Borsi-Kálmán Béla (Csengerbagos, 1948. március 22. –) történész, műfordító, diplomata, az MTA doktora.
Életpályája
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar történelem–román szakán, Eötvös collegistaként szerzett diplomát 1973-ban. Ezt követően először az OSZK Szakozó Osztályán, majd szabadúszó tolmácsként és műfordítóként, végül az Európa Kiadó lektoraként dolgozott (1974–1975).
1976 január elseje óta az ELTE oktatója (1976–1981: a Román Tanszék tanársegéde; 1981 novemberétől a Kelet-Európa Története Tanszék adjunktusa, docense s 2009 szeptemberétől egyetemi tanára) .
Egyetemi (kis)doktori címét 1980-ban, kandidátusi fokozatát 1990-ben szerezte történettudományból. Az akadémia doktora címet 2006-ban, míg a habilitációs doktori titulust 2007-ben ítélték neki oda. 1981–1990 között – másodállásban – a Nagyvilág című világirodalmi folyóirat román, török és délkelet-ázsiai francia (vietnami, laoszi, kambodzsai) rovatának vezetője.
1990 és 2015 között három diplomáciai missziót vállalt: 1990–1995: a bukaresti magyar követség politikai és kulturális tanácsosa; 1999–2003: a párizsi magyar külképviselet külpolitikai elemzője; 2011–2015: a francia belpolitika „gazdája”, ugyancsak hazánk párizsi nagykövetségén. 2005 és 2011 között a brüsszeli és párizsi székhelyű Institut Thomas More nevű francia think tank budapesti részlegének ügyvezető igazgatója.
Munkássága
A magyar–francia–román viszony a XVIII–XX. században, nemzettudati- és tipológiai kérdések. Diplomataként több geostratégiai jellegű elemzést is közzé tett.
Munkahelyei
OSZK: (1973–1974)
Európa Könyvkiadó: (1975)
ELTE, Román Tanszék, 1976–1981
ELTE, Kelet-Európa Története Tanszék (tanársegéd adjunktus:1981–1993, docens: 1993-tól, 2009 szeptembere óta: egyetemi tanár)
1980: egyetemi doktor („kisdoktor”)
1981–1990 között – másodállásban – a Nagyvilág című világirodalmi folyóirat román, török és délkelet-ázsiai francia (vietnami, laoszi, kambodzsai) rovatának vezetője
1990: kandidátus (a PhD fokozattal egyenértékű)
1990–1995: a bukaresti magyar követség politikai és kulturális tanácsosa
1999–2003: a párizsi magyar követség politikai tanácsosa
2003-2011: ELTE, Kelet-Európa Története Tanszéke docense és professzora
2006: az MTA doktora
2007: az ELTE habilitált doktora
2011–2015: a párizsi magyar követség politikai tanácsosa
2015. augusztus 8- óta ismét az ELTE, Történeti Intézete Kelet-Európa Története Tanszéke professzora
Művei Önálló kötetek Együtt vagy külön utakon. A Kossuth-emigráció és a román nemzeti mozgalom kapcsolatának történetéhez [Ensemble ou par des voies séparées. Contributions à l’histoire des rapports entre l’émigration de Louis Kossuth et le mouvement national roumain]., Magvető Kiadó, Budapest, 1984, 227 p. (Nemzet és Emlékezet) Hungarian Exiles and Romanian National Movement, 1848–1867., Highland Lakes, New Yersey, 1991, Columbia University Press (Atlantic Studies on Society in Change, East European Monographs) XVI+333 p. Nemzetfogalom és nemzetstratégiák. A Kossuth–emigráció és a román nemzeti törekvések kapcsolatának történetéhez [Notion sur la nation et stratégies nationales. Réflexions pour servir à l’histoire des rapports des émigrés hongrois de Louis Kossuth et l’élite politique roumaine], Akadémiai Kiadó, Budapest, 1993, 353 p. Illúziókergetés vagy ismétléskényszer? Román–magyar nemzetpolitikai elgondolások és megegyezési kísérletek a XIX. században. Tanulmányok [Bercer des illusions ou bien se laisser contraint par la répétition? Idées hungaro-roumains en matière de la politique concernant la nation et tentatives d’accord au XIXe siècle] . Kriterion Kiadó–Balassi Kiadó, Bukarest– Budapest, 1995, 232 p. Kihívás és eretnekség. Adalékok a román–magyar viszony történetéhez [Défi et hérésie. Apports aux rapports hungaro-roumains]. H – Press Kft., Sepsiszentgyörgy, 1996, 111 p. (Kaláka Könyvek) Kockázatos viszonyok. Írások a román irodalom, művelődéstörténet és nemzeti önszemlélet tárgyköréből [Liaisons risquées. Essais dans le domain de la littérature, l’histoire de la culture et l’identité roumains]. Jelenkor Kiadó, Pécs, 1997, 164 p. (Kiseurópa) Liaisons risquées. Hongrois et Roumains aux XIXe et XXe siècles. Consciences nationales, interférences, et relations délicats. Éditions Jelenkor, Pécs, 1999, 289 p. (Megjegyzés: nem azonos az előző tételben szereplő, hasonló című kötettel!) A békétlenség stádiumai. Fejezetek a magyar–román kapcsolatok történetéből [Les étappes d’une querelle séculaire. Chapitres des relations hungaro–roumains]. Osiris Kiadó, Budapest, 1999, 372 p. (Pro Minoritate Könyvek) Polgárosodott nemes avagy (meg)nemesedett polgár. Írások a „nemesi polgárisodás” témaköréből [Bourgeois annoblie ou bien noble embourgeoisé. Écritures au sujet „d’embourgeoisement nobilier”]. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2002, 292 p. Pillanatkép. Két írás a geopolitika tárgyköréből [Photographie instantanée. Deux écritures au sujet de la géopolitique]. Nyitott Könyv, Budapest, 2003, 140 p. (2. jav. kiadás: 2004) Kérdések és álkérdések. Gondolatok a csoportérdek-érvényesítés, a nemzeti önkép és a globális stratégiák összefüggéseiről. [Questions et pseudo-questions. Réfléxions sur l’interdépendance entre l’aspiration de faire valoir de l’intérêt du group, l’identité nationale et les stratégies globales]. [Politológia és társadalom-lélektan/politologie et psychologie sociale]. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004, 297 p. Öt nemzedék, és ami előtte következik … A temesvári Levente-pör …1919-1920 [Cinq générations et ce quit suit auparavant. Le procès Levente de Timişoara, 1919–1920]. Budapest, 2006, Noran Kiadó Kft, 540 p. Az Aranycsapat és a kapitánya. Sorsvázlatok a magyar futballpályák világából [L’Équipe d’or et son capitain. Esquisses de destins du monde des terains du football hongrois]. Kortárs Kiadó, Budapest, 2008, 284 p. Ifj. Niamessny Mihály és a temesvári Levente-per (1919–1920 [Mihály Niamessny junior et le procès Levente de Timişoara, 1919–1920]. Budapest, 2010, Helikon Kiadó, 483 p. (A csengerújfalusi O’sváth és vele rokon családok története, dokumentumai, és írásai) Megközelítések. Tanulmányok a magyar–román (román–magyar) kapcsolattörténetről és identitásról. [Approches. Études sur les rapports hungaro-roumains et sur l’identité]. Budapest, 2011, Lucidus Kiadó (Kisebbségkutatás Könyvek), 219 p. Megközelítések. II. Tanulmányok, esszék, beszélgetések. [Approches. Études, éssais, interviews]. Budapest, 2012, Lucidus Kiadó (Kisebbségkutatás Könyvek), 256 p. Nemzetstratégiák. Politológiai és társadalom-lélektani esszék, tanulmányok a román–magyar(francia) a szlovák(cseh)–magyar, a francia–amerikai és a német–francia viszony történetéből. [Stratégies nationales. Essais et études pour servir à l’histoire des rapports roumano-hongrois, slovaco-hongrois, franco-américains, et germano-français]. Budapest, 2013, Méry Ratio–Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány, 329 p. Zsidók Temesvárott … és széles e világban. Esszék a magyar–zsidó (zsidó–magyar) szimbiózis történetéből [Juifs à Timişoara et un peu partout dans le monde. Essais du domain de la symbiose hungaro-juive (juivo-hongroise)]. Budapest, 2014, Lucidus Kiadó (Kisebbségkutatás Könyvek), 304 p. AU BERCEAU DE LA NATION ROUMAINE MODERNE – DANS LE MIROIR HONGROIS. Essais pour servir à l’histoire des rapports hungaro-roumains aux XIXe et XXe siècles. Paris, 2018, Éditions des archives contemporaines, 277 p. Pszeudo-fociesszék. Széljegyzetek a futball, a politika és az irodalom határvidékéről. Budapest, 2018, L’Harmattan Kiadó, 229 p. Elvetélt bizánci reneszánszból Nagy-Románia. Egy állameszme etnogenezise. Budapest, 2018, Magyar Szemle Könyvek, 227 p. Az Aranycsapat és ami utána következik. Adalékok a Rákosi-korszak és a Kádár-rendszer történetéhez a futball tükrében. Budapest, 2019, Kortárs Kiadó, 513 p. Kisfiúk a nagy viharban. A temesvári „Levente-pör” – az első román „irredenta per” – története, 1919–1922. Budapest, 2020, Kortárs Kiadó, 591 old. Kisfiúk a nagy viharban. A temesvári "Levente-pör", az első román "irredenta per" története, 1919–1922; 2. jav. kiad.; Kortárs, Budapest, 2021 Változatok az "aha-élményre". Írások a magyar-zsidó együttélés (és a magyar-magyar kapcsolatok) tárgyköréből; Könyvpont–L'Harmattan, Budapest, 2022 Előkészületben Veress Sándor: Románia története (1880 körül). Kritikai kiadás. Szerk. és az előszót írta: Borsi-Kálmán Béla. Budapest, 2020, Ráció Kiadó Szerkesztés: Homályzónák Felvilágosodás és liberalizmus. Tanulmányok Kecskeméti Károly 80. születésnapjára / Zones d’ombre. Lumières et liberalisme. Mélanges offerts à Charles Kecskeméteti pour son 80e anniversaire. [2. javított és bővített kiadás]. Főszerk. Borsi-Kálmán Béla. A szerkesztői munkában részt vettek: Dénes Iván Zoltán, Ferge Zsuzsa, Filep Tamás Gusztáv, Miskolczy Ambrus és Henri de Montety. Budapest, 2019, Kortárs Kiadó, 473 p.
Műfordítások román és francia nyelvből: Petru Popescu: Hans Torberg háborúja. (Kisregény) Égtájak 1972. Öt világrész elbeszélései. Szerkesztette Karig Sára. Budapest, 1972, Európa Könyvkiadó, 289–307. p. Nicolae Velea: Mélyrepülés (Elbeszélés) In: Mélyrepülés. Fordította Belia György, Kálmán Béla, Keresztesi Éva. Felelős szerkesztő Belia György; a fordítást az eredetivel egybevetette Domokos Sámuel. Budapest, 1973, Európa Kiadó, 143–164. p. Nicolae Velea: Telefonbeszélgetés. (Elbeszélés) In: Mélyrepülés. Fordította Belia György, Kálmán Béla, Keresztesi Éva. Felelős szerkesztő Belia György; a fordítást az eredetivel egybevetette Domokos Sámuel. Budapest, 1973, Európa Kiadó, 165–184. p. Ioana Orlea [Ana Cantacuzino]: Kövek a tengerparton. (Regény) Az utószót írta Belia György. Budapest, , Európa Könyvkiadó (Modern Könyvtár, 274), 5–277. p. Voicu Bugariu: A vikingek hangja. (Elbeszélés) In: Galaktika. Tudományos-fantasztikus antológia. 12. Összeállította és szerkesztette Kuczka Péter Ion Hobana válogatási javaslata alapján. Budapest, Zrínyi Nyomda, 10–11. p. Victor Kernbach: A megkettőződés paradoxona. (Elbeszélés) In: Galaktika. Tudományos-fantasztikus antológia. 12. Összeállította és szerkesztette Kuczka Péter Ion Hobana válogatási javaslata alapján. Budapest, Zrínyi Nyomda, 76–84. p. Gheorghe Săsărman: A Ka kvantum. (Elbeszélés) In: Galaktika. Tudományos-fantasztikus antológia. 12. Összeállította és szerkesztette Kuczka Péter Ion Hobana válogatási javaslata alapján. Budapest, Zrínyi Nyomda, 87–89. p. Mircea Eliade: Honigberger doktor titka (Kisregény) In: Különös kalandok. Tudományos fantasztikus elbeszélések. Fordította Belia György, Kálmán Béla, Zirkuli Péter. Az életrajzot Belia György, a lexikoncikket Fazekas László írta. Budapest, 1976, Móra Ferenc Könyvkiadó, Kozmosz Könyvek, 86–154. p. Mircea Eliade: A kígyó (Kisregény) In: Különös kalandok. Tudományos fantasztikus elbeszélések. Fordította Belia György, Kálmán Béla, Zirkuli Péter. Az életrajzot Belia György, a lexikoncikket Fazekas László írta. Budapest, 1976, Móra Ferenc Könyvkiadó, Kozmosz Könyvek, 155–286. p. [Az elsőként említett kisregény 2 kiadása: Mircea Eliade: Honigbereger doktor titka. Két elbeszélés. Budapest, 1996, Stella Maris Kiadó, 5–60. p. ] Dan Culcer: Ismeretlen rendeltetésű tárgyak – Gavril Sedrannak. (Esszé) Napjaink. Irodalmi és Művelődési Lap, XVII/9, szeptember, 18–19. p. Constantin Ţoiu: A lipovánok közt (Regényrészlet). Nagyvilág, 1978/8., 1135–1140. p. Constantin Ţoiu: Vadszőlőlugas (Regény.) Budapest, 1980, Európa Könyvkiadó, 632 p. 2. kiadás: Bukarest, 1982, Kriterion Könyvkiadó (Román írók) 5–474. p. Az utószót – Elgondolkodtató cselekmény címmel – Kovács János írta (uo. 475–482. p.) Augustin Buzura: Más napok, ugyanaz az éjszaka (Elbeszélés). Nagyvilág, 1980/3., 326–341. p. Külföldiek Bartókról. Nicolae Iorga; Tiberiu Alexandru; Constantin Brăiloiu. In: Nagyvilág, 1981/4., 578–580. p. Eugen Barbu: Ruxandra leányasszony megháborodása (Elbeszélés). Nagyvilág, 1977/8., 1107–1115. p. Eugen Barbu: A fű (novella). Nagyvilág, 1982/3., 361–363. p.