Léon Heuzey (Rouen, 1831. december 1. – Párizs, 1922. február 8.) francia régész, ókortudós, restaurátor. Az Académie des inscriptions et belles-lettres tagja.
Életútja 1855-ben az athéni École française tagjaként Görögország északi, makedóniai és akarnaniai régióiba utazott azzal a céllal, hogy felkutassa az ókori Római Köztársaság makedóniai háborúinak helyszíneit. Utazása során a később Makedónia első fővárosaként, Aigaiként azonosított (ma Vergína) helyszínen több ókori épület, egy emlékmű és egy palota romjait, valamint egy korabeli síremléket írt le.
III. Napóleon francia császár megbízásából 1861-ben visszatért Görögországba, hogy a Iulius Caesar keleti hadviselése, főként a pharszaloszi csata iránt különösen érdeklődő Honoré Daumet társaságában folytassa régészeti kutatásait Aigai romvárosában, valamint Dionban. Bár számos nehézséggel kellett megküzdeniük és útjukat kényszerűen le is rövidítették, mégis egy addig kevéssé kutatott helyszín számos régészeti tárgyával gazdagították a Louvre gyűjteményét, Daumet pedig rajzvázlatokat is készített az ókori város romjairól.
Heuzey 1855-ös régészeti topográfiai kutatásait kiterjesztette Filippire, valamint más makedóniai, thesszáliai és illíriai helyszínekre is, így például járt Órikoszban, Apollóniában és Epidamnoszban is. Pályája során a Louvre alkalmazásában állt mint tárgyrestaurátor. 1885-ben Heuzey-t az Académie des beaux-arts, valamint az Académie des inscriptions et belles-lettres tagjává választották.
Fia, Louis Heuzey (1863–1901) politikus, Mayenne département képviselője volt. Egykori birtoka helyén, Párizs XVI. kerületében kis utcácska őrzi Léon Heuzey nevét.
Főbb művei (Honoré Daumet-val) Histoire du costume dans l'antiquité classique. 1876 Les opérations militaires de Jules César: Étudiées sur le terrain par la mission de Macédoine. 1886 Un Palais chaldéen. 1888 Catalogue des figurines antiques de terre cuite du musée du Louvre. 1891 Statues espagnoles de style gréco-phénicien: Question d’authenticité. Revue d’assyriologie et d'archéologie orientale II/3. (1891) Les origines orientales de l’art: Recueil de mémoires archéologiques et de monuments figurés. 1891–1915 Nouveaux Monuments du roi Our-Nina découverts. 1893 Les armoiries chaldéennes de Sirpoula. 1894 Le Buste d’Elché et la mission de M. Pierre Paris en Espagne. 1897 Une villa royale chaldéenne vers l’an 4000 avant notre ère: D’après les levés et les notes de M. de Sarzec. 1900 Catalogue des antiquités chaldéennes: Sculpture et gravure à la pointe. 1902 Archéologie orientale. 1902 Fouilles d’Osuna en Espagne. 1904 Restitution matérielle de la stèle des vautours: Restitution archéologique. 1909 Nouvelles fouilles de Tello. 1914
Fordítás
Jegyzetek
Kategória:Francia régészek Kategória:Ókorkutatók Kategória:1831-ben született személyek Kategória:1922-ben elhunyt személyek Kategória:A Francia Akadémia tagjai Kategória:Francia egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:A Becsületrend lovagjai