Gróf Nádasdy László OSPPE (Pozsony, 1662 – Pozsony, 1729. november 25. vagy 1730. február 14.) pálos szerzetes, csanádi püspök, győri kanonok és nagyprépost.

Életútja A tekintélyes főnemesi dunántúli nádasdi és fogarasföldi Nádasdy családnak a sarja. Apja a Wesselényi-összeesküvés miatt kivégzett Nádasdy Ferenc gróf, országbíró, anyja gróf Esterházy Julianna (így anyja révén Esterházy Miklós nádor unokája) volt.

A grazi jezsuita gimnáziumban tanult (1675-ben a poétikai osztályban), majd 1677. október 9-én, 15 éves korában belépett a pálos rendbe, és egy év múlva szerzetesi fogadalmat tett. A filozófiai és teológiai tanulmányok után 1688-tól a pápai kolostor vikáriusa, 1689-tól nagyszombati perjel, 1690-től sátoraljaújhelyi vikárius és egyben missziófőnök volt 1691-től 1701-ig.Galla Ferenc, Pálos missziók Magyarországon a 17–18. században, s. a. rend. Fazekas István, Budapest–Róma 2015 (Collectanea Vaticana Hungariae I/11), 242-244. Itt ő magasította meg a pálos templom tornyát, amelybe új harangokat szerzett, és a kolostor épületére is második emeletet építtetett. 1695-től a máriavölgyi kolostorban élt, mint perjel, majd 1696 és 1702 között mint Mallechich Gáspár pálos generális perjel helyettese (vicarius generalis), végül 1702-től mint a következő generális, Esterházy Imre kísérője és titkára (socius el secretarius generalis). Eközben, 1696-ban a magyar pálosok őt küldték Rómába, hogy az önállósodni kívánó horvát rendtartomány ügyében tájékoztassa a Szentszéket. Amúgy is szeretett utazni, amely nem teljesen illett a szerzetesi életmódhoz. Kollonich Lipót esztergomi érsek 1702-ben kifogásolta, hogy Nádasdy fogatot, cselédséget tart, sokat csavarog, Bécsben, az udvarnál előszobázik, amikor senki nem hívja.Sörös Pongrác, Fogarasföldi Nádasdy László gróf, in Religio 74(1912), 182. 1708-tól leginkább barátja, Patachich György boszniai püspök mellett tartózkodott, míg 1710. június 15-én I. József király csanádi püspöknek nevezte ki.

Kinevezése után 1711 tavaszán barátjával, Patachich Györggyel együtt Szegedre ment. Eleinte az alsóvárosi ferences kolostorban laktak, majd a kamarai felügyelőségtől kapott házból próbálta megszervezni egyházmegyéjét. Hosszú küzdelmet folytatott a katonai vezetőkel és kamarai igazgatással a székesegyház és a káptalan létrehozása, valamint joghatóságának és jövedelmeinek biztosítása érdekében.

Az egyházmegye egykori székhelye, Csanád romokban állt, nagyobbik, a Marostól délre fekvő része 1716-ig az Oszmán Birodalomhoz tartozott, majd a Temesi Bánság megszervezésével katonai közigazgatás alá került, és amúgy is kevés katolikus élt benne. Szeged városa 1713-ben elérte, hogy exempt városként az esztergomi érsek alá tartozzon, bár mind Keresztély Ágost, mind Esterházy Imre érsekek átengedték Nádasdy számára a város fölötti joghatóságot.

Birtokai Makó kivételével nem voltak, tizedszedési jogát is több helyen vitatták, akadályozták, így azt végül a király magának tartotta fenn, és fejében 1723-tól Nádasdynak évi 5000 forintot biztosított. Ugyanettől az évben III. Károly király rendeletet hozott a csanádi káptalan fölállításáról, egyelőre Szegeden, négy kanonokkal, de Nádasdí életében csupán egy kanonok került kinevezésre, Schambach János Ferenc püspöki helynök.

1719-ben egyházlátogatásra (canonica visitatio) indult egyházmegyéjének a Marostól délre fekvő, a Temesi Bánsághoz tartozó részeire, de ott a kormányzóság és a megbízásukból működő jezsuiták ellenségesen fogadták. Nádasdyt ezért a temesvári jezsuita rektort nevezte ki bánáti helynökévé. Bár 1724-ben III. Károly király elismerte Nádasdyt a Temesi Bánság főpásztorának, és március 5-én ünnepélyesen bevonult Temesvárra, de hamarosan vissza kellett térnie Szegedre.

Csanádi püspöki jövedelmei pótlására 1711-ben megkapta Keresztély Ágost prímástól egy győri kanonokság és a pápai főesperességet, majd 1713-ban a győri nagyprépostság és a fehérvári őrkanonokság javadalmait.

Sírja a pozsonyi ferences templomban van.

Irodalom Sörös Pongrác, Fogarasföldi Nádasdy László gróf, in Religio 74(1912) 180–182, 196–198, 213–214, 229–230. Takáts Endre, Gr. Nádasdy László csanádi püspök (1662–1729), Szeged, 1943

Források

PIM

További információk Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub

Jegyzetek

Kategória:Csanádi püspökök Kategória:Pozsonyiak Kategória:1662-ben született személyek Kategória:1730-ban elhunyt személyek