A Roemer- und Pelizaeus-Museum Hildesheim egy múzeum Németországban, Hildesheim városában. Egyiptológiai gyűjteményéről világszerte ismert, kínai porcelánból Európa második legnagyobb gyűjteménye ebben a múzeumban található, emellett jelentős prekolumbián perui gyűjteménnyel és egy 300 000 tárgyból álló természettörténeti gyűjteménnyel is rendelkezik. A múzeum Hermann Roemerről és Wilhelm Pelizaeusról kapta a nevét.

Története

A Roemer-Museum Hildesheim története 1844-ig nyúlik vissza, a múzeumot ekkor alapították, egyesületként. Alapítója Hermann Roemer ügyvéd, geológus és szenátor. Első kiállítási épületei a használaton kívüli Szent Márton-templom és az árvaház voltak.

Wilhelm Pelizaeus kereskedő, bankár és konzul, aki körülbelül negyven éven át Kairóban élt, 1907-ben szülővárosára hagyta egyiptomi leletekből álló gyűjteményét. 1911. július 29-én megnyílt a Pelizaeus-Museum. A mai Roemer- und Pelizaeus-Museum ókori egyiptomi gyűjteménye körülbelül 9000 tárgyból áll, melyek az ötezer éves egyiptomi történelem minden korszakát képviselik, a predinasztikus koról a görög-római korig, majd a kopt keresztény Egyiptomig. A legjelentősebb leletek az óbirodalom korszakát képviselik, ezek szinte kivétel nélkül a gízai piramiskörzet sírjaiból származnak. A hildesheimi múzeum ezzel a kairói Egyiptomi Múzeum és a bostoni Szépművészeti Múzeum mellett a legjelentősebbek közé tartozik, ahol a piramisok korának emlékei tanulmányozhatóak. A 19. század első harmadában a művészeti múzeum a Metallkunst Herrenhausen segítségével restaurált egyes ókori egyiptomi műtárgyakat.Günther Roeder: Ägyptische Bronzewerke im Pelizaeus-Museum. Augustin, Glückstadt/Hamburg/New York 1937. In: Wissenschaftliche Veröffentlichung. Pelizaeus-Museum zu Hildesheim, teilweise online. A múzeum kiemelkedő műtárgyai közé tartoznak az egyiptomi óbirodalmi Hemiunu vezír életnagyságú szobra, valamint újbirodalmi, ramesszida kori sztélék, illetve egy kultuszkápolna Tuna el-Gebelből.

A kínai porcelánokból álló gyűjtemény 1927-ben, Ernst Ohlmer halálával került a múzeum tulajdonába. A múzeum és gyűjteményei a 20. század elején kerültek a város tulajdonába. 1992 óta Waltraute Macke-Brüggemann százötven festménye és grafikai alkotásainak egy jelentős része is a múzeumban található.

1998 és 2000 között a múzeum polgári kezdeményezések támogatásával új épületet kapott. Az új épület elkészültével a múzeumot kivonták a város irányítása alól, így 2000 óta függetlenül, kft formában működik; a kft tulajdonosa Hildesheim városa. A múzeum továbbra is éves támogatásban részesül a várostól. A múzeum számos ókori egyiptomi tárgyát kölcsönözte már amerikai és ázsiai időszakos kiállításoknak. Állandó kiállításai mellett a múzeum rendszeresen szervez időszakos kiállításokat; tudományos hírnevének köszönhetően Arne Eggebrecht múzeumigazgatónak számos neves kiállítást sikerült Hildesheimba vonzania.

Munkatársak Igazgatók Roemer-Museum Hermann Adolf Lüntzel (†1850), Johannes Leunis (†1873) és Hermann Roemer (1845–1894) Achilles Andreae (1894–1905) Rudolph Hauthal (1905–1925; Amtsantritt Mitte 1906; Interimsdirektor Edgar Walden April 1905–Mitte 1906) Friedrich Schöndorf (1925–1941) Hans Kayser (Roeder távozása és Schöndorf halála után a teljes múzeum vezetője) Walter Konrad (1974–1984) Manfred Boetzkes (1984–2002)

Pelizaeus-Museum Otto Rubensohn (1907–1914) Günther Roeder (1915–1945) Hans Kayser (1945–1974) Arne Eggebrecht (1974–2000) Eleni Vassilika (2000–2005; az egész múzeum vezetője) Katja Lembke (2005–2011; az egész múzeum vezetője) Regine Schulz (2011 óta; az egész múzeum vezetője)

Kurátorok Bettina Schmitz (1978–2012) Helga Stein (1979–2002) Jürgen Vespermann (1992 óta) Arnulf Siebeneicker (2008–2011) Ulrich Menter (2010–2015) Christian Bayer (2014 óta) Andrea Nicklisch (2015 óta)

Gyűjtemények Ókori Egyiptom, különös hangsúllyal az Óbirodalmon. Hemiunu szobra, Horbeit-sztélék, Wehemka kultuszkamrája, Nemti-ui sztéléje Az ősi Peru Természettörténet Ázsia A néprajzi gyűjtemények nyitva állnak a kutatók előtt; különös hangsúly Afrikán és a déli tengerek világán A 19. század és a modern kor helyi művészeinek festményei, többek közt Waltraute Macke-Brüggemann alkotásai Várostörténeti kiállítás a Knochenhaueramtshausban Hildesheimi látképek hatalmas fényképekenLudwig Hoerner: Photographie und Photographen in Hannover und Hildesheim. Festschrift zum 150jährigen Geburtstag der Photographie. Herausgegeben von den Photographen-Innungen Hannover und Hildesheim, hergestellt im Berufsförderungswerk Bad Pyrmont in den Ausbildungsberufen Schriftsatz, Reprofotografie, Druckformherstellung, Flachdruck und Buchbinder im Rahmen der Umschulung, 1989, S. 76. Rajzok és nyomtatványok Az érzékszervek múzeuma: történelem és földtörténet korlátok nélkül Az új kiállítás célja, hogy mindenki számára elérhető legyen: könnyen használható installációk, szabad hozzáférés a tárgyakhoz, audio guide, nagybetűs és Braille feliratok, monitorokon jelnyelvű információk.

Időszakos kiállítások 2019–2020: Találkozások: 5 kultúra – 5000 év 2018–2019: Tévedések és hamisítások a régészetben (közösen a LWL Régészeti Múzeummal) 2017–2018: 80 műtárggyal a világ körül 2016–2017: Anja Schindler: Preziosen 2016: A világ múmiái 2015–2017: Kincsek a császárnak. A kínai művészet mesterművei (1368–1911) 2015: É mint ékszer: párbeszéd az antik korral. Wolfgang Skoluda művészete 2015: Hildesheim a középkorban. A rózsa gyökerei 2014: Gerold Schülke: a növények csodálatos világa 2014: Fayum al Funun: a művészet forrása 2014: Josepha Gasch-Muche: fényjelenségek üvegből 2014: A világ születése: Egyiptom utolsó teremtésmítosza 2014: Veszélyben a méhek – veszélyben az emberek 2013: Művészet – találkozás – párbeszéd 2013: Alternatív világok: a dolgok láthatatlan oldala 2013: A tóga hatalma: divat a római világbirodalomban 2012–2013: Edith Bernhauer: kelet és nyugat 2012–2013: Nézőpontok: a fotográfia helyszínei 2012: Az Arkhimédesz-kód: egy zseni nyomában 2012: Picasso. A grafika mágiája 2011: Wilhelm Pelizaeus – Kereskedő, műgyűjtő, múzeumalapító 2011: Gíza – A nagy piramisok lábánál – Kiállítás Georg Steindorff és Hermann Junker a gízai nekropoliszban folytatott ásatásainak leleteiből. Az ásatásokat Wilhelm Pelizaeus finanszírozta, cserébe számos leletet kapott. A kiállításon négy sír leletanyaga szerepel, amelyeket felfedezésük után száz évvel eredeti kontextusukban mutatnak be. A kiállításra többek közt a lipcsei, müncheni és kairói múzeum is adott kölcsön tárgyakat. 2010: Ciprus – Afrodité szigete – Több mint 200 kiállítási tárgy a ciprusi művészetet bemutató gyűjteményekből, ebből 116 a Ciprusi Köztársaságból, köztük a híres késő hellén Aphrodité-szobor, amelyet Néa Paphosznál találtak búvárok a tenger mélyén. Ezeket most állították ki először Németországban. A Louvre, illetve németországi múzeumok is kölcsönöztek műtárgyakat. 2008–2009: Déltengeri édenkertek: mítosz és valóság 2007–2008: Maják: királyok az esőerdőből 2006–2007: A szépség az ókori Egyiptomban: vágyakozás a tökéletesség után 2006: Kultusz a labda körül: a futball nyomában 2006: 30 év Playmobil – Fedezd fel a világot! – A Pfalzi Történeti Múzeum vándorkiállítása 2005–2006: Európa és Egyiptom. Kultúrák találkozása a görögöktől Winckelmannig 2005: A Chiddingstone kastély kincseskamrájából. Fáraók – buddhák – szamurájok 2004: Az egyiptomi művészet mesterművei. Az Eton College Myers Múzeumának kincsei 2003–2004: A Nagy Falon túl. Az ázsiai sztyeppei népek régi bronzkincsei a New York-i Arthur M. Sackler alapítvány gyűjteményéből 2003: Placido Zuloaga. Spanyol kincsek a londoni Khalili-gyűjteményből 2002–2003: Napóleon Bonaparte – I. Sándor cár. Két császár kora 1999: A jégkorszak: a természet uralkodásának nagy kalandja 1998: James Bond: spíler és kém 1995: Indonézia elsüllyedt királyságai 1994: Kína, a világ kultúrájának egyik bölcsője: ötezer év találmányai és felfedezései 1994: Az ősi Mexikó titkai: az aztékok művészete 1993: Dinoszauruszok 1992: A maják világa: három évezred régészeti kincsei 1990–1991: Egyiptom – A halhatatlanság nyomában (más néven: A halhatatlanság nyomában – halotti kultusz és túlvilághit az ókori Egyiptomban) – Mivel a múzeum helyproblémákkal küzdött, a tulajdonában lévő műtárgyaknak egyszerre csak egy részét lehetett állandó jelleggel kiállítani, a többit tematikus időszaki kiállítások keretén belül mutatták be. Ezt a kiállítást Bettina Schmitz egyiptológus rendezte, a raktárakból előkerülő tárgyakat 9sszekötő téma ezúttal a halálról és a túlvilágról alkotott elképzelések. A katalógusban 38 nagy jelentőségű, több részből álló leletanyag szerepel, többek közt múmiák, halotti maszkok, szarkofágok és koporsók, amulettek, halotti sztélék, usébtifigurák, kanópuszedények, a halállal kapcsolatos istenek ábrázolásai és a Halottak Könyve egy példánya. A katalógusban nem szerepel, de a kiállításon láthatóak voltak Nakht sírja falfestményeinek másolatai, melyeket Norman de Garis Davies amerikai egyiptológus készített 1907 és 1910 között; ezeket a Metropolitan Művészeti Múzeum kölcsönözte a hildesheimi múzeumnak és ekkor szerepeltek először Európában. 1988: Albánia: kincsek a skiptárok földjéről 1987: Egyiptom emelkedése és nagyhatalommá válása 1986: Mexikó ragyogása és bukása: az aztékok és elődeik 1985: Nofret – A szépség. A nő az ókori Egyiptomban 1984: Max Klinger 1983: Kultúrkincsek a régi Nigériából 1982: Lascaux – A jégkorszak barlangja 1981: Kultúrkincsek Kínából 1980: A trákok aranya 1979: Istenek és fáraók 1978: Sumer, Assur, Babilon. 7000 évnyi művészet és kultúra az Eufrátesz és a Tigris között 1977: Peru aranya 1976: Ehnaton – Nofertiti – Tutanhamon

Irodalom Hans Kayser: Die ägyptischen Altertümer im Roemer-Pelizaeus-Museum in Hildesheim. Gerstenberg, Hildesheim 1973. Arne Eggebrecht, Pelizaeus-Museum Hildesheim. Die ägyptische Sammlung, Verlag Philipp von Zabern, Mainz 1993, . Ulrich Wiesner, Chinesisches Porzellan- Ohlmer’sche Sammlung im Roemer-Museum Hildesheim, Verlag Philipp von Zabern, Mainz 1981, . Manfred Boetzkes (Hrsg.): Welten in Vitrinen. Die Sammlungen des Roemer-Museums in Hildesheim. Faksimile des Sammlungsführers von 1914. Roemer-Museum, Hildesheim 1994, . Maike Kozok: Vom Kloster zum Museum – Studien zur Baugeschichte des Roemer- und Pelizaeus-Museums in Hildesheim. Gerstenberg, Hildesheim 2008, . Das Alte Ägypten in Hildesheim. Bd. 1: Martin von Falck, Bettina Schmitz: Das Alte Reich. Ägypten von den Anfängen zur Hochkultur. von Zabern, Mainz 2009, . Bd. 2: Martin von Falck, Katja Lembke, Britta Rabe: Das Leben am Nil und der Alltag im alten Ägypten. von Zabern, Mainz 2011, . Die ganze Welt in Hildesheim. Die Ethnologische Sammlung des Roemer- und Pelizaeus-Museums Hildesheim. In: Gundolf Krüger, Ulrich Menter, Jutta Steffen-Schrade (Hrsg.): TABU?! Verborgene Kräfte – Geheimes Wissen. Imhof, September 2012, , S. 108–113 und zahlreiche Abbildungen aus dem Museumsbestand. Mang Chen, Jing Li, Ulrich Menter und Regine Schulz, Drache, Phönix, Fledermaus. Meisterwerke chinesischer Kunst aus dem Roemer- und Pelizaeus-Museum Hildesheim, Quensen Druck+Verlag GmbH 2014,

Jegyzetek

Fordítás

Külső hivatkozások

Hivatalos weboldal 360° panorámakép Hildesheimi Városi Múzeum

Kapcsolódó szócikkek Goljubi lelet

Kategória:Németország múzeumai Kategória:Egyiptológiai gyűjtemények Kategória:Hildesheim