A Panoráma Világklub 2003. október 23-án alakult Budapesten, s az évek során egy világméretű, értékközpontú, harmonikus együttműködésen alapuló, baráti civilközösséggé szerveződött. Amely - egyfajta szellemi hídként - kapcsolatait egyfelől a Kárpát-medence magyarsága és a világba szétszóratott honfitársaink között szervezi, másfelől megszólítja és bekapcsolja a Világklub-hálózatba Magyarország és a magyarság iránt rokonszenvet érző, érdeklődő, barátságot ápoló idegen népek, nemzetek fiait is. Ezáltal nem csak Magyarország és a nagyvilág, hanem a társklubok révén a különböző országok, népek egymás közötti kapcsolatainak kialakítását is elősegíti.
Ezek a harmonikusan együttműködő, kisebb-nagyobb létszámú közösségek készek a magyar értékek és teljesítmények felmérésére, bemutatására és közvetítésére, Magyarország jó hírnevének erősítésére szerte a nagyvilágban, befogadva más népek, nemzetek értékeit, kultúráját is.
A klubhoz csatlakozók hisznek a jóban, az igazban, a szépben és készek tenni értékeink megmaradásáért és térhódításáért. A közösségek szellemiségét alapvetően nemzeti, polgári, konzervatív és keresztény értékek képezik. Mindenféle megkülönböztetéstől mentesen, pártoktól, társadalmi szervezetektől és politikai csoportosulásoktól függetlenül tevékenykednek. E gondolatkör mellé kívánják állítani a társadalmi, a kulturális, a szociális, az üzleti élet, a média, a sport, valamint a karitatív és a civilszféra jeles személyiségeit, közösségeit és mindazokat, akik fontosnak tartják a cselekvést az összmagyarság érdekében.
Társklubok rendszere 2017 végére több mint 230 társklub alakult, átölelve öt kontinens több mint kilencven országát, államát. A társklubok mintegy egyharmada Magyarországon (a megyékben, a régiókban, a fővárosban és más városokban, településeken), határainkon túl pedig mintegy kétharmaduk indult útjára. Különböző rendszerességgel tartanak összejöveteleket, érdeklődés szerinti fórumokat, konferenciákat, kulturális és szórakoztató rendezvényeket.
Kiemelkedő eseményük 2011-től – számos társ- és partnerszervezettel együttműködve- az évente, minden év májusában megrendezendő Magyar Világtalálkozó eseménysorozata, amelynek egyik kiemelt programja az a díszünnepség, amelyen egy kulturális gálaműsor keretében közéleti-, művészeti- és különféle civilelismerések kerülnek átadásra. Az eseményeket, s a kapcsolódó rendezvényeket számos magyarországi városban, településen tartják, s a résztvevők száma sok ezer hazai és külhoni személy. A VIII. Magyar Világtalálkozó eseménysorozatának megrendezésére 2018. május 12-21. között kerül sor.
Kommunikáció Saját újság: a Panoráma világmagazin (American Hungarian Panorama worldvide magazin). Honlapjai: www.vilagklub.hu; www.vilagtalalkozo.hu, a panoramavilagklub.com; magyarságszolgálat.com
Facebook oldalak: https://www.facebook.com/Vil%C3%A1gklub-1057219270981513/;+https://www.facebook.com/vilagtalalkozo/
You Tube: https://www.youtube.com/watch?v=JLt0S5gJi5Q&feature=youtu.be
Hírlevél: mintegy 50 ezres címlistával.
A klubok munkáját számos hazai és külhoni médium segíti.
A Panoráma Világklub célja, üzenete és jelmondata Cél: Határokon átívelő kapcsolatteremtés és együttműködés
Üzenet: összefogásunk és a teljesítményeink által legyünk ismertek a világban
Mottó: Határtalan összefogás értékeinkért
A Panoráma Világklub feladatai 1. Magyar-magyar, és nemzetközi kapcsolatok kialakítása és együttműködés
a/ A Kárpát-medence és a nagyvilágba szétszóratott magyarság közötti kapcsolatok, együttműködések, kialakítása és ápolása; különös figyelemmel a mai kivándorló ifjúságra és a külföldről a Kárpát-medencébe hazatelepültekre;
b/ Baráti országok, más népek, nemzetek tagjaival, közösségeivel történő kapcsolatok létrehozása, egymás kultúrájának megismerése és népszerűsítése, a jó hírnév erősítése, kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködés kialakítása;
c/ Városok, falvak önkormányzatai, vagy különféle közösségei között létrejövő együttműködési lehetőségek kialakítása, szorgalmazva a partnervárosi kapcsolatok megteremtését a mai igényekhez igazodó tartalommal.
2. Magyar értékek népszerűsítése, gyűjtése
a/ Adott működési területen a magyarság létszámának, összetételének, közösségeinek, magyarországi kötődéseinek feltérképezése, felmérése, vizsgálata - különös figyelemmel a mai kivándorló ifjúságra, és a külföldről Magyarországra hazatelepültekre;
b/ Bárhol a világon a magyarság által létrehozott értékek népszerűsítése, gyűjtése, amely értékeket az egyetemes magyar kultúra részének tekintjük;
c/ A magyar nyelv és kultúra népszerűsítése, jelenlétének és megmaradásának erősítése.
3. Hazavárunk programok
Megkeressük és megszólítjuk a külföldön élő, dolgozó, tanuló honfitársainkat, jelezve, hogy várja (visszavárja) őket Magyarország:
a/ Munkásságuk, tapasztalatuk Magyarországon, s a magyarság körében történő hasznosítási lehetőségeinek bemutatása, ösztönzése; az idősebb korúak körében a hazatelepülés segítése;
b/ Az ifjúsági világklubok alakításával, különféle programokkal, rendezvényekkel, igényeiknek megfelelő magyarországi üzleti, társasági kapcsolatok kialakításával („agyvisszaszívás”„home coming).
4. Kommunikációs hálózat működtetése
a/ Széles körű információs kapcsolat működtetése, adatbázis készítése a Világklub-hálózat közreműködésével- a Magyarok a nagyvilágban című portrékönyv (Akik által a világ előbbre haladt), és a Világcímtár (Globe Directory) információinak folyamatos bővítése, megjelentetése az újságban, a honlapokon;
b/ Széles körű médiakapcsolatok - megteremtve a saját tájékoztatás csatornáit (újság: Panoráma magazin, honlapok, hírlevél, könyvkiadás, internet, hazai és külföldi médiakapcsolatok.
Rendezvények
1. Helyi, regionális Világklub-rendezvények - kulturális, gazdasági, tudományos, művészeti, karitatív, idegenforgalmi, szociális, sport stb. igény szerint (a klubok politikai tartalmú rendezvényt nem szerveznek).
a/ A helyi klubösszejövetelek gyakoriságát, témaköreit,programjait a helyi vezetőség határozza meg.
b/ A világklubok az adott település eseményeinek szervezésében is közreműködhetnek, ehhez társulhatnak.
c/ Sor kerülhet különféle speciális érdeklődésű rendezvényekre, (pl. kiállítás, könyvbemutató, konferencia stb).
2. Magyar Világtalálkozó - rendezvénysorozat
Évente Budapesten és más településeken – a társrendezőkkel és Világklubokkal együtt rendezendő- több napos eseménysorozat, amely a határokon átívelő, sokszínű és kölcsönös előnyökre építő kapcsolatteremtés és együttműködés fesztivál jellegű rendezvénye. A legszélesebb témakörökben tartanak konferenciákat, nyújtanak programokat, a szervezők által felépített Világfaluban pedig a magyar-magyar kapcsolatok kialakítására, elmélyítésére és más népek kultúrájának megismerésére, a velük történő kapcsolat kialakítására is lehetőség nyílik. A találkozón kerül átadásra A Világ Magyarságáért közéleti és művészeti díj, a Tiszteletbeli Magyar elismerés, s a Világklub nívódíja, az Összefogás a Magyarságért Díj. Első alkalommal 2011-ben Balatonlellén, majd 2012-ben, 2013-ban, 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban és 2017-ben Budapest számos helyszínén, Ópusztaszeren, Szegeden, Aranyosapátiban és több városban, településen került megrendezésre.
3. Magyarsághíd konferenciák
Kapcsolatkialakítás és együttműködés céljából – egyfajta szellemi hídépítés- a Kárpát-medence magyarsága és a világba szétszóratott honfitársaink, valamint Magyarország barátai között. Fő gondolata: mit tehetünk Magyarországért, hogyan lobbizhatunk nemzeti értékeinkért az élet legkülönfélébb területein.
