Az SOS című dal a svéd ABBA 1975-ben megjelent azonos címet viselő ABBA stúdióalbumról kimásolt kislemez, melynek B. oldalán a Man In The Middle című dal kapott helyet.

A dal svéd nyelven Agnetha Elva Kvinnor I Et Husenhttps://www.discogs.com/Agnetha-F%C3%A4ltskog-Elva-Kvinnor-I-Ett-Hus/master/595386 című 1975-ös szólólemezén is megtalálható, valamint kislemezen is megjelent.https://www.discogs.com/Agnetha-F%C3%A4ltskog-SOS/release/3579972 Az SOS című dal volt a Waterloo című dal óta az egyik legnagyobb világsláger.

Előzmények

A dalt Benny Andersson, Björn Ulvaeus és Stig Anderson írták, melyet a Glen Stúdióban rögzítettek 1974. augusztus 22–23-án. Címét maga Stig adta, bár a szövegeket Ulvaeusék írták, címe eredetileg "Turn Me On" lett volna.

A dal egyedülállónak számított a kor popdalai között, mely kíséret nélküli klasszikus billentyűzettel nyit egy lehangolt D-minor kulcsban. Ellentétben az ABBA korábbi dalaival, a vokál Fältskog érzelmi szóló énekével kezdődik. A lehangoló akkordokat a Minimoog szintetizátor dallama és a női vokál határozza meg, ekkor egy kórus hangzásba csap át, melyet egy torzított elektromos gitár és a kórus határoz meg.

Annak ellenére, hogy az SOS több slágerlistán is az első helyezést érte el, a So Long című dalt választották az album első kislemezének, elsősorban azért, mert hasonló a Waterloo című dalhoz.

Björn Ulvaeus elmondta, hogy három év elteltével próbálta meghatározni a dal stílusát, mivel a rajongók csupán pop csapatként emlegették őket.

A zenekar első látogatása az Egyesült Államokba 1975. november 15-én történt, amikor meghívást kaptak az American Bandstand című show-műsorba, mely Los Angelesben volt.

Videóklip

A zenei videót Lasse Hallstrom rendező készítette. A videó nagy része egy kameraállásból került rögzítésre, mintha egy toronyból származnának. A tagok arcai néha torzulnak a fényekből eredően. A videóklip a YouTube-on az AbbaVEVO csatornán 2009. október 8 óta elérhető, és 2017 júniusa óta több mint 40 millióan nézték meg.https://www.youtube.com/watch?v=cvChjHcABPA

Megjelenések

7" Jugoszlávia PGP RTB – S 53 896 https://www.discogs.com/ABBA-SOS-Man-In-The-Middle/release/5115056 A SOS 3:15 B Man In The Middle 2:55

Slágerlista

Heti összesítések Slágerlista (1975) Legjobb helyezések Ausztrália ARIA1 Ausztria Austria Dutch Charts Annual Reviews - Single 19752 Belgium 1 Kanada (RPM) Top Singles9 Kanada (RPM) Adult ContemporaryRPM Adult Contemporary, 27 December 197517 Hollandia (Dutch Top 40)2 Franciaország 1 Németország Germany1 Írország Ireland4 Olaszország2 Mexikó2 Új-Zéland 1 Norvégia Norway 2 Svájc Switzerland 3 Egyesült Királyság UK6 Amerikai Egyesült Államok Billboard Hot 10015 Amerikai Egyesült ÁllamokBillboard Adult Contemporary19 Amerikai Egyesült ÁllamokCashbox Top 10012

Slágerlista (2001)Legjobb helyezések Japán15

Év végi összesítések Slágerlista (1975)Helyezések Ausztrália52 Kanada160 Hollandia 29 Svájc Swiss Year-End Charts, 19758 Amerikai Egyesült Államok Billboard 140 Egyesült Királyság 48

{|class="wikitable" |- ! scope="col"|Slágerlista (1976) ! scope="col"|Helyezés |- |align="left"| Új-Zéland | style="text-align:center;"|37

Jegyzetek

Kategória:1975 kislemezei Kategória:ABBA-kislemezek