Frederick George Peter Ingle Finch (South Kensington, 1916. szeptember 28. – Los Angeles, 1977. január 14.) Oscar- és Golden Globe-, valamint ötszörös BAFTA-díjas angol felmenőkkel rendelkező ausztrál színész. Az első ember, aki posztumusz Oscar-díjat kapott a legjobb férfi főszereplő kategóriában.

Élete és pályafutása Peter Finch gyermekkorát leginkább Franciaországban, Indiában és Ausztráliában töltötte. A diploma megszerzése után számos alacsony fizetésű munkát végzett Sydney-ben, míg a 30-as évek elején úgy döntött, hogy színész lesz.

1935-től Finch elkezdett színházban és rádióban dolgozni. Egy színpadi előadása során Laurence Olivier színész fedezte fel, majd rávette, hogy Londonba költözzön. Olivier feleségével, Vivien Leigh-vel is volt közös filmje.

Finch-nek a 40-es évek közepén beindult a filmes karrierje, kezdetben brit produkciókban, majd amerikai filmekben szerepelt. Több rangos filmes elismerést is kapott, többek között Oscar-díjat, Golden Globe-díjat és Bafta-díjat is.

Peter Finch háromszor volt házas, és négy gyermeke született.

Halála Miután a Támadás Entebbénél forgatását befejezte, Finch egy promóciós turnékörútra indult, hogy reklámozza a Hálózat című filmjét. 1977. január 13-án fellépett a The Tonight Show-ban, Johnny Carsonnal. A következő nap szívrohamot kapott a Beverly Hills Hotel előcsarnokában, és 60 éves korában meghalt. A hollywoodi Forever Temetőben helyezték végső nyugalomra. Néhány hónappal később Oscar-díjat kapott a Hálózat című filmben nyújtott alakításáért. A díjat Eletha, Finch özvegye vette át. Az Oscar történetében, eddig két ember kapott színészként posztumusz Oscar-díjat, elsőként Finch 1977-ben, majd Heath Ledger 2009-ben.

