Dehény Lajos (Földeák, 1906. február 15.Születése bejegyezve a Földeáki állami születési akv. 23/1906 folyószám alatt – Makó, 1952. március 2.Halálesete bejegyezve a makói állami halotti akv. 1952/103. folyószám alatt.) magyar festőművész, tanár. Testvére, Dehény Kálmán kultúrház-igazgató volt.

Életpályája Szülei: Dehény Lajos (1879-1942)Édesapja gyászjelentése Ratkay Anna voltak. Tanítócsaládból származott. Általános iskolai tanulmányait Földeákon, középiskoláit Makón és Szegeden végezte. Érettségi után asztalos lett, majd felvételizett a Képzőművészeti Főiskola tanfolyamára. Tanára Györgyi Dénes (1886–1961) volt. Három év elteltével felvették a főiskola tanár- és művészképző szakára. 1928-ban diplomázott. 1929–1930 között Makón tanított rajzot és kézimunkát. 1939-ben került Makóról Hódmezővásárhelyre. 1941-ben rendezte első nagy kiállítását. 1943-ban részt vett az Országos Képzőművészeti Társulat tavaszi tárlatán. 1943-ban tartalék zászlós lett a lovasságnál. 1948-ban kórházba került. 1948. augusztus 31-én Makóra helyeztette magát.

Sírja a makói római katolikus temetőben található.

Magánélete Hódmezővásárhelyen házasságot kötött Nyilassy/Nyilasi Ilonával (1919-2002).

Művei Anka orgonával Mezőkopáncsi templom Kapucnis portré Tanya Lábát mosó nő Cigánygyerek hegedűvel

Jegyzetek

Források Dehény Lajos Családfája

További információk Hódmezővásárhelyi életrajzi lexikon. Szerkesztette: Kőszegfalvi Ferenc és Borus Gábos. Szeged, Bába Kiadó, 2002.

Kategória:Magyar festők Kategória:1906-ban született személyek Kategória:1952-ben elhunyt személyek Kategória:Makóiak