 1983. október 7-én, 14-én, 22-én és november 3-án/színházi ismertető Operaélet 1994. Operalife, a Budapesti Operabarátok Egyesületének lapja/III. évf. 3-4-5. sz.; 1995. IV. évf. 4. sz.; 1996. V. évf. 1. sz. Verdi: A trubadúr, írta Till Géza, Nagy Viktor, szerk. Töreki Attila, Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen, 1995

Jegyzetek

Források Brockhaus Riemann zenei lexikon. Szerk. Carl Dahlhaus és Hans Heinrich Eggebrecht. A magyar kiad. szerk. Boronkai Antal. Budapest, 1985. Zeneműkiadó. III. köt. 515. l. A budapesti Operaház 100 éve. Szerk. Staud Géza. Budapest, 1984. Zeneműkiadó. Szabolcsi Bence–Tóth Aladár: Zenei lexikon. Átd. új kiad. Főszerk.: Bartha Dénes. Budapest, 1965. Zeneműkiadó. III. köt. 517. l. Magyar Színházművészeti lexikon PIM Adattár

Kategória:1920-ban született személyek Kategória:Magyar operarendezők Kategória:Magyar dramaturgok Kategória:Magyar szakírók Kategória:2001-ben elhunyt személyek