4. Magyarságismereti Szabadegyetem
Tematikus előadássorozat, amely a magyarság széles körű értékeit öleli fel, neves előadók, szaktekintélyek tolmácsolásában. Fontosabb témakörök: a határon túli magyarság helyzete és kapcsolata az anyaországgal; magyar értékeink, történelmünk, kultúránk, művészetünk, irodalmunk, magyarságunk, egészségünk, életmódunk, vallásunk, nemzeti nagyjaink, hírességeink stb.
5. Nemzetközi találkozók, körutak (roadshow)
Különböző érdeklődésű és összetételű csoportok, szervezetek, cégek országos vagy világ körüli utjai, speciális tartalmú programok keretében partnerségi kapcsolatok, együttműködések kialakítása céljából. Különös tekintettel a magyar értékek, hungarikumok, a kultúra, művészet, a turizmus, a gazdasági-üzleti együttműködések, vállalkozások, az egészségügy, a kutatások a találmányok, s a jótékonysági kezdeményezések témaköreire.
6. Világklub-vezetők találkozói
A Világklub-hálózat vezetői megismerkednek egymás munkájával, tevékenységével, megbeszélik a tartalmi és formai együttműködésének tapasztalatait és feladatait. Alkalmanként szűkebb körű megbeszélésekre, értekezletekre is sor kerül.
7. Magyar Világbálok
A magyarság határokon átívelő báli szokásait, hivatott átörökíteni valamennyi nemzedék számára, tisztelegve, viseletbeli hagyományaink, kultúránk és gasztronómiánk előtt, erősítve a magyarság határtalan összetartozását.
A Világklub fórumrendszere A Panoráma Világklub keretében - érdeklődési körök, igények alapján- különféle Fórumok működnek, illetve jönnek létre
1. Karitatív Fórum - a Világklub kiemelt szerepet szán a különféle karitatív, jótékonysági célú tevékenységekre:
- adományokat gyűjt a nehéz sorban élő gyermekeknek, a rászorultaknak; segíti a gyermekvédelem munkáját;
- részt vesz a világbéke, s az emberi jogok melletti elkötelezettséget szorgalmazó kezdeményezésekben.
2. Művészeti Galéria - Magyarország és a világba szétszéledt magyar alkotóművészek közötti „művészeti híd”, más nemzetek alkotóival történő kapcsolatteremtés, nemzetközi művésztalálkozó, szakmai együttműködés, közös kiállítás, alkotótáborok, aukciók stb. szervezése céljából jött létre. Önálló kezdeményezésű projektjei: a Nívó Világgaléria Gyűjtemény, a Világok Virága monumentális közös festmény, a Békepaletta.
3. Életmód Fórum - az egészség megőrzésének, a betegségek megelőzésének, a test-lélek-szellem harmóniája megteremtésének fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. Az egészséges életmód, életvitel hazai és nemzetközi tapasztalatainak hasznosítása, a gyógyítás és az öngyógyítás érdekében tevékenykedik.
4. Üzleti Fórum (Business Fórum) - a kapcsolatteremtés és együttműködés lehetőségét kínálja azoknak, akik elősegítik a magyar értékek, termékek, szolgáltatások, találmányok, technológiák stb. térhódítását és üzleti sikerét világszerte. Nyitott a külföldi országok termékeinek, szolgáltatásainak magyarországi és más országokban történő megismertetése iránt. Országonként, régióként Üzleti Tanácsokat (fórumokat, képviseleteket) hoz létre.
5. Párbeszéd Fórum
- a Társadalmi Párbeszéd Fórum időszerű, nagy horderejű társadalmi, gazdasági, közéleti kérdések megvitatása, neves előadók, szaktekintélyek közreműködésével, civilfórum keretében – elsősorban a Magyar Világtalálkozók rendezvénysorozatában, a Közép-Európai Club Pannónia Közhasznú Egyesület együttműködésével.
- a Vallások Párbeszéde Fórum – a Világklub keretén belül a különféle vallások civilszemélyeinek baráti beszélgetése, a hit kölcsönös tisztelete, a békesség és az erőszakmentes világ megteremtése érdekében;
6. Irodalmi Fórum - a Világklub-tagság körében az irodalommal, a nyelvvel foglalkozók társulása az alkotók műveinek megismerése, népszerűsítése céljából. Könyvbemutatókon, irodalmi esteken, felolvasó délutánokon, egyéb rendezvényeken népszerűsítik alkotásaikat, a magyar irodalom klasszikus értékeit, mai műveit
7. Világutazók Fóruma -, a nemzetközi utazás előnyeinek kiaknázása; a világjárók utazási élményeinek közreadása, kedvező utazási lehetőségek feltárása;