A Nyngan naperőmű Ausztrália legnagyobb teljesítményű napelemparkja. Építésének idején a déli félteke legnagyobb ilyen létesítménye volt. Az erőmű az Új-Dél-Walesben található, Nyngan település mellett, attól 10 kilométerre nyugatra, az AGL Energy energetikai vállalat üzemelteti.

A napelemparkban több mint 1,3 millió napelemtáblát helyeztek el, melyek együttesen 102 MW teljesítmény leadására képesek. Az erőművet 2015. április 18-án helyezték üzembe, teljes kapacitását 2016 júliusában érte el.

Az országban több, ennél is nagyobb teljesítményű napelempark tervezése és kivitelezése is folyamatban van.

Broken Hill naperőmű A Nyngantól 600 kilométernyire, nyugatra fekvő 53 MW teljesítményű Broken Hill naperőművet 2016 decemberében helyezték üzembe és a Nyngan naperőművel közösen együtt 155 MW teljesítmény leadására képesek.

Pénzügyi háttér Az állam kormányzata az Australian Renewable Energy Agency (ARENA) által odaítélt 166,7 millió ausztrál dollárból építtette fel a két erőművet, továbbá az állam kormánya 64,9 millió ausztrál dollár önerőt biztosított a projekt megvalósulására. A tervek megvalósítását számos kritika övezte, főleg annak finanszírozásával kapcsolatban. A napelemparkokat az AGL építette, a First Solar vállalattal közösen, tovább a Nyngan önkormányzatának, Broken Hill önkormányzatának támogatásával valósították meg. A beruházás összköltsége 440 millió ausztrál dollár volt.

A két erőmű évente 360 000 megawattóra megújuló energiát biztosít mintegy 50 000 ausztrál háztartás energiaellátását biztosítva.

Fordítás

Jegyzetek

Kategória:Ausztrália építményei Kategória:Naperőművek Kategória:Új-Dél-Wales Kategória:2015-ben átadott építmények