A Narancs az új fekete (eredeti cím: Orange is the New Black) 2013 és 2019 között vetített amerikai vígjáték-drámasorozat, amelyet Jenji Kohan alkotott, Piper Kerman Orange is the new Black: Túlélni a női börtönt című regénye alapján. A főbb szerepekben Taylor Schilling, Laura Prepon, Michael Harney, Michelle Hurst és Kate Mulgrew látható.

Amerikában 2013. július 11-én, Magyarországon 2016. január 6-án mutatta be a Netflix. Hét évad után, 2019. július 26-án ért véget.

2016-ban a sorozat lett a Netflix legnézettebb, egyben leghosszabb ideje futó saját gyártású sorozata. Kritikailag is jól fogadták, az első évadot 12 Emmy-díjra jelölték, ebből hármat el is nyert, ám ezt még komédia kategóriában, 2015-ben pedig egy szabályváltozás miatt már a dráma kategóriában nevezték. A második évad négy jelölés mellett egy Emmy-díjat nyert. A sorozat az egyetlen, amely komédia és dráma kategóriában is el tudta nyerni a díjat. Emellett még hatszor jelölték Golden Globe-díjra, hatszor az Amerikai Forgatókönyvírók Szövetségének díjára, egyszer a Producerek Szövetségének díjára, az Amerikai Filmintézet díjára, és egy Peabody-díjra.

Cselekmény A történet főszereplője Piper Chapman, 33 éves New York-i nő, aki a cselekmény kezdetén megkezdi 15 hónapos börtönbüntetését a new York állambeli Litchfield Büntetés-végrehajtási Intézet fogházában. Chapmant azért ítélték el, mert még évekkel korábban segített átjuttatni a reptéri ellenőrzésen egy bőröndnyi kábítószer-eladásból származó pénzt a bűntársa és szeretője, Alex Vause kérésére, aki nemzetközi drogcsempész. Az azóta eltelt időben Chapman megváltozott, törvénytisztelő felső-középosztálybeli kisvárosi életet él. Váratlan bebörtönzése megrontja a kapcsolatát a vőlegényével, a családjával és a barátaival. A rácsok mögött újra találkozik Vause-zel, akiről később kiderül, hogy az ő vallomása miatt került most börtönbe, és kettejük viharos kapcsolata újra fellángol. Chapman-nek emellett a rabtársaival együtt szembe kell néznie a börtönélet különféle nehézségeivel. Minden epizód tartalmaz visszatekintéseket, amelyekben az egyes rabok, esetenként börtönőrök múltbeli életébe kaphatunk bepillantást, esetenként arról is, hogy hogyan kerültek börtönbe. A börtönt eleinte az állam üzemelteti, majd a későbbi évadokban átkerül magánkézbe.

Az ötödik évadban a rabok fellázadnak az őrök ellen, miután az üzemeltetést átvevő MCC nem tud mit kezdeni azzal, hogy a negyedik évad végén az egyik őr meggyilkol egy rabot. A kezdetben békés demonstráció hamar eszkalálódik és háromnapos lázadásba csap át, melynek során egyesek jobb életkörülményeket akarnak, igazságot a halott társuknak, mások a saját hasznukat keresik, ismét mások pedig teljesen kimaradnak az egészből. Az évad végén a SWAT különleges kommandó vet véget a lázadásnak, ám ennek során halálosan megsebesítik a börtön egyik dolgozóját, amit ráfognak a rabokra. Ennek köszönhetően valamennyien más börtönökbe lesznek áthelyezve.

A hatodik évad során Chapman és Vause is Litchfield fegyház fokozatára kerülnek át, ezalatt a börtönben zajlik az elszámoltatás, és két táborra szakadnak, melyek közt háború kezd kitörni. Az utolsó évad már arra helyezi a hangsúlyt, hogy a börtönlakók élete hogyan alakul a szabadulásuk után, és hogy az államnak mennyi felelőssége van abban, hogy nem tud ezeknek az embereknek támaszt nyújtani.

A sorozat mindegyik epizódja olyan kérdéseket feszeget, mint a korrupció, a pénzhiány miatti üzemeltetési nehézségek, a börtönök túlzsúfoltsága, az őrök brutalitása és a faji diszkrimináció. Központi elem még Joe Caputo börtönigazgató és az őrök egymásnak feszülése, mivel az előbbi ellenzi a mélyreható változásokat.

Szereplők Főszereplők SzínészSzerepMagyar hangTaylor SchillingPiper ChapmanTarr JuditLaura PreponAlex VauseNémeth KrisztaMichael HarneySam HealyForgács GáborMichelle HurstMiss Claudette PelageRátonyi HajniKate MulgrewGalina "Red" ReznikovKiss ErikaJason BiggsLarry BloomPálmai SzabolcsUzo AdubaSuzanne "Őrült szem" WarrenPeller AnnaMatt McGorryJohn BennettRenácz ZoltánDanielle BrooksTasha "Taystee" JeffersonLipcsey BorbálaNatasha LyonneNicky NicholsTimkó EszterTaryn ManningTiffany "Pennsatucky" DoggettMolnár IlonaSelenis LeyvaGloria MendozaMohácsi NóraAdrienne C. MooreCindy "Black Cindy" HayesSági TímeaDascha PolancoDayanara "Daya" DiazNádasi VeronikaNick SandowJoe CaputoHoll NándorYael StoneLorna MorelloLaurinyecz RékaSamira WileyPoussey WashingtonPap KatiJackie CruzMarisol "Flaca" GonzalesSolecki JankaLea DeLariaCarrie "Big Boo" BlackKocsis MariannElizabeth RodriguezAleida DiazMakay AndreaJessica PimentelMaria RuizMezei KittyLaura GómezBlanca FloresHay AnnaMatt PetersJoel LuschekVarga RókusDale SoulesFrieda BerlinTéglás JuditAlysia ReinerNatalie "Fig" FigueroaF. Nagy ErikaLaverne CoxSophia BursetBánfalvi Eszter (korábban: Bercsényi Péter)

Epizódok

Jegyzetek

További információk

Kategória:A Netflix angol nyelvű saját gyártású műsorai Kategória:2013-ban bemutatott amerikai televíziós sorozatok Kategória:2019-ben befejezett amerikai televíziós sorozatok Kategória:Televíziós vígjátéksorozatok Kategória:Televíziós drámasorozatok Kategória:LMBT televíziós sorozatok Kategória:New Yorkban játszódó televíziós sorozatok