Margitfalvi Margitai Láni Péter (? – Szatmár?, 1629 ősze) református lelkész, rövid ideig a Tiszántúli református egyházkerület püspöke 1629-ben.
Életútja
Honi tanulása befejeztével külföldre ment és 1596. szeptember 22-én a wittenbergi egyetemre iratkozott be. 1598-ban hazatért. A következő évben rektor volt Göncön, 1600 szeptemberében és 1601 novemberében lelkész Vizsolyban. 1610 körül Nagybányára ment papnak és 1614-ben távozott el onnan. 1615-től Debrecenben lelkészkedett, s 1617. augusztus 28-án esperessé választotta a debreceni egyházmegye. 1618 júliusában Nagykállóba választották meg. s 1622-ben a szabolcsi egyházmegyének lett esperese. 1624-ben vagy utána Husztra vitték lelkésznek s itt is csakhamar esperesi tisztet foglalt el a máramarosi egyházmegyében. Ezt a hivatalát 1629. február 18-án tiszántúli püspökké választása után is megtartotta ez év nyaráig, midőn Szatmárra hívták papnak. Még ebben az évben elhunyt.
Szorgalmas munkásságot fejtett ki az irodalom mezején. Művei a következő prédikációs könyvek: A mindennapi könyörgő imádságnak magyarázatja. (Debrecen, 1616.) (II. kiad. uo. 1624.) Az Isten törvényének a szentírás szerint való igaz magyarázatja. (Uo. 1617.) Az apostoli credónak a szentírás szerint való igaz magyarázatja. (Uo. 1624.) Temető prédikációk (Keresszegi Herman István adta ki). (Uo. 1632.) (II. kiad. „Temetéskorra való prédikációk” c. alatt uo. 1644.)
Írt még epigrammát Grawer Albert ellen a Gönci István „Panharmóniá”-ja elé (1599.) és ajánlólevelet a Kecskeméti Alexis János „Dániel könyvének magyarázata” (1621) elébe.
Források
További információk Danielik József: Magyar írók. Életrajz-gyűjtemény. Második, az elsőt kiegészítő kötet. Pest, Szent István Társulat, 1858. Magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Benedek Marcell. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1963-1965.
Kategória:Magyar református püspökök Kategória:1629-ben elhunyt személyek