Filmjei ÉvFilmSzerepMegjegyzés1935 The Magic Shoes szőke herceg rövidfilm, aminek a kópiái elvesztek, bár néhány képet megmentettek és elérhető az Ausztrál Nemzeti Film- és Hangarchívumban.1938 Dad and Dave Come to Town Bill Ryan Finch-nek egyetlen jelenete van a filmben, Bert Bailey-vel látható. 1939 Mr. Chedworth Steps Out Arthur Jacobs1941 While There is Still Time Jim Propaganda rövidfilm az ausztrál kormány megbízásából készült a második világháború idején. The Power and the Glory Frank Miller1942 Another Threshold Szintén az ausztrál kormány propagandafilmje a háborúról.1943 South West Pacific (film)|South West Pacific RAAF pilóta Szintén az ausztrál kormány propagandafilmje a háborúról.These Stars Are MineReynolds JnrSzintén az ausztrál kormány propagandafilmje a háborúról.1944 The Rats of Tobruk Peter Linton Jungle Patrol Narrátor Propaganda dokumentumfilm a háborúról.1945 Sons of the Anzacs Narrátor Propaganda dokumentumfilm a háborúról.1946 A Son Is Born Paul Graham Indonesia Calling Narrátor1948 Red Sky at Morning Michael A film kópiái elvesztek1949 Eureka Stockade Humffray Train of Events Philip Mason Primitive Peoples Narrátor Három részes dokumentumfilm Arnhem-föld népéről1950 The Wooden Horse Ausztrál ember a kórházban A Miniver-történet Lengyel tiszt Finch első hollywoodi finanszírozású filmje1952 The Story of Robin Hood and His Merrie Men Nottingham bírája1953 The Story of Gilbert and Sullivan Richard D'Oyly Carte The Heart of the Matter Rank Atya1954 Elefántjárat John Wiley Eredetileg Vivien Leigh-vel játszott volna, de a színésznő visszamondta, ezért Elizabeth Taylor lett a filmbeli partnere. Father Brown Gustav Flambeau The Queen in Australia Narrátor Ausztrál dokumentumfilm1955 Passage Home Lucky Ryland Kapitány The Dark Avenger Comte De Ville Errol Flynn volt a partnere. Make Me an Offer Charlie Josephine and Men David Hewer Simon and Laura Simon Foster1956 A Town Like Alice Joe HarmanBAFTA-díj a legjobb férfi főszereplőnek A River Plate-i csata Hans Langsdorff, Admiral Graf Spee1957 The Shiralee Jim Macauley Robbery Under Arms Starlight Kapitány Windom's Way Alec WindomJelölés – BAFTA a legjobb férfi főszereplő1959 Emberrablók Alan Breck Stewart Operation Amsterdam Jan Smit Egy apáca története Dr. FortunatiJelölés – BAFTA a legjobb férfi főszereplő1960 The Day Rövid film, írta és rendezte is. Oscar Wilde tárgyalásai Oscar WildeBAFTA-díj a legjobb férfi főszereplőnek1961 Rachel Cade bűnei Colonel Henry Derode No Love for Johnnie Johnnie ByrneBAFTA-díj a legjobb férfi főszereplőnek1962 I Thank a Fool Stephen Dane1963 In the Cool of the Day Murray Logan1964 The Pumpkin Eater Jake Armitage Girl with Green Eyes Eugene Gaillard Emberek a Holdban Végrehajtó cameoszerep1965 A Főnix útja Harris Kapitány1966 Judith Aaron Stein Nyáron, este fél tizenegykor Paul1967 Come Spy with Me Cameoszerep Távol a tébolyult tömegtől William BoldwoodNational Board of Review Award – Legjobb színész1968 Lylah Clare legendája Lewis Zarken1969 A jégsziget foglyai Umberto Nobile The Greatest Mother of Them All Sean Howard1971 Vasárnap, átkozott vasárnap Dr. Daniel HirshBAFTA-díj a legjobb férfi főszereplőnekJelölés– Oscar-díj a legjobb férfi főszereplőnek1972 Something to Hide Harry Field1973 A Kék Hold völgye Richard Conway A Nelson-ügy Horatio Nelson England Made Me Erich Krogh1974 The Abdication Cardinal Azzolino1976 Hálózat Howard BealePosztumusz díjak: Oscar-díj a legjobb férfi főszereplőnekBAFTA-díj a legjobb férfi főszereplőnekGolden Globe-díj a legjobb férfi főszereplőnek – filmdráma Támadás Entebbénél Jichák Rabin TV-film, az utolsó filmje.

Díjak, jelölések ÉvKategóriaFilmEredmény 1956 BAFTA-díj a legjobb férfi főszereplőnekA Town Like Alice 1957 BAFTA-díj a legjobb férfi főszereplőnek Windom's Way 1959 BAFTA-díj a legjobb férfi főszereplőnek Egy apáca története 1960 BAFTA-díj a legjobb férfi főszereplőnekOscar Wilde tárgyalásai 1961 BAFTA-díj a legjobb férfi főszereplőnek No Love for Johnnie 1971 BAFTA-díj a legjobb férfi főszereplőnek Átkozott vasárnap 1971 Oscar-díj a legjobb férfi főszereplőnek Átkozott vasárnap 1971 Golden Globe-díj a legjobb férfi főszereplőnek – filmdráma Átkozott vasárnap 1976 Oscar-díj a legjobb férfi főszereplőnekHálózat 1976 BAFTA-díj a legjobb férfi főszereplőnek Hálózat 1976 Golden Globe-díj a legjobb férfi főszereplőnek – filmdráma Hálózat

Fordítás

Jegyzetek

További információk

Kategória:1916-ban született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:Ausztrál színészek Kategória:BAFTA-díjasok Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Oscar-díjasok