bélyeg|300px|A felvidéki magyar koronázóváros, Pozsony látképe 1638-ban Matthäus Merian metszetén
A Felvidék történelmi eredetű tájnév, amelynek a múltban többféle jelentése is volt. Ma Szlovákia területének szinonimájaként használatos – egyrészt a szlovákiai magyarok („felvidéki magyarok”) vonatkozásában, másrészt az 1918 előtti magyar történelem kapcsán, amikor a mai Szlovákia területe a Magyar Királyság szerves részét képezte. A Felvidék elnevezés azonban tágabb értelemben ennél kevésbé lehatárolható, a történelem egyes időszakaiban a Magyar Királyság más és más kiterjedésű területeit értették ezalatt.
A név egykori és mai használata A Felvidék nevet a régebbi korokban a maitól eltérő jelentésben használták. Eszerint három korábbi korszak különböztethető meg, a 19. század előtti, a 19. századi és a 20. századi értelmezés.
A 19. század előtt Felvidék alatt csak a Magyar Királyság szláv (szlovák és ruszin) lakosságú északi vidékeit, az úgynevezett „tótsági vidékeket” értették. Más országokhoz hasonlóan a hegyvidéket, elsősorban mai Szlovákia és Kárpátalja területén (vö. Bereg vármegye Felvidéki járás) jelölte.
19. századi értelmezés Földrajzi jelentés:
A 19. században a Felvidék fogalmát kiterjesztették Magyarország egész északi hegyvidéki területére, amit korábban a Felső-Magyarország vagy Felföld elnevezéssel jelöltek. Ez a régió a mai Szlovákia területéből a Kisalföld folytatását kivéve a hegyvidéki területeket foglalta magában. Kelet felé ugyanakkor a mai Magyarország északi területei, a Dunakanyartól északra és a teljes Északi- középhegység vidéke, valamint Kárpátalja hegyvidéki része is hozzá tartoztak, sőt még Máramaros területét is beleértették.Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben (Magyarország V. Felső-Magyarország) Budapest, 1898; Vö. Bártfay László 1826: Királyi fény és kegyelmesség. In: Aurora - Hazai Almanach, 229; Csató Pál 1834: Egy nap Szliácson. In: Aurora - Hazai Almanach, 192.A Felvidék - Felföld - Felső-Magyarország kifejezések használatáról lásd:
A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona 1918-tól napjainkig Käfer István a magyar–szlovák konfliktusokról, a politika receptjeiről és a Szent István-i ország hungarusairól
A 19. század végén kiadott nagy leíró munka, Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben a következő 21 vármegyét sorolta a Felvidékhez, ami már konkrétabb lehatárolást ad a megnevezésnek. Pozsony vármegye, székhelye Pozsony Nyitra vármegye, székhelye Nyitra Bars vármegye, székhelye Aranyosmarót Hont vármegye, székhelye Ipolyság Nógrád vármegye, székhelye Balassagyarmat Borsod vármegye, székhelye Miskolc Zemplén vármegye, székhelye Sátoraljaújhely Abaúj-Torna vármegye, székhelye Kassa Sáros vármegye, székhelye Eperjes Gömör és Kishont vármegye, székhelye Rimaszombat Szepes vármegye, székhelye Lőcse Zólyom vármegye, székhelye Besztercebánya Liptó vármegye, székhelye Liptószentmiklós Árva vármegye, székhelye Alsókubin Turóc vármegye, székhelye Turócszentmárton Trencsén vármegye, székhelye Trencsén
Északkeleti vármegyék: Szabolcs vármegye, székhelye Nyíregyháza Bereg vármegye, székhelye Beregszász Ung vármegye, székhelye Ungvár Ugocsa vármegye, székhelye Nagyszőlős Máramaros vármegye, székhelye Máramarossziget
Politikai jelentés:
A dualizmus korában a Felvidék kifejezést a földrajzi jelentése mellett egyre inkább politikai értelemben is használták, a többségében vagy jelentős részben szlováklakta 16 vármegyét értve alatta. (Trencsén, Árva, Turóc, Liptó, Zólyom, Szepes, Sáros, Pozsony, Nyitra, Hont, Bars, Nógrád, Gömör, Abaúj-Torna, Zemplén és Borsod vármegyék – de nem sorolták ide Szabolcs, Bereg, Ung, Ugocsa, Máramaros megyéket.) A miniszterelnök és a kormányzat felvidéki körrendeleteinek is ez a 16 vármegye volt a címzettje.A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona 1918-tól napjainkig
20. századi értelmezés bélyeg|250px|Felvidéki magyarok bélyeg|250px|Felvidéki magyarok bélyeg|250px|Áttelepített felvidéki magyarok emléktáblája – Nyíregyháza Az 1920-as trianoni béke után a volt Magyar Királyságtól Csehszlovákiához került területek egészét kezdték politikai értelemben Felvidéknek nevezni, tehát a mai Szlovákia teljes területét és Kárpátalját („Kelet-Felvidék”). A Felvidék Magyarországon maradt részeit (az Északi-középhegység területeit és vármegyéiket) ezzel párhuzamosan az újjáéledt Felső-Magyarország névvel is illették. A II. világháború előtt a Csehszlovákiától Magyarországhoz visszacsatolt országrészt (Dél-Szlovákia és Kárpátalja) „az anyaországhoz visszatért felvidéki területnek” nevezték.Popély Gyula: A felvidéki sorsforduló (PDF)
Ezzel párhuzamosan a földrajzi szóhasználatban megszületett az „Északnyugati Felvidék”, „Északkeleti Felvidék” és „Délkeleti Felvidék” fogalma is: az első a mai Szlovákia hegyvidéki területét, a második, nagyjából a mai Kárpátalja hegyvidéki területét és a mai romániai Máramarost jelentette, az utóbbi pedig egyszerűen a történelmi Erdély szinonimája volt.Ezt a használatot lásd pl. Olvasó- és tankönyv a népiskolák 5–6. osztályai számára, Budapest, 1942, lásd még: http://www.hhrf.org/magyarkisebbseg/9803/m980313.htm
A trianoni békediktátum után sokan elhagyták Felvidéket; gróf Esterházy János (1901–1957) Csehszlovákia legjelentősebb magyar mártír politikusa volt, aki maradt az újonnan létrehozott államban. Esterházy János gróf élete valamint állásfoglalásai a szlovák–magyar viszonyban máig viták tárgya, mivel szimbólummá vált.Vö. Új Szó 2012. november 28., 24. Az 1920-as évek közepén kezdte közéleti pályafutását, a magyarok visszaszorítását is magában foglaló "csehszlovákizmus" ellenzőjeként lépve fel. 1931-ben Esterházy a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga vezetője lett, ez a Népszövetség (az Egyesült Nemzetek Szervezete előde) keretében működött. Egy év múlva, 1932. december 11-én az Országos Keresztény Szociális Párt elnöke lett. Az 1935-ös választásokon Kassán bekerült a csehszlovák parlamentbe. Önrendelkezési jogot, nemzeti, vallási és kulturális téren a fejlődés biztosítását, Szlovákia és Kárpátalja számára autonómiát követelt.
Jelentős felvidéki magyar politikus Turchányi Imre országgyűlési képviselő volt. 1919-ben részt vett az Országos Keresztényszocialista Párt csallóközi és mátyusföldi megszervezésében, melynek érsekújvári körzetének elnöke lett. A tartományi, majd a nemzetgyűlési választásokon képviselő jelölt volt. 1935–1938 között a prágai szenátusban az Egyesült Magyar Párt szenátora, annak külügyi bizottságában egyetlen magyarként föltárta és bírálta a csehek magyarellenes törekvéseit. 1938-ban a prágai szenátusban előterjesztett nyilatkozatában a magyarok, németek és szlovákok egységesen fordultak szembe a csehszlovák központosító politikával.
Trianoni békediktátum aláírása után, dr. persai Persay Ferenc (1854–1937), Bars vármegye utolsó magyar alispánja, az irredentista Honvédelmi Párt korelnöke, igen aktív szerepet játszott az irredentista világon. A megszállt vármegyék követei Pest vármegye székházának közgyűlési termében ülést tartottak, és ekkor dr. Persay Ferenc, Bars megye alispánja elnöki megnyitójában azt jelentette ki, hogy „él a magyar, áll Buda még. Az a szerződés, amelyet ma Párisban aláírnak, nem hozza a magyar békét. A hivatalos magyar kormány aláírhatja ugyan, de Magyarország népe békeszerződésnek elismerni nem fogja soha.” 1920 májusában a Területvédő Liga küldöttsége dr. Persay Ferenc barsi alispán vezetésével tisztelgett nagybányai Horthy Miklós kormányzónál, és a tárgyalásokat vezette.ESZTERGOM XXV. évfolyam 19201920-05-15 / 111. szám Ennek a Ligának az egyik alapító tagja is volt. Másrészt, Persay a megszállott törvényhatóságok követgyűlésének az elnöke is volt.
A henckói születésű dr. Lux Gyula (1884–1957) nyelvész, tanügyi főtanácsos, a felvidéki dobsinai és dél-szepesi német kultúra jeles kutatója volt. Az 1920-as évek során, dr. Lux Gyula és vitéz Gömöry Árpád (1883–1943), tábornok, a Vaskorona-rend lovagja, a „Dobsinai Társaskör” két vezetője volt és egyben a két legaktívabb tagja is. A Trianoni békét követően a felvidéki Dobsina el lett szakítva a Magyar Királyságtól, település ahonnan mindkettőjük családja származott; igen komoly vállalkozásba nagy erőt fektettek be, különböző kulturális, nyelvészeti, katonai történelmi tanulmányokkal Dobsináról, amelyekkel igyekezték a település múltját megőrizni. 1927-ben a „600 éves Dobsina Jubileumi Emlékkönyve” nevezetű munkát adtak ki a szintén dobsinai származású dr. Szlávik Mátyás segítségével, és Gömöry Árpád szerkesztői munkásságával.Harangszó, 19271927-02-13 / 7. szám Gömöry Árpád, nemcsak szellemi munkatársa volt Lux Gyulának, de bensőséges barátságot is ápolt vele; a katonatiszt pedig távoli rokona volt Lux Gyula feleségének, a dobsinai származású Gömöry Irénnek. A kötetben Lux Kálmán neves építész „Dobsina legrégibb építőművészeti emléke” című tanulmánya is jelent meg; Lux Kálmán pedig távoli rokona volt Lux Gyula nyelvésznek.
A szocializmus idején a „Felvidék” kifejezést a médiában és a szakirodalomban nem használták.
Mai értelmezés Ma a „Felvidék” jelentése már csak Szlovákia területére korlátozódik. A területet magyar történelmi-földrajzi és kulturális vonatkozásban ezzel a névvel szokás jelölni, tehát egyrészt az 1918 előtti magyar történelem kapcsán, másrészt a szlovákiai magyarok („felvidéki magyarok”) vonatkozásában. Így a Felvidék és a Szlovákia szinonimáknak tekinthetők, és a témától függ, hogy melyiket használjuk. Újabban viszont a szlovákiai magyarok „Felvidék” alatt eleve a szlovákiai magyar nyelvterületet értik.
Szócikkünk további részében a ma Magyarországon használatos jelentést követjük.
Jelképrendszer Felvidék a történelem során soha nem képzett önálló közigazgatási egységet, ezért nem alakult ki saját jelképrendszere. A rendszerváltást követő időszakban több civil próbálkozás is történt saját zászló megalkotására, ám mindegyik marginális maradt. 2015-ben A Magyar Megmaradásért Polgári Társulás és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom bemutatta az általuk megalkotott „felvidéki zászlót", amelyet a korábbi próbálkozásokkal ellentétben már szélesebb társadalmi körben népszerűsítenek. Ez a zászló ötvözi Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc lobogóit.http://alfahir.hu/zaszlot_bontottak_felvideken
Történelem
Híres felvidéki magyarok Az alábbi híres közéleti személyek és művészek az 1918 előtti Felvidéken születtek vagy éltek. Az ezt követően Csehszlovákia, illetve Szlovákia területén született vagy élt magyarokról lásd: Szlovákiai magyarok listája
Andrássy Gyula (Oláhpatak) politikus Balassi Bálint (Zólyom) költő Batthyány Lajos (Pozsony) mártír miniszterelnök Bercsényi Miklós (Temetvény) politikus, hadvezér Blaha Lujza (Rimaszombat) operaénekes Csontváry Kosztka Tivadar (Kisszeben) festőművész Dobó István (Dobóruszka) az egri várvédő, erdélyi vajda Dohnányi Ernő (Pozsony) zeneszerző Feketeházy János (Vágsellye) hídépítő mérnök, a Szabadság híd tervezője Jókai Mór (Komárom) író Kassák Lajos (Érsekújvár) költő, képzőművész Klapka György (Komárom), honvédtábornok, helyettes hadügyminiszter Madách Imre (Alsósztregova) drámaíró Márai Sándor (Kassa) író Mikszáth Kálmán (Szklabonya) író Pázmány Péter (Nagyszombat, Vágsellye) esztergomi érsek, bíboros, a magyarországi ellenreformáció vezető alakja, író II. Rákóczi Ferenc (Borsi) erdélyi fejedelem, a Rákóczi-szabadságharc vezetője Reviczky Gyula (Vitfalva) költő Sajó Sándor (Ipolyság) költő, tanár, drámaíró, az MTA levelező tagja. Tompa Mihály (Rimaszombat) költő Vak Bottyán (Vágsellye) kuruc generális
Jegyzetek
További információk Hóman Bálint 1938: Felvidéki testvéreink visszatéréséhez. Századok LXXII/ 9-10, 409-419. Felvidéki album 1939 Uj Magyarság Borsody István (szerk.): Magyarok Csehszlovákiában 1918–1938 Ludwig Emil 2000: Felvidéki műemlékkalauz Méry Margit: Szlovákiai magyar parasztviseletek, 2002, Pozsony, Nagy Zoltán 2004: A Felvidék fürdőinek lexikona Szobiné Kerekes Eszter: Felvidéki népviseletek babákon, AB-ART Kiadó , 2006,