A The Mekons egy brit/amerikai punk-rock zenekar. Egyaránt van női és férfi tagja.

Története 1977-ben alakult Leedsben. Eredetileg művészi társulatnak alakultak. Zeneileg széles skálán tevékenykednek: főleg punk-rockot játszanak, de jelen vannak a cowpunk, alternatív rock és post-punk műfajokban is. Dalaikban keverednek countryzene elemek is, illetve népzenei és dub hatású elemek is feltűnnek a zenéjükben. Nevüket egy brit képregény-sorozatban szereplő gonosztevőről kapták. Karrierjük kezdetén teljesen brit származású társulatként indultak, de az évek alatt amerikai személyek is csatlakoztak a zenekarhoz.

Az együttest 1977-ben alapította öt tag: Jon Langford, Kevin Lycett, Mark White, Andy Corrigan és Tom Greenhalgh. Közülük már csak Langford és Greenhalgh szerepel a zenekarban. Fennállásuk alatt 20 nagylemezt dobtak piacra. A zenekar azzal is elismerést ért el, hogy a 70-es évek óta működnek, feloszlás nélkül, egészen a mai napig. Miután a mostani volt tagok elhagyták az együttest, különféle mellék-projekteket alapítottak, zenei és művészeti témákban egyaránt. A látványos koncertfellépéseikkel is népszerűséget vívott ki magának a Mekons. 2013-ban dokumentumfilm készült róluk.

Diszkográfia Stúdióalbumok The Quality of Mercy is Not Strnen (1979) The Mekons (1980) The Mekons Story (1982) Fear and Whiskey (1985) The Edge of the World (1986) The Mekons: Honky Tonkin' (1987) So Good It Hurts (1988) The Mekons Rock'n'Roll (1989) The Curse of the Mekons (1991) I Love Mekons (1993) Retreat from Memphis (1996) Pussy, King of the Pirates (1998) ME (1998) Journey to the End of the Night (2000) OOOH! (Out of Our Heads) (2002) Punk Rock (2004) Natural (2007) Ancient and Modern 1911-2011 (2011) Jura (2015) Existentialism (2016) It Is Twice Blessed, by the Mekons 77 (2018) Deserted (2019) Exquisite (2020)

Források

Allmusic biography Stereogum Please Kill Me WBUR

Kategória:1977-ben alakult együttesek Kategória:Brit rockegyüttesek Kategória:Amerikai punkegyüttesek Kategória:Brit punkegyüttesek Kategória:Leedsi könnyűzenei együttesek