Dimitri Van den Bergh (Antwerpen, 1994. július 8. –) belga dartsjátékos. 2012 és 2013 között a British Darts Organisation, majd 2013-tól a Professional Darts Corporation tagja. 2017-ben és 2018-ban megnyerte a PDC ifjúsági világbajnokságát. Beceneve "The Dreammaker".

Pályafutása BDO 2013-ban Van den Bergh megnyerte a British Teenage Open-t, a döntőben Billy Longshawt győzte le 3–0 arányban. Két hónappal később a PDC Challenge Tour versenysorozatot nyerte meg, a döntőben ezúttal Reece Robinsont győzte le 4–0-ra.

PDC 2014-ben lépett be a Q Schoolba, hogy megpróbáljon PDC Tour-kártyát szerezni, de a négy állomás egyikén sem jutott tovább a legjobb 64 mezőnyénél. Ezt követően az Egyesült Királyság nyílt és európai turnéinak selejtezőiben indult. A 2014-es PDC European Tour első állomásán, a német bajnokságon 6–2-vel veszített Ronnie Baxter ellen, annak ellenére, hogy átlagban 102,94-et dobott. Van den Bergh az év folyamán három ifjúsági kupát nyert, a huszonegy év alattiak világbajnokságán a legjobb tizenhat közé jutott. Teljesítményével a PDC-nél két évre szóló szabad kártyát szerzett a szervezet versenyeire.

Van den Bergh két Development Tour címet nyert 2015-ben. Részt vehetett a 2015-ös World Darts Finals elnevezésű tornán, ahol az első fordulóban Max Hopptól kapott ki 6–3-ra, és ahol először játszhatott televíziós közvetítés mellett.

A 2016-os világbajnokságon az első fordulóban 3–1-re nyert Ian White ellen. A következő körben 4–2-re veszített Benito van de Pas ellen, de bevonuló zenéje alatt bemutatott tánckoreográfiájával nagy közönségsikert aratott. A PDC Pro Tour sorozat 15. állomásán az elődöntőig jutott, ott Michael van Gerwen győzte le 6–2 arányban. Az Ifjúsági világbajnokságon az elődöntőben a későbbi győztes Corey Cadby-tól kapott ki 6–3-ra.

A 2017-es világbajnokságon az első körben 3–2-re kikapott Cristo Reyestől. A 2017-es ifjúsági világbajnokság döntőjében domináns játékkal győzte le 6–3-ra Josh Payne-t, megszerezve ezzel a korosztályos világbajnoki címet.

A 2018-as világbajnokságon a negyeddöntőig jutott, ahol szoros játszmában, 5–4-re kapott ki Rob Crosstól.

2020-ban megnyerte az első nagy PDC-trófeáját, miután a World Matchplayen előbb búcsúztatta Nathan Aspinallt (10–5), Adrian Lewist (16–12) és Glen Durrantet, majd a döntőben 18–10 arányban Gary Andersonnál is jobbnak bizonyult.

A novemberben rendezett Grand Slam of Darts csoportkörének első fordulójában 114,85-ös átlagot dobva győzte le Ricky Evanst, ezzel pedig megdöntötte Phil Taylor addigi versenyben dobott rekordját.

2021-ben a világbajnokságon a 16 között kapott ki Dave Chisnall, a későbbi elődöntős ellen, de a Matchplay után Premier League tag lehetett és csak egy hajszál híján nem jutott a 4 közé, az 5. helyen zárt.

Világbajnoki szereplései PDC 2016: Második kör (vereség Benito van de Pas ellen 2–4) 2017: Első kör (vereség Cristo Reyