Kulcsár Lajos (Budapest, 1959. január 1. –) magyar színész, író.
Életpályája 1977-ben a Dominó Táncszínház Egyesületben pantomimesként kezdte pályáját, előtte a Dominó Mozgásszínház Stúdióját végezte el. A vizsgák után hivatásos pantomimművész és táncosként dolgozott. 1980-tól az alakuló Rock Színház Sztárcsinálók című produkciójában szerepelt, és a Nemzeti Színház stúdiósa lett. 1981-től a Szegedi Nemzeti Színházban szerepelt. 1982-ben az alakuló zalaegerszegi színház társulatába került,
1983-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt, Kazán István osztályában. 1985-től főiskolásként a Fővárosi Operettszínházban kapott szólista szerződést. 1986-tól diplomás színművészként a Fővárosi Operettszínház tagja volt, és mellette a Teleki Blanka Gimnáziumban Komé-Diákok néven működő színjátszó csoportot vezette, és felvételi előkészítő kurzust is tartott. 1989-től a Békés Megyei Jókai Színházhoz szerződött, 1991-től ismét a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban játszott. 1997-től a Budapesti Operettszínház művésze. 1998-tól a Fóti Faluszínpad Művészeti Csoport vezetőjeként tevékenykedett néhány évig.
2005-2014 között rendszeresen fellépett a Pintér Tibor vezette Sziget Színházban és a Nemzeti Lovas Színházban is. 2008-tól vendégművészként játszott a Békéscsabai Jókai Színházban. 2013-ban Békéscsabán bemutatták Zserbótangó című tragikomédiáját, a Nemzeti Lovas Színházban pedig a Dózsa, a nép fia című rock-musicalt, amelynek egyik szerzőtársa.
2015-től drámapedagógus a Farkas Ferenc Művészeti Iskolában, és drámaírással is foglalkozik.
Fontosabb színházi szerepei Leonard Bernstein: West Side Story... Riff Dale Wassermann – Joe Darion – Mitch Leigh: La Mancha lovagja... Don Quijotte Arthur Freed – Betty Comden – Adolph Green – Nacio Herb Brown: Ének az esőben... Don Lockwood John Kander – Fred Ebb – Bob Fosse: Chicago... Billy Flynn John Kander – Fred Ebb – Joe Masteroff: Kabaré... Ernst Ludwig Horváth Péter – Presser Gábor – Sztevanovity Dusán: A padlás... Herceg Fényes Szabolcs: Maya... Dixi Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde... Kurrah Csiky Gergely: A nagymama... Kálmán Ábrahám Pál: Bál a Savoyban... Archibald Kálmán Imre: Csárdáskirálynő... Kerekes Ferkó Lehár Ferenc: A mosoly országa... Csang Lehár Ferenc: Luxemburg grófja... Lord Winchester Zerkovitz Béla: Csókos asszony... Ibolya Ede; Dorozsmay Jacobi Viktor: Leányvásár... Jack Harrison (az Olajkirály) Eisemann Mihály – Zágon István – Nóti Károly: Hyppolit, a lakáj... Hyppolit Madarász Iván: Robin Hood... Little John Müller Péter – Tolcsvay László – Bródy János: Doktor Herz... Herz Szirmai Albert – Bakonyi Károly – Gábor Andor: Mágnás Miska... Baracs István Richard Rodgers – Oscar Hammerstein: A muzsika hangja... Von Schreiber admirális Trevor Griffith: Komédiások... Mick Connor Erich Segal – Nagy Miklós – Galambos Attila: Love story... III. Oliver Barrett
Művei Dózsa, a nép fia (rock-musical) Karácsony a Bükkös-tanyán (színmű) Love.hu (vígjáték) Zserbótangó (tragikomédia)
Bemutatott művei Fodor Zsóka ötlete alapján született színdarabja: Kulcsár Lajos: Zserbótangó (Békéscsaba, Ibsen Stúdiószínpad – 2013. december 6.) Kulcsár Lajos- Mészáros László: Dózsa György, a nép fia (Nemzeti Lovas Színház – 2014. július 5.) Filmek, tv Az elvarázsolt dollár (1986) Sorstalanság (2005)
Források Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999. Magyar színházművészeti lexikon
Hofra Ügynökség: Kulcsár Lajos
Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:Musicalszínészek Kategória:Magyar színészpedagógusok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek