Thed Björk (Vretstorp, 1980. december 14. –) svéd autóversenyző. 2006-ban megnyerte a Svéd túraautó-bajnokságot, 2013-tól 2015-ig a Skandináv túraautó-bajnokságot, és 2017-ben a túraautó-világbajnokságot. A Cyan Racing Lynk & Co csapat versenyzője.

Pályafutása A kezdetek Thed Björk is gokartozással kezdte a pályafutását, 1997-ben versenyzett a svéd és az északi Formula–3-as bajnokságban, amit 1999-ben meg is nyert. 2000-ben Amerikában folytatta pályafutását, a Barber Dodge Pro Seriesben.

2001-ben Björk több szériában is indult; rajthoz állt az FIA Sportautó-bajnokságon az SR2 géposztályban a Sportscar Racing Team Sweden színeiben. Harmadik pozícióban zárta a Svéd GT bajnokságot és megejtette debütálását a Svéd túraautó-bajnokságban (STCC) is. Részt vett ebben az évben a Daytonai 24 órás autóversenyen is, ahol megszerezte géposztályában a pole-pozíciót, a versenyen megfutotta a leggyorsabb kört is, de kiesett vezető pozícióból váltóhiba miatt.

2001-ben a Formula–3000-ben versenyzett a Coca-Cola Nordic Racing csapattal, de nem szerzett pontot, a szezont a 15. pozícióban zárta, 12. lett az LMP9000 osztályban és rajthoz állt a 2002-es Le Mans-i 24 órás versenyen is a Courage Compétitionnel.

2003-ban visszatért Svédországba a helyi GTR bajnokságban szerepelt a Chrysler Viper GTS-R-el és minden futamot megnyert, amin rajthoz állt.

2004-ben Niklas Lovén és a WestCoast Racing útjai külön váltak, a csapat pedig Björk mellett tette le a voksát, így ebben az évben ő vezette az STCC-ben a BMW-t, kétszer állhatott pódiumra, a szezont a 11. pozícióban zárta és 2005-re is maradt a csapatnál, két győzelmet szerzett, hatszor állhatott dobogóra az összetettben pedig a második lett.

2006-ban a Kristoffersson Motorsporthoz igazol, ahol már 2001-ben versenyzett. Egy Audit vezetett. A váltás kiváló döntésnek bizonyult, ugyanis 59 pontot gyűjtve megnyerte a bajnokságot, korábbi csapattársa és a regnáló bajnok Richard Göransson előtt. A szezon során három győzelmet aratott és összesen hatszor állhatott dobogóra.

DTM Amikor a Futurecom TME versenyzője Nicolas Kiesa lába megsérült egy Motokrossz balesetben, a 2006-os DTM-szezon végén a csapat Björköt kereste fel a dán pilóta pótlására. Egy elavult 2004-es autóval a harmadik lett az első szabadedzésen – ekkor ült először DTM autóban -, de később az idejét múlt technikával nem tudott harcba szállni egy jó eredményért. Egy ideig szóba hozták az Audival a 2007-es szezonra, de végül nem kapott szerződést.

Túraautó-világbajnokság 2013-ban állt először rajthoz a Túraautó-világbajnokságon egy Volvo C30 DRIVe-ot irányítva, ekkor még csak egy hétvégén szerepelt Kínában ahol az első futamon műszaki okokból nem tudott elindulni a második futamot pedig a 15. pozícióban zárta.

2016-ban tért vissza a WTCC-be, szintúgy a Volvo színeiben, de most már egy Volvo S60-ast terelgetett. Ez az év leginkább a tanulásról szólt a gyári Volvo csapatának Björk azonban így is szerzett egy győzelmet a kínai nyitófutamon, valamint a szezon utolsó futamán katarban másodikként intették le.

2017-re is megtartotta a Volvo Björköt és esélyessé vált a világbajnoki cím elhódítására. Egész szezonban szoros küzdelem folyt a Honda és a Volvo versenyzői között végül pedig Thed Björk került ki győztesen a harcból és szerezte meg a 2017-es túraautó-világbajnokság címét, míg a gyártók pontversenyében is a Volvo bizonyult a jobbnak.

Túraautó-világkupa Björk maradt 2018-ban a WTCC és a TCR nemzetközi sorozat által összeolvadt világkupa mezőnyében, a Polestar engedélyével az Yvan Muller Racingnél versenyez Yvan Muller csapattársaként egy Hyundai i30-cal. A szezont rögtön egy pole-pozícióval indította Marrákesben, amit ugyan nem tudott győzelemre váltani, de másodikként ért célba a szezonnyitón, még az első hétvége során, a harmadik futamon begyűjtött még egy dobogót, ekkor a harmadik pozícióban végzett. A hungaroringi hétvége az Yvan Muller Racing és Björk számára felejthetőre sikeredett, mindössze két kilencedik illetve egy tizenkettedik helyet sikerült elcsípnie és ezt követően a Nordschleiféra látogatott a WTCR mezőnye, itt a svéd mindkét időmérő edzést megnyerte, a nyitófutamon a második helyen intették le, a második futamot pedig biztonsági okokból feladta miután a középmezőnyből indulva nem volt lehetősége jelentősebb eredményt elérni, hogy a harmadik futamra feltudják készíteni megfelelően az autóját amit meg is nyert.

A negyedik hétvégét Zandvoortban rendezték, ezen a hétvégén a négy Hyundaios versenyző esélytelen volt a pontszerzésre miután a hétvége előtt változtattak a széria BoP rendszerén így Björk is nulla ponttal távozott a versenyhétvégéről. Egy hónappal később az ötödik fordulóban a portugáliai Vila Real pályára utazott a mezőny. A szombati első időmérőn a két Sébastien Loeb Racinges Volkswagen Golf, Robert Huff és Mehdi Bennani sajátította ki az első sort, azonban a rajt után néhány kanyarral összeütköztek, amit csak kevés versenyző tudott elkerülni így egy hatalmas tömegkarambol után sokadmagával Björk is búcsúzott az első verseny további küzdelmeitől, miután autója totálkárosra tört. A kocsiját másnapra megtudták szerelni, így az aznapi időmérőt megnyerte, ezáltal a hétvége második futamán a tizedik helyről indulhatott, ugyan a futamon megfutotta a leggyorsabb kört, azonban kockázatmentesen vezetett, így a rajtpozícióját megtartva tizedikként intette le a kockás zászló. A hétvége záró futamát tehát a pole-pozícióból kezdhette és a szűk utcai pályán és meg is tartotta a vezetést és begyűjtötte szezonbeli második győzelmét.

A slovakiaringi hétvége ismét felemásan alakult csapata számára, büntetések is nehezítették a dolgukat a szombati napon így egyik Yvan Muller Racinges autó sem tudott pontszerző helyen célba érni a hétvége első futamán, a második és harmadik futamon szolid versenyzést bemutatva gyűjtögette a pontokat Bjrök, előbbi versenyen tizedik, míg utóbbin – amin a rajt után szintén volt egy több autót érintő tömegbaleset – a negyedik helyen végzett. A bajnokság a hosszú nyári szünet után a szezon hajrájába érkezvén Ázsiában folytatódott. Elsőként a kínai Ningpóban utaztak el. Ezt a hétvégét Björk szinte tökéletesen teljesítette, mindkét időmérő edzést megnyerte, az első illetve a harmadik futamot szintén, míg a második futamon a fordított rajtrácsról a középmezőnyből indulva szintén hasznos pontokat gyűjtött és a 7. helyen futott be. A világkupán pedig egyre inkább az egyik végső esélyessé lépett elő. Egy héttel később a szintén Kínában rendezett vuhani hétvége már nem alakult ilyen eredményesen a számára.

Az első futamon a 12. helyen ért célba, a második futamot fel kellett adnia, miután John Filippi egy elfékezés után kiütötte. A harmadik futamon pedig a 10. pozícióban végzett a két futam közt ugyan megszerelt, de nem száz százalékos állapotú Hyundaijjal. Ezután a lépés már sem Japánban sem pedig Makaóban nem jött ki, így a svéd versenyző az utolsó két hétvége hat futamán mindössze két nyolcadik helyet, összesen 8 pontot tudott gyűjteni, így a tabellán is jelentősen hátra csúszott, egészen a 7. helyig, a szezon során végül összesen 242 pontot gyűjtött.

2019-re az Yvan Muller Racing utódjaként is számon tartott gárda, az újjáalakult szériában első szezonját kezdő Cyan Racing igazolta le, csapattársa pedig ismét Yvan Muller lett. Egy új kínai autóval, a Lynk & Co 03 TCR-rel vettek részt az évadban.

Eredményei Teljes Barber Dodge Pro Series eredménylistája Év 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Helyezés Pont 2000 SEB10 MIA 5 NAZ23 LRP 12 DET 10 CLE 4 MDO 11 ROA 6 VAN 6 LAG8 RAT 6 HMS 19 10. 83

Le Mans-i 24 órás autóverseny Év Csapat Csapattárs Autó Osztály Kör 2002 Courage Compétition Didier Cottaz Boris Derichebourg Courage C60-Judd LMP900 322 15. 11.

Teljes Formula–3000-es eredménysorozata Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Helyezés Pont 2002 Coca-Cola Nordic Racing INT IMO CAT A1R MON NUR SIL MAGKi HOC7 HUN13 SPA8 MNZ7 16. 0

Teljes DTM eredménylistája Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Helyezés Pont 2006 Futurecom TME Audi A4 DTM 2004 HOC LAU OSC BRH NOR NÜR ZAN CAT BUG14 HOC15† 22. 0

Svéd túraautó-bajnokság Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Helyezés Pont 2001 Kristoffersson Motorsport Audi A4 Quattro FAL1 FAL2 MAN1Ki MAN22 KAR1 KAR2 JYL1 JYL2 FAL1 FAL2 KNU1 KNU2 MOI1 MOI2 18. 12 Euroracing Alfa Romeo 156 KAR1Ki KAR215 KNU1 KNU2 MAN1 MAN2 2004 West Coast Racing BMW 320i KNU1 KNU2 FAL1 FAL2 KAR1 KAR2 MAN1 MAN2 FAL1 FAL2 KNU1Ki KNU214 ARC1 ARC2 KAR14 KAR23 MAN13 MAN24 11. 48 2005 West Coast Racing BMW 320i KNU1 KAR3 AND3 FAL6 KNUNi KAR1 VAL2 MAN3 2. 141 2006 Kristoffersson Motorsport Audi A4 KNU1 KAR3 MAN7 FAL1 VAL2 AND16 KAR1 KNU2 MAN4 1. 59 2007 Kristoffersson Motorsport Audi A4 STU7 KNUKi MAN3 KAR3 AND3 VAL15 FAL1 KAR4 KNU4 STUKi MAN8 4. 41 2008 Honda Racing Honda Accord Euro R KNU9 STU3 MAN1 KAR6 GÖT1 STU3 FALKi KAR1 KNU7 VAL5 MAN3 3. 57 2009 Flash Engineering BMW 320si E90 MAN14 MAN22 KAR14 KAR23 GÖT12 GÖT24 KNU13 KNU2Ki FAL12 FAL23 KAR14 KAR24 VAL12 VAL23 KNU12 KNU211 MAN14 MAN2Ki 2. 94 2010 Flash Engineering BMW 320si E90 JYL18 JYL24 KNU110 KNU24 KAR115† KAR24 GÖT1Ni GÖT213† FAL12 FAL25 KAR13 KAR23 JYL14 JYL21 KNU16 KNU21 MAN113 MAN25 5. 179

Skandináv túraautó-bajnokság Év Csapat Autó 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Helyezés Pont 2011 Biogas.se Volkswagen Scirocco JYL1 JYL2 KNU1 KNU2 MAN1 MAN2 GÖT1 GÖT2 FAL1 FAL2 KAR1 KAR2 JYL1 JYL2 KNU1 KNU2 MAN1 7 MAN2 7 20. 12 2013 Volvo Polestar Racing Volvo S60 TTA KNU1 4 KNU2 1 SOL1 1 GÖT1 1 FAL1 1 FAL2 14† ÖST1 1 KAR1 1 KAR2 1 TIE1 3 MAN1 4 MAN2 1 1. 258 2014 Volvo Polestar Racing Volvo S60 TTA KNU1 7 NU2 4 GÖT1 9 GÖT2 1 FAL1 3 FAL2 9 KNU1 4 KNU2 1 SOL1 5 SOL2 1 MAN1 4 MAN2 2 1. 279 2015 Volvo Polestar Racing Volvo S60 TTA VRS11 VRS21 AND1 1 ND2 4 MAN1 1 MAN2 2 FAL1 3 FAL2 11† KAR1 1 KAR2 4 1. 366 Volvo Cyan Racing SOL1 3 SOL2 6 KNU1 3 KNU2 3

Teljes WTCC-s eredménysorozata Év Csapat Autó123456789101112 Helyezés Pont 2013 Volvo Polestar Racing Volvo C30 DRIVe ITA MAR SVK HUN AUT RUS POR ARG USA JPN CHN MAC HN 0 NI 15 2016 Polestar Cyan Racing Volvo S60 Polestar TC1 FRA SVK HUN MAR GER RUS POR ARG JPN CHN THA QAT 10. 117 7 KI KIZ KIZ 15 4 9 10 KI 8 KI 15 7 6 11 14 6 7 1 7 T T 6 2 2017 Polestar Cyan Racing Volvo S60 Polestar TC1 MAR ITA HUN GER POR ARG CHN JPN MAC QAT 1. 283,5 2 7 5 1 HN 7 1 4 3 2 6 3 HN 2‡ 4 5 4 5 5 4 ‡ Fél pontokat osztották, miután a versenyzők nem teljesítették a versenytáv 75%-át.

Teljes WTCR-es eredménysorozata Év Csapat Autó12345678910 Helyezés Pont2018 M Racing – YMR Hyundai i30 N TCR MAR HUN GER NED POR SVK CHN WUH JPN MAC 7. 242 2 5 34 9 12 9 2 KI 11 14 16 15 KI 10 11 13 10 4 1 7 11 12 KI 10 KI 12 8 11 KI 82019 Cyan Racing Lynk & Co Lynk & Co 03 TCR MAR HUN SVK NED GER POR CHN JPN MAC MAL 4. 297 23 6 13 7 KI 5 23 22 11 11 12 12 115 12 KI 8 13 8 12 4 5 4 5 3 5 2 7 27 23 71234562020 Cyan Performance Lynk & Co Lynk & Co 03 TCR BEL GER SVK HUN ESP ARA 9. 142 22 Ki 4 24 19 16 15 10 12 12 Ki 7 12 11 7 641234567892021 Cyan Performance Lynk & Co Lynk & Co 03 TCR GER POR ESP HUN CZE FRA ITA RUS 9. 141 13 Ki 6 7 10 22 5 75 5 15 2 9 124 83 10 112022 Cyan Performance Lynk & Co Lynk & Co 03 TCR FRA GER HUN ESP POR ITA ALS BHR KSA 17. 35 Ki 9 T T 11 11 9 10 Ki 11 Ni Ni Vi Vi Vi Vi Vi Vi † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 75%-át teljesítette.

Teljes TCR World Tour eredménysorozata ÉvCsapatAutó123456789HelyezésPont 2023 Lynk & Co Cyan Racing Lynk & Co 03 TCR POR BEL ITA HUN URU ARG SYD AUS MAC 6.* 115* 8 2 9 9 33 6 8 1 * A szezon jelenleg is zajlik. † A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 75%-át teljesítette.

Jegyzetek

További információk Profilja a driverdb.com honlapon Profilja a fiawtcc.com honlapon

Kategória:1980-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Svéd autóversenyzők