A Buck-Tick (japán kiejtése: ) japán rockegyüttes, mely 1983-ban alakult. 1985 óta állandó tagjai Szakurai Acusi, Imai Hiszasi, Hosino Hidehiko, Higucsi Jutaka és Yagami Toll voltak. Az együttes pályafutása során 22 albumot adott ki, több ezek közül vezette az Oricon slágerlistáját. Az X Japannel és más kortárs együttesekkel közösen a visual kei műfaj meghatározó alakjaként tartják számon.
Az együttest középiskolai barátok alapították Hinan Go-Go néven, anélkül, hogy tudtak volna hangszeren játszani. 1987-ben jelent meg első lemezük független kiadónál, Hurry Up Mode címmel. Még abban az évben nagykiadóhoz kerültek, és kiadták Sexual XXXXX! című albumukat. Első nagy sikerük a Just One More Kiss című dal volt 1988-ban és elnyerték a Japan Record Awards legjobb új eladó díját. Taboo című albumukkal komorabb, komolyabb hangvételt vettek, a korábbi „pozitív punk” irányvonalat hátrahagyva. Az 1990-es Aku no hana album már gothic rock hatású. A 90-es évek elején az együttes lassan új irányvonalat vett, Szakurai lett a fő dalszövegíró, a visual keire jellemző, sötétebb, filozofikus koncepciójú lemezek láttak napvilágot. Kurutta taijó című 1991-es nagylemezük azonnal platinalemez lett.
1996-ban az együttes a cyberpunk felé fordult, Cosmos című lemezükre erőteljesen hatott az elektronikus zene. 1998-ban a Gesszekai című dalukat felhasználta a Nightwalker: The Midnight Detective című anime, amivel több külföldi rajongót szereztek. 2001 és 2003 között tematikusan összekapcsolódó lemezek láttak napvilágot, Kjokutó I Love You és Mona Lisa Overdrive címmel. 2005-ben jelent meg 13kai va gekkó című albumuk, mely teljesen a gothic rock és a visual goth műfajában készült. 2007-ben az együttes visszatért az alternatív rockhoz a Tensi no revolver című lemezzel. 2010-es Razzle Dazzle című albumuk dance-elemeket tartalmaz. 18. nagylemezük Jume miru ucsú címmel jelent meg 2012-ben, ezt két évvel később az Arui va anarchy követte. 20. nagylemezük Atom miraiha No.9 címmel 2016-ban látott napvilágot, 2017-ben No.0, 2020-ban pedig az Abracadabra című stúdióalbumaik kerültek a boltokba.
2023. október 19-én Szakurai Acusi váratlanul elhunyt agytörzsi agyvérzés következtében.
Az együttes gyakran turnézott Japánban, koncerthelyszíneik között megtalálható volt a Tokyo Dome és a Yokohama Arena is.
Története A kezdetek (1983–1985)
1983-ban Fudzsioka városában alakították barátok, Imai Hiszasi családjának ábécéjében, akkor még Hinan Go-Go (非難GO-GO, „Kritika Go-Go”) néven, majd 1984-ben lett a nevük Bakucsiku (爆竹, „petárda”), melyet latin betűkkel Buck-Tickként stilizáltak. Amikor összeálltak, Imai és Higucsi Jutaka még hangszeren sem tudtak játszani. Higucsi kérte meg középiskolai barátját, Hosino Hidehikót, hogy csatlakozzon, azt szerették volna, hogy ő legyen az énekes, de Hosinót jobban érdekelte a gitározás, így Imai barátja, Araki került a mikrofon mögé. Imai rebellis osztálytársa, Szakurai Acusi lett a dobos.LOVE ME, Yasue Matsuura, Takao Nakagawa; Shinko Music Publishing Company, Ltd. 1989. . Először csak más együttesek, főképp a The Stalin japán punk rock együttes dalait játszották, fesztiválokon, öltönyben, magasra tupírozott hajjal. Érettségi után Imai Tokióba költözött Arakival és designiskolába járt. Egy évvel később Higucsi és Hosino is követte őket a fővárosba. Hétvégenként hazatértek gyakorolni és fellépni. Szakurait nem engedték a szülei Tokióba, így Higucsi testvérének, Yagami Tollnak SP nevű együtteséhez szeretett volna csatlakozni, ám Toll visszautasította, az SP pedig feloszlott. 1985-ben a Buck-Tick megvált énekesétől, Arakitól, aki képtelen volt vokálban felvenni a versenyt Imai gyorsan fejlődő dalszerzői képességeivel. Szakurai meggyőzte a tagokat, hogy inkább énekelne, így a dobok mögé Yagami Toll ült. Ez lett az együttes végleges felállása.
Független kiadónál (1985–1987) Miután Szakurai édesapja elhunyt, ő is követte társait Tokióba, klubokban léptek fel, ahol az öltöny mellé égnek álló frizurát választottak, mely jellegzetességükké vált. 1986 júliusában Szavaki Kazuo, a független Taijó Records vezetőjének figyelmét is felkeltették, aki egy sindzsukui live house-ban látta őket játszani. Első kislemezük To-Search címmel október 21-én jelent meg. 1987-ben jelent meg első lemezük független kiadónál, Hurry Up Mode címmel. A megjelenést követően Ikebukuróban léptek fel egy 1200 férőhelyes teremben, Buck-Tick Phenomenon címmel. Az általános vélekedés az volt, hogy a terem túl nagy és a koncert bukás lesz, de az együttes meglepő marketingstratégiát választott, mely működött is: több ezer feltűnő matricát ragasztottak ki a kiadó munkatársai Tokió fiatalok által frekventált negyedeiben, melyen annyi szerepelt: „Buck-Tick Phenomenon április 1. Tojoto Közösségi Ház”. A munkatársaikat majdnem letartóztatták rongálás vádjával.
Nagykiadós debütálás (1987–1988) Amikor nagykiadók is elkezdtek érdeklődni irántuk, eleinte nem akartak átszerződni, mert a kiadók nem voltak hajlandók teljesíteni a feltételeiket, miszerint önállóan akarnak dönteni a megjelenésükről és az imidzsükről; nem kényszeríthetik őket a tagfelállás megváltoztatására; nem kényszeríthetik őket kísérőzenészek alkalmazására; valamint minden kiadványuknak saját maguk lesznek a producerei. Takagaki Ken a Victor Invitation Recordstól azonban beleegyezett a feltételeikbe és a kiadó aojamai stúdióját is rendelkezésükre bocsátotta. 1987. június 16-án Buck-Tick Phenomenon II címmel adtak koncertet Sibujában, melyről Buck-Tick Phenomenon Live at the Live Inn címmel jelent meg VHS-kiadvány, mely 4. lett az Oricon videólistáján.
Szeptember 3-án Shaking Hands, Inc. néven hoztak létre menedzsmentcéget az együttes számára. Első nagykiadós lemezük Sexual XXXXX! címmel november 21-én jelent meg. Nagyobb koncerttermekben kezdtek fellépni, de hiányzott nekik a kis live house-ok atmoszférája, ezért 1988. január 24-én a Shinjuku Loftban Bluck-Tlick álnéven tartottak koncertet, ahol régebbi dalaikat adták elő. Március 21-én adták ki első középlemezüket, Romanesque címmel. Harmadik albumuk, a Seventh Heaven június 21-én került a boltokba.
Taboo (1988–1989) thumb|250px|Szakurai Acusi a Just One More Kiss című dal videóklipjében. A dal az első nagy sikerük lett, melyért a Japan Record Awards új előadó díját is elnyerték. Külsőségekben az együttes ekkor még magasra tupírozott frizurát viselt, és a punk rock zenei vonalat követte. Taboo című 1989-es albumuk felvételeihez Londonba utaztak 1988 szeptemberében. A lemez producere Owen Paul volt. Egy fellépésük is volt a Greyhound klubban, ahol a Der Zibet tagjai is megnézték a koncertet. London nagy hatással volt a Buck-Tick tagjaira, különösen Szakuraira, aki úgy érezte, a helyi zenei élet befogadóbb a sötétebb, komolyabb zene iránt.. Ezzel az albummal az együttes egy komorabb, komolyabb hangvételű irányba fordult, amivel a japán zenei színtér tagjainak éles kritikáját is kivívta, mivel akkoriban nem tartották nagyra a Buck-Ticket, alig tartották többre őket a popidoloknál.
Első nagykiadós bemutatkozó kislemezük, a Just One More Kiss 1988 októberében látott napvilágot és az együttes első nagy sikerévé vált. Először szerepelhettek a népszerű Music Station zenei műsorban, ahol élőben előadták a dalt. A Victor egy reklámsorozatban is felhasználta a dalt, melyben a vállalat CDian Stereo CD-lejátszóját népszerűsítették „A szuper basszus akár a petárda”-szlogennel, ami szójáték az együttes nevével (a Buck-Tick japán kiejtése bakucsiku, ami petárdát jelent). Az év végén elnyerték a Japan Record Awards új eladó díját.
Hiátus és Aku no hana (1989–1990) 1989. március 22-én az együttes turnézni indult a Taboo albummal. Ekkorra már nem tupírozták magasra a hajukat, Szakurai pedig nem festette már szőkére a sajátját. A turnét félbe kellett szakítani, mert Imait letartóztatták LSD birtoklásáért. Az újságokban is megjelent a hír, azóta azonban az együttes mélyen hallgat az esetről.
1990-ben megjelent az Aku no hana („A gonosz virágai”) című lemezük, melyet Baudelaire A Romlás virágai című kötete inspirált. Ezzel a lemezzel az együttes tovább kísérletezett a sötét, gótikus irányvonallal, melyet a Taboo-ban kezdtek el felfedezni, és mely később védjegyükké vált. Első helyen végzett az Oricon albumlistáján, még megjelenése hónapjában aranylemez lett, és a mai napig a legtöbbet eladott lemeze az együttesnek. Az album megjelenése előtt, decemberben -es koncertet adtak a Tokyo Dome-ban. Innentől kezdve szinte minden év végén tartanak koncertet, általában a Nippon Budókanban, megünneplendő a hiátus utáni visszatérésüket. 2001 óta a koncert neve The Day in Question.
Kurutta taijó; érettebb zenei világ (1990–1995) 1990-ben az együttes 51 koncertes turnéra indult, majd megjelent Symphonic Buck-Tick in Berlin című lemezük, melyen régebbi dalaik szimfonikus zenekarral kísért változatai szerepeltek. Ezt követően stúdióba vonultak, ahol a szokásosnál több időt töltöttek Kurutta taijó című nagylemezük felvételeivel, ami minőségbeli javulást is eredményezett a hangzás tekintetében.
Ebben az időszakban az együttes lassan új irányvonalat vett, Szakurai lett a fő dalszövegíró. Feleségül vette az együttes stylistját, de nem sokkal később elváltak, majd az édesanyja is meghalt, akivel nem lehetett ott utolsó óráiban az együttes zsúfolt beosztása miatt. Szakurai úgy nyilatkozott, ezek az események nagy befolyással voltak a dalszövegeire, és ekkor kezdett el igazi érzelmekről írni, ahelyett, hogy menőnek tartott dolgokról írt volna. Nem sokkal később a vezetékneve kandzsijának írásmódját is megváltoztatta, a szakura jelentésű 桜 írásjegy régebbi változatát (櫻) kezdte el használni és a dalszövegeiben ekkor jelentek meg a melankólikus hangvétel és a pszichológiai mélységű gondolatok.
A Kurutta taijó 1991. február 21-én került a boltok polcaira és azonnal platinalemez lett. Négy nappal a megjelenést követően Satellite Circuit címmel különleges koncertet adtak nézők nélkül, melyet a televízióban is közvetítettek. Ezt egy 49 koncertből álló turné követte márciustól június végégig.
1991 és 1995 között a visual keire jellemző, sötétebb, filozofikus koncepciójú lemezek láttak napvilágot. 1992-ben megjelent első válogatáslemezük Korosi no sirabe: This Is Not Greatest Hits címmel, mely azonnal aranylemez lett. Nem hagyományos válogatáslemez volt, a dalokat újravették, egyes esetekben radikálisan újraírták. Ezt egy turné követte, mely a Climax Together kétnapos koncertben csúcsosodott ki szeptember 10-én és 11-én a Yokohama Arenában. Az eseményt kifejezetten úgy tervezték meg, hogy filmre veszik, drámai fényeffektusokkal, a színpadot pedig az aréna hosszabbik fala mentén állították fel.
1993. május 21-én az együttes megjelentette a Dress című kislemezét, melyet 2005-ben újra kiadtak, mint a Trinity Blood című anime nyitódalát. 1993. június 23-án megjelent hetedik nagylemezük, a Darker Than Darkness: Style 93, mely egyfajta koncepcióalbum a halál témakörében. Az együttes különféle hangszerekkel kísérletezett a lemezen, Hosino billentyűkön játszott Szakurai pedig a koncerteken szaxofonon; mindketten a következő albumon, a Six/Nine-on is használták ezeket a hangszereket. A Six/Nine az előző nagylemezhez képest még inkább pszichológiai témákkal foglalkozott és egy koncepció köré épült. Az album megjelenése előtt az együttes videókoncert-sorozathoz forgatott le egy sor videoklipet Hajasi Vataru rendezésében. Az Itosi no Rock Star című dalban közreműködött Issay is a Der Zibetből, aki a turnén is csatlakozott az együtteshez.
Kiadóváltás, cyberpunk (1996–2003)