Nikola Vlašić (Split, 1997. október 4. –) világbajnoki bronzérmes horvát válogatott labdarúgó, a Torino játékosa. 2014-ben a The Guardian beválasztotta a világ legjobb 40 1997-ben született labdarúgója közé.
Pályafutása Klubcsapatokban Hajduk Split A horvátországi Splitben született, édesapja Joško Vlašić atlétikaedző, nővére a világbajnok magasugró Blanka Vlašić. Édesapja úgy tekintett Nikola jövendő labdarúgó-pályafutására, mint egy „projektre”, ezért már négy éves korától foglalkozott vele.
Vlašić az Omladinac Vranjic akadémiáján pallérozódott, mielőtt 12 évesen a Hajduk Splitbe került. 14 évesen debütált a horvát U16-os válogatottban, az U17-es és U18-as korosztályokban is rendre idősebbekkel játszott. Közben klubjában is jól szerepelt, a 2013–2014-es szezonban, Andrija Balić társaként a középpályán, első helyen végzett veretlenül csapatával, a két fiatal ezt követően professzionális szerződést kapott. Ezután az U19-es csapatban szerepeltek.
Az első csapatban 2014. július 17-én mutatkozott be a Dundalk FC elleni EL-selejtezőn, ahol gólt is szerzett, ezzel a klub történetének legfiatalabb gólszerzője lett a nemzetközi kupákban: 16 évével és 9 hónapjával 2 hónappal előzte be az addigi csúcstartó Mario Tičinovićot. A szezonban 37 találkozón 4 gólt szerzett.
2016. június 30-án Lovre Kalinić mögé helyettes csapatkapitánynak nevezték ki. Mivel Kalinić az Európa-bajnokságon szerepelt a horvát válogatottal, 2016. július 14-én Vlašić első alkalommal vezethette ki csapatkapitányként a Splitet, az Iași ellen 2–2-re végződött Európa-liga selejtezőn. Fiatal kora ellenére még négyszer volt a szezonban csapatkapitány.
Everton 2017. augusztus 31-én ötéves szerződést írt alá az angol élvonalbeli Evertonnal. A Karamellások 10 millió font körüli összeget fizettek a Splitnek, a horvát klub még sosem adott el ennyi pénzért játékost Vlašić a két klub egymás elleni Európa-liga-selejtezőn nyűgözte le Ronald Koeman menedzsert és Steve Walsh sportigazgatót. Első gólját első Goodison Park-beli találkozóján, szeptember 28-án az Apóllon Lemeszú elleni EL-meccs 66. percében szerezte.
CSZKA Moszkva 2018. augusztus 5-én kölcsönbe került a 2018–19-es szezonra az orosz CSZKA Moszkva csapatához. Október 2-án győztes gólt lőtt a spanyol Real Madrid csapatának az UEFA-bajnokok ligájában. 2019. június 19-én 5 éves szerződést írt alá az orosz klubbal, az átigazolási díjat nem hozták nyilvánosságra.
West Ham United 2021. augusztus 31-én az angol Premier League-ben szereplő West Ham Unitedhez írt alá öt évre. Átigazolási díját nem hozták nyilvánosságra az érintett klubok, horvát sajtóértesülések szerint a londoni klub különböző bónuszokkal együtt 30 millió eurót fizetett érte.
A válogatottban A horvát labdarúgó-válogatottban 2017. május 28-án, Mexikó 2–1-es legyőzésekor mutatkozott be, a Los Angelesben rendezett találkozót végigjátszotta. 2024. május 20-án bekerült Zlatko Dalić szövetségi kapitány a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokságra készülő 26 fős keretébe. 2026. május 18-án bekerült a 2026-os labdarúgó-világbajnokságra utazó 26 fős keretbe.
Statisztikák Klubcsapatokban 2019. október 6-i állapot szerint.
+ Mérkőzés klubonként, szezononként, sorozatonkéntKlubSzezonBajnokságKupaLigakupaEurópaÖsszesenBajnokságMérkőzésGólMérkőzésGólMérkőzésGólMérkőzésGólMérkőzésGólHajduk Split2014–15Prva HNL27350—513742015–1623130—813422016–1730410—603742017–186300—60123Összesen861190—25212013Everton2017–18Premier League120001062192Összesen120001062192CSZKA Moszkva 2018–19Orosz Premier League25500—633182019–20301220—6138132020–21261131—503412Összesen8128510017410333Összesen179391411048824248
A válogatottban 2022. december 17-én lett frissítve.
Nemzeti CsapatÉvMérk.Gólok20172020182020197320206220211622022150Összesen487
Válogatott góljai 2021. június 3-ai állapot szerint. # Időpont Helyszín Ellenfél Gólok Eredmény Kiírás 1. 2019. szeptember 6. Anton Malatinský Stadion, Trnava, Szlovákia 1–0 4–0 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező 2. 2019. október 13. Cardiff City Stadion, Cardiff, Wales 1–0 1–1 3. 2019. november 16. Rujevica Stadion, Fiume, Horvátország 1–1 3–1 4. 2020. október 11. Maksimir Stadion, Zágráb, Horvátország 1–0 2–12020–2021-es UEFA Nemzetek Ligája 5. 2020. október 14. Maksimir Stadion, Zágráb, Horvátország 1–1 1–2
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Nikola Vlašić adatlapja a transfermarkt.de oldalon Nikola Vlašić adatlapja az Everton oldalán
Kategória:Horvát labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Splitiek Kategória:A Hajduk Split labdarúgói Kategória:Az Everton labdarúgói Kategória:A CSZKA Moszkva labdarúgói Kategória:A West Ham labdarúgói Kategória:A Torino labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Premjer Liga labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:1997-ben született személyek Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2024-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2026-os világbajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek