Rouben Zachary Mamoulian (Tbiliszi, Grúzia, 1897. október 8. – Woodland Hills, Los Angeles, 1987. december 4.) amerikai film- és színházi rendező.

Életpályája Édesanyja egy örmény színház rendezője, édesapja bankigazgató volt. Párizsban és Tbilisziben tanult, majd a moszkvai egyetemen jogot hallgatott. 1920-ban költözött Londonba, ahol egy orosz társulatot vezetett. 1922-ben debütált rendezőként a St. James Színházban. Ezt követően az USA-ba ment, ahol 1924–1926 között a rochesteri Eastman Theatre vezetője és rendezője volt. Egy évvel később New York-ban a Theatre Guild bemutatta George Gershwin Porgy és Bess című darabját.

Az 1930-as évek elején kezdett filmrendezőként dolgozni. 1933-ban Greta Garbo-val forgatta a Krisztina királynő című filmet. 1934-ben és 1935-ben nagy sikert aratott a Feltámadás és a Hiúság vására című filmjeivel. Az 1940-es években musical comedy-ket rendezett. A Broadway munkáihoz tartozott az Oklahoma! (1943), Carousel (1945).

1960-ban csillagot kapott a Hollywood Walk of Fame-en.

Magánélete 1945-ben házasságot kötött Azadia Newman-nel.

Filmjei Nagyvárosi utcák (1931) Dr. Jekyll és Mr. Hyde (1931) Szeress ma éjjel (1932) Énekek éneke (1933) Krisztina királynő (1933) Feltámadás (We Live Again) (1934) Hiúság vására (1935) Éneklő bandita (1935) Asszony a viharban (1937) Aranyifjú (Golden Boy) (1939) Kard és szerelem (1940) Gyűrű az ujjain (Rings on Her Fingers) (1942) Valakit megöltek (1944) Nyári vakáció (1948) Selyemharisnya (1957) Porgy és Bess (1959)

Jegyzetek

Források Ábel Péter: Új Filmlexikon 2. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973; 101. old.

További információk

Filmkatalógus.hu

Kategória:1897-ben született személyek Kategória:1987-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai színészek Kategória:Örmény filmrendezők Kategória:Tbilisziek Kategória:Örmény származású amerikaiak