Juha Harri Vainio (Kotka, 1938. május 10. – Gryon, 1990. október 29.Suuri musiikkitietosanakirja, part 6, p. 199) finn dalszövegíró, zeneszerző, énekes. Mintegy 2400 dalszövegével és dalával Sauvo Puhtila, Reino Helismaa és Vexi Salmi mellett ő Finnország egyik legtermékenyebb dalszövegírója. Az 1960-as években kezdett dalokat írni. A "Watt" ragadványnevet egyik dala után kapta, de ezt önállóan soha nem használta, csak "Juha Watt Vainio" néven szerepelt.
Élete Családja és gyermekkora bélyegkép|Juha Vainio és édesanyja, Kaarina Tauno és Kaarina Vainio első gyermekeként született 1938. május 10-én Kotkában. Gyermekkora elején sok időt töltött az imatrai Vuoksenniskában. Két testvére volt: Marja (1944) és Markku (1946).
Vainio nagyapja, Emil Alajääski (born 1881), röviddel a századforduló után változtatta a nevét Vainióra. Vainio családja apai ágon több atlétával dicsekedhetett, és Kaarina Vainio is rendelkezett némi atlétikai háttérrel. Miután 1937-ben eljegyezte Kaarinát, Tauno Vainio Vuoksenniskában dolgozott a Fehér Gárda regionális vezetőjeként, akit elvszerű emberként ismertek. Kaarina Vainiónak középfokú, Tauno Vainiónak kereskedelmi technikusi végzettsége volt.
Juha Vainio gyermekkorában szeretett énekelni, és a szomszédok gyakran áthívták szerepelni. Amikor 1939-ben kitört a téli háború Juha túl kicsi volt, semhogy megértette volna az eseményeket. Apja elment a háborúba, és Juha anyjával Metsolába (Kotka) költözött. Felnőttként csak annyira emlékezett a háborúról, hogy szóltak a légvédelmi szirénák, és az emberek féltek. Egyszer azt is mondta, hogy jobban félt a szomszédasszonytól, másrészt elismerte, hogy a háború nyomot hagyott rajta. Eräänlainen sotaveteraani című éneke a Sellaista elämä on albumból ezeket az érzelmeket tükrözi. Mivel Kotka kikötőváros volt, gyakran bombázták, és Juhát és anyját gyakran evakuálták. Az evakuálás alatt néha anyja unokatestvéreinél laktak, ahol Juha összebarátkozott anyjának egyik unokatestvérével, Olli Miettinennel. A köztük levő korkülönbség hat évnyi volt. Kaarina Vainio egyetlen fivérét, Maunót a háborúban ölték meg.
1945-ben a Vainio család egy különálló házba költözött Metsolában, ahol 1950-ig laktak, mielőtt ismét Kotkansaariba, Kotka központjába költöztek volna. Juha Vainio úgy emlékezett vissza, hogy gyermekkora legszebb éveit Metsolában töltötte. Itt találkozott Nestori Miikkulainennel, aki négy évvel volt idősebb nála, és aki utóbb Vainio Vanhojapoikia viiksekkäitä című dalában szerepelt. Vainio sok időt töltött barátaival a kotkai kikötőben, és egész életében kötődött a tengerhez.
Juha Vainiót gyermekkorában veleszületett szívelégtelenséggel diagnosztizálták, melynek tünetei az elkékülő ajkak és a gyorsan kialakuló légszomj voltak. 1949-ben szívműtéten esett át; ezzel egyidejűleg anyja tuberkulózist kapott, amiből utóbb kigyógyult. Juha a kórházban eleinte a felnőttek osztályán volt a műtét súlyossága miatt, de a lábadozás időszakát már a gyermekosztályon töltötte. Hamarosan hazakerült, és javulásnak indult.
Tanulmányai Juha Vainio oktatása nem kezdődött jól. Az iskolát nem szerette, ezért egyszer három hétig igazolás nélkül hiányzott. Az elemi iskola elvégzése után a kotkai gimnáziumba járt, ugyanakkor, amikor a család Metsolából Kotkansaariba költözött. Iskolai évei alatt legjobb barátja a két évvel idősebb Risto "Tiso" Warjus volt. Mindketten a kotkai gimnázium kórusában énekeltek. Vainio zenetanára a gimnáziumban, Arvo Vainio a "Junnu" ragadványnevet kapta, mivel hosszú orra egy képregénybeli szereplőére hasonlított. Később a név átragadt Juha Vainióra, mivel ugyanaz volt a családneve, mint a tanárnak.
Tizenöt éves korában Vainio biztos volt benne, hogy író lesz Fiatal korában olvasott egy poétikáról szóló könyvet, és később azt mondta, hogy könnyű megszegni a szabályokat, ha már megtanultad őket. A gimnáziumi dolgozataiból kitűnt írói tehetsége. Tanárai azonban vegyes érzéseket tápláltak a dolgozataival szemben; egyszer nem kapott osztályzatot az egyik könnyed, vezércikkszerű írására, mivel a tanár úgy vélte, hogy nem lehet esszének tekinteni. Noha az esszéírás az erőssége volt, Juha érdektelennek találta az iskolát. Azt fontolgatta, hogy otthagyja az iskolát, de osztályfőnökének sikerült lebeszélnie erről. Áthelyezték egy másik iskolába, ahova később barátja, Risto Warjus is követte. Mindent összevéve, az összes tantárgy közül Vainio csak az énekben és a sportban jeleskedett.
1957 körül a Vainio család Kotka központjából a kikötő mellé költözött. Néhány év múlva ismét elköltöztek, ezúttal Sibeliuspuisto mellé. Juha Vainio gyermekkorától kezdve sportolt, még a szívműtétje előtt is. A Kotkában népszerű labdarúgást és kosárlabdát kedvelte, de Tiso Warjusszal együtt a magasugrást is űzte. A szívműtét után Juha fizikai kondíciója romlott, de a sportolás által sikerült javítania rajta.
Első kapcsolata a zenével thumb|right|300px|Juha Vainio (jobbra) a Fennia étteremben, 1957-ben Juha Vainio az 1950-es éve közepén kezdett érdeklődni a zene iránt és kapcsolatba kerülni zenészekkel. A dzsessz központja Kotkában a Fennia étterem volt, ahol olyan előadók léptek fel, mint Keijo Laitinen, és Vainio anyjának az unokatestvére, Olli Miettinen játszott. Noha Vainio még nem volt 21 éves, tehát kiskorúnak számított, sikerült bejutnia az étterembe, ahol bemutatta szövegeit a zenészeknek, és néha megengedték neki, hogy zongoránál játsszon. Vainio szerint a barátai tudták, hogy soha nincs pénze. Egyre többet ivott, és gyakran kérte meg barátait, hogy hívják meg egy italra.
1956 mellett Vainio egy három évvel idősebb zenészbarátja, Heikki Kauppinen mellett lakott. Összeismerkedett Erkki Liikanen dobossal is. Barátainak más volt a zenei ízlése: míg Olli Miettinen és Reijo "Rempo" Tani dzsesszt hallgatott, Vainio a slágereket kedvelte. Vainio később dalszövegben örökítette meg több barátját is.
1957-ben Vainiót besorozták a finn hadseregbe. Ekkor 19 éves volt, és a gimnázium utolsó előtti osztályába járt. Mindazonáltal nem akart rögtön az érettségi után bevonulni katonai szolgálatba, mert előbb meg akarta találni hivatását. Következő év tavaszán Pekka barátjával Párizsba utazott a szünidő alatt. Vainiónak 1959 tavaszán kellett volna érettségiznie, de svéd nyelvből nem sikerült a vizsgája, így csak ősszel szerezte meg az érettségi bizonyítványt.
Apaság, tanítás és katonai szolgálat A Fenniában ismerkedett meg jövendő feleségével, Taina Kaukonennel. Amikor 1950 elején Taina terhes lett, Juha szülei megdorgálták az ifjú apát. Ennek következtében a fiatalok 1960 nyarán összeházasodtak, és októberben megszületett Ilkka nevű fiúgyermekük. Utóbb további három gyermekük született: Sami 1961-ben, Kalle 1963-ban és Kati 1967-ben. Kezdetben a fiatal házaspár Juha szüleinél lakott, de Helsinkibe költöztek, amikor Juha elkezdte ottani tanulmányait. A Társadalomtudományi Főiskolára (Yhteiskunnallinen korkeakoulu), majd a Tanárképző Főiskolára Opettajakorkeakoulu járt, ahol tanári képesítést szerzett.
Juha Vainio a felsőbb osztályokat tanította az Yläpää Elemi Iskolában; a gyermekek informálisan "Junnu"-nak nevezték. A tanítási módszere laza volt, és reggelente gyakran gyermekdalokat énekeltetett az osztállyal a himnusz helyett. A gyermekek együtt ehettek és tévézhettek Vainióval. 1964-ben a katonai szolgálat miatt egy ideig nem tanított. Mivel már némi szövegírói hírnévre tett szert, a katonai szolgálat alatt megbízták, hogy szöveget írjon a Karélia Osztag új indulójához. A katonai szolgálatból 1964 őszén, 26 évesen szerelt le.
Áttörés bélyegkép|A Vanha salakuljettaja Laitinen című dal névadója, Keijo Laitinen (jobbra) és Juha Vainio (balra) Vainióra Tapio Rautavaara, Georg Malmstén és Henry Theel zenéje hatott. Fiatalemberként zenélni tanult, mert hivatásos zenész akart lenni. A baráti együttesek számára kezdett szövegeket írni,Juha Vainio: Legendan laulut – 48 mestariteosta (album sleeve) amivel némi hírnevet szerzett. Vainio mindenekelőtt szövegíró volt; több mint 2400 kiadott dalnak írta a szövegét vagy zenéjét; ezek többségét mások adták elő. Több szöveget írt Toivo Kärki zenéjéhez. Népszerű külföldi dalokat fordított finnre, de ezzel a munkával később felhagyott, mivel a fordítók fix díjazásban részesültek, nem pedig jogdíjban.
Pályafutása kezdetén Spede Pasanen komikus felkérte Vainiót és barátait, hogy lépjenek fel a Ruljanssiriihi című rádióműsorban. Az együttes elfogadta, és amikor Pasanen elhagyta a rádiót a televíziós pályafutás kedvéért, a zenészek követték. Pasanen több műsorában játszottak, többek között a Speden saluuna és 50 pientä minuuttia címűekben.
Barátja, Erkki Liikanen segítségével Vainio szerződést kapott a Finndisc lemezkiadótól. Első kislemeze, a Paras rautalankayhtye 1964-ben jelent meg. Ugyanebben az időben kapta a "Watt", nevet, ami felkerült a lemez borítójára. Vainio számos előadónak írt szövegeket, többek között Katri Helena számára. 1965-ben szülei és testvérei Helsinkibe költöztek, ugyanekkortájt Vainio és családja Espooba költöztek, ahol több mint 25 évig laktak. 1966-ban egy jó barátot vesztett el, amikor Olli Miettinen 34 éves korában elhunyt.
Vainio Mistä löydän ystävän és Maanantaitango című dalai már 1963-ban megjelentek lemezen Katri Helena előadásában, még Vainio katonai szolgálata előtt. Leszerelése után Vainio összebarátkozott a finn közönség által Saukki néven ismert Sauvo Puhtila zeneszerző-zenekritikussal, aki elmondta neki, hogy az Yleisradio szövegírót keres. Vainio felmondta tanári állását, és Reino Markkula zenésszel kezdett dolgozni. Sä kuulut päivään jokaiseen című dalukat Eino Grön vitte nagy sikerre.
Vainio a Fazer Musicnál dolgozott szövegíróként havi fix fizetésért, közben saját dalait is írta. Számos nemzetközi slágert fordított finnre, köztük a Piilopaikka (eredetileg "You've Got Your Troubles") és Nyt meni hermot címűeket, amelyekkel a The First popegyüttes áttörést ért el. Vainio gyakran elkésett a stúdiófelvételekről, ami bosszantotta az együtteseket és a cég vezetését. Harmincéves korában Vainio megírta legismertebb fordítását, a Kolmatta linjaa takaisin címűt. Másik sikere a The Beatles Penny Lane-jének fordítása volt, amelyet Pepe Willberg előadásában Rööperiin címen vettek fel. Noha Vainio változatának helyszíne Helsinki, azt mondta, hogy a szöveg írása közben Kotkára gondolt.
A másoknak írt dalok mellett Vainio maga is népszerű előadó lett. Saját magának is írt dalokat, noha nem tartotta magát sem énekesnek, sem zeneszerzőnek, hanem szövegírónak. Először Pertti Metsärinne zenekarával dolgozott, és a Hum-Boogie című dalt vették fel. Első dalfelvételei között volt a Jos vain saisin nastahampaan takaisin (1964) és a Suolaa, suolaa, enemmän suolaa illetve Juhannustanssit (1965). Ezek mind megjelentek Vainio első albumán (Juha "Watt" Vainio).
Az 1960-as évek közepén Vainio sikeres lett a Sellanen ol' Viipuri és Turistit tuppukylään című dalokkal, illetve egy Erik Lindström által írt dallal (Herrat Helsingin). Amikor a Finndisc céget felvásárolta a Scandia, Vainio és Lindström együttműködése véget ért. Vainio hamarosan másik zeneszerzővel, Jaakko Salóval társult, akit Saukki mutatott be neki. Szöveget írt Toivo Kärki zeneszerző számára is, aki 1965. januárban elvesztette addigi szövegíróját, Reino Helismaa-t.
Az 1960-as évek végén és az 1970-es években ismert dalai voltak a Suomi–Ruotsi és a Matkarakastaja. Vainio első albumai kislemezeket gyűjtöttek egybe; első valódi stúdióalbuma 1972-ben jelent meg. A Viisari värähtää albumon szerepelt a Kaunissaari című dal, amelyet Vainio többször is felvett pályafutása alatt. ja 52 Szerepelt az 1975-ben felvett következő albumán is (Tulin, näin ja soitin). Noha a Matkarakastaja és Viisari värähtää voltak első saját szerzeményei, csak az 1970-es évek végén kezdett aktívabban zeneszerzéssel foglalkozni.