Az Ingovány (eredeti cím: La ciénaga) egy 2001-ben bemutatott, spanyol nyelvű, argentin–spanyol–francia filmdráma. Az alkotás két, rokoni kapcsolatban álló, sok gyermekes vidéki család életéből mutat be életképeket.

Cselekmény

A filmnek nincs túlzottan változatos, előrehaladó, fordulatos cselekménye, inkább sok kicsi jelenetet, életképet mutat be két, Salta tartománybeli nagy (négy-négy gyermekes) család életéből. Az egyik családban a kissé alkoholista Gregorio a családfő, de az asszony, Mecha sem veti meg az italt. Mecha a film elején poharakkal a kezében elesik, a szilánkok pedig vérző sérüléseket okoznak neki. Náluk dolgozik az indián származású szolgálólány, Isabel, akit az egyik lány, Momi nagyon szeret ugyan, de Mecha legszívesebben elküldené, mivel megítélésre szerint lop. A másik családban, ahol paprikatermesztéssel foglalkoznak, az apa Rafael, az anya Tali. A nyolc kisebb-nagyobb gyerek sokat játszik és veszekszik egymással, vannak köztük, akik légpuskával vadászni járnak, illetve fürdenek egy piszkos medencében vagy a közeli víztározóban. A történet egyik fontos szereplője a legkisebb fiú, Luciano, aki most kezdené az első osztályt az iskolában. Neki valamilyen rendellenesség miatt a rendes fogsora mögött is kezd kinőni egy foga, emiatt többen a két fogsorú „afrikai patkány-kutyával” rémisztgetik, amely még a macskákat is felfalja. Lucianót az ilyen „rémtörténetek” miatt félelemmel tölti el, hogy lakásuk udvarán a fal túloldaláról gyakran hall hangos kutyaugatást, ám egyben kíváncsi is lesz, ezért egy alkalommal (a film végén), amikor egyedül hagyják, felmászik az ott felejtett létrára, hogy megnézze, mi van a fal túloldalán. A létra tetejéről azonban leesik, és mozdulatlanul terül el a földön. Nem derül ki, hogy mi történt vele, de a néhány záró jelenetből, amelyben nagy szomorúság uralkodik, valószínűsíthető, hogy meghalt. A film során többször is van olyan jelenet, amikor a tévében éppen arról beszélnek, hogy valaki a városban látta megjelenni Szűz Máriát. A legutolsó percben Momi szomorúan mondja, hogy elment erre a helyre, de nem látott semmit.

Szereplők Mercedes Morán ... Tali Graciela Borges ... Mecha Martín Adjemián ... Gregorio Sofía Bertolotto ... Momi Juan Cruz Bordeu ... José Andrea López ... Isabel Sebastián Montagna ... Luciano Fabio Villafane ... Perro Noelia Bravo Herrera ... Agustina Leonora Balcarce ... Verónica Silvia Baylé ... Mercedes

Díjak és jelölések 2002Argentin Filmkritikusok Szövetségének díjaLegjobb színésznőGraciela BorgesElnyerte2002Argentin Filmkritikusok Szövetségének díjaLegjobb első filmElnyerte2002Argentin Filmkritikusok Szövetségének díjaLegjobb operatőrHugo ColaceElnyerte2002Argentin Filmkritikusok Szövetségének díjaLegjobb filmJelölés2002Argentin Filmkritikusok Szövetségének díjaLegjobb rendezőLucrecia MartelJelölés2002Argentin Filmkritikusok Szövetségének díjaLegjobb női mellékszereplőMercedes MoránJelölés2002Argentin Filmkritikusok Szövetségének díjaLegjobb eredeti forgatókönyvLucrecia MartelJelölés2002Argentin Filmkritikusok Szövetségének díjaLegjobb művészeti rendezőGraciela OderigoJelölés2001Berlini Nemzetközi FilmfesztiválAlfred Bauer-díjElnyerte2001Berlini Nemzetközi FilmfesztiválArany MedveJelölés2001Chicagói Nemzetközi FilmfesztiválLegjobb játékfilmJelölés2001Clarín-díjLegjobb színésznőMercedes MoránElnyerte2001Clarín-díjLegjobb rendezőLucrecia MartelElnyerte2001Havannai filmfesztiválLegjobb színésznőGraciela BorgesElnyerte2001Havannai filmfesztiválLegjobb rendezőLucrecia MartelElnyerte2001Havannai filmfesztiválLegjobb hangHervé Guyader, Emmanuel Croset, Guido Berenblum, Adrián De MicheleElnyerte2001Havannai filmfesztiválNagy Korall-díjElnyerte2002Latin-amerikai MTV-díjA déli régió kedvenc filmjeJelölés2005SESC-filmfesztiválLegjobb nem brazil rendezőLucrecia MartelElnyerte2001Sundance filmfesztiválNHK-díjLucrecia MartelElnyerte2001Toulouse-i latin-amerikai-film-fesztiválFrancia kritikusok felfedezettjeElnyerte2001Toulouse-i latin-amerikai-film-fesztiválNagydíjElnyerte2001Uruguayi nemzetközi filmfesztiválElső munka díj, külön említésElnyerte2001Uruguayi filmkritikusok szövetségének díjaLegjobb latin-amerikai filmElnyerte

Források A film IMDb-oldala

Kategória:2001 filmjei Kategória:Argentin filmdrámák Kategória:Alkoholizmusról szóló filmek