Rónai András (eredetileg Rőmer) (Budapest, 1932. szeptember 14. – Tel-Aviv, 2005. április 28.) színész, rendező.

Pályafutása Zsidó családba született, édesapja parafakereskedő volt. (HTML-változat) Tízévesen határozta el, hogy színésznek áll, és szülei tiltása ellenére 1942-ben csatlakozott Lakner Artúr gyerekszínházához. Lakner magyarosította a nevét Rómaira, amit később egy műsorfüzetben hibásan Rónainak írtak, s ez ragadt rá a későbbiekben. A második világháború után a többi Lakner-gyerekhez hasonlóan előbb a Magyar Színházban, majd az operettszínház ifjúsági előadásain lépett fel. A Pál utcai fiúk színpadi változatának egyik előadását követően – amelyben Áts Ferit játszotta – lépett oda hozzá Radványi Géza, aki felkérte a készülő Valahol Európában című filmjének egyik szerepére; ő játszotta Ficsúrt. Ekkorra azonban már túl volt első filmjén, mivel közvetlenül a háború után szerepelt Bródy Sándor A tanítónő című művének filmváltozatában, többek között Jávor Pállal együtt. 1948-ban a Várkonyi Zoltán vezette Művész Színházhoz szerződött, ahol azonban Várkonyi levette a műsorról azt a Fábri Zoltán rendezte darabot, amelyben ő is szerepelt volna. Ezt követően döntött úgy, hogy elhagyja Magyarországot, amelyre néhány hónappal később, 1949-ben került sor.

Kivándorolt Izraelbe, ahol az első időkben építőipari munkásként dolgozott Tel-Avivban. Később behívták katonának, ahol a harci kiképzést követően a tábori színházhoz vezényelték, miután Izraelbe is eljutott a Valahol Európában egyik kópiája, és nagy sikerrel játszották. Első színpadi alakítására – nyelvi hiányosságai ellenére – a kritikusok is felfigyeltek, majd még a katonai szolgálat ideje alatt leszerződtette őt a tel-avivi városi színház, ahol két szezonnal később már főszerepet bíztak rá. Az ő ötlete nyomán jött létre az a magyar színház, amelyben nyaranta magyar színészek magyar nyelvű darabokat adtak elő. Így fordult meg Izraelben például 1955-ben Jávor Pál, aki ott is igen népszerű volt, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy zsidókat bújtatott a pincéjében a háború alatt. Rónai – aki időközben utónevét Avrahamra változtatta – 1963-ban került az izraeli nemzeti színházhoz, a Habimához. Harminchárom éves korában itt ismerkedett meg Liával, a rigai származású katonalánnyal, akit három hónappal később feleségül vett. Vezető színész lett a színházban, ahol összesen mintegy kétszáz szerepet bíztak rá az évtizedek során. Ezenkívül negyven izraeli, amerikai és német filmben játszott. Kivándorlását követően a hatvanas évek elején járt először Magyarországon, majd 1977-től egyre sűrűbben járt vissza, sok időt töltött az országban, és többször rendezett színházakban.

Elismerései 1963: Nordau-díj 1972: Herzl-díj 1973: „Az év legjobb színésze” (állami díj) 1990: Klatshkyn-díj 1992: Pro Cultura Hungarica kitüntetés 1998: Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje

Fontosabb szerepei George (Steinbeck: Egerek és emberek) Ficsúr (Molnár Ferenc: Liliom) Almády (Molnár Ferenc: Játék a kastélyban) Dorante (Molière: Az úrhatnám polgár) Falstaff (Shakespeare: A windsori víg nők) Sade márki (Weiss: Marat/Sade) Duncan (Ionesco: Macbeth) Forlipopoli (Goldoni: Mirandolina) Fülöp király (Dürrenmatt: János király) Nagy Romulus (Dürrenmatt) Pandarus (Shakespeare: Troilus és Cressida)

Fordításai Kishont F.: Házasságlevél (1990) Chanoch Levin: Mesterség az élet (1991) Kishont F.: Óh, óh, Rómeó! (1993)

Kötete Csillag a bocskain; Aura, Bp., 2004

Jegyzetek

Források Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994

További információk Magyar filmesek a világban – Hungarians in film. Szerk. Gelencsér Gábor. Bp., Magyar Filmunió, 1996 Magyar filmlexikon. Szerk. Veress József. Bp., Magyar Nemzeti Filmarchivum, 2005 Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona. [Részben 2. jav. és bőv. kiad. + Álnévlexikon] Bp., Argumentum Kiadó-Petőfi Irodalmi Múzeum és Kortárs Irodalmi Központ, 2000 Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996

Kategória:Magyar színészek Kategória:1932-ben született személyek Kategória:2005-ben elhunyt személyek Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Magyar emigránsok Izraelben Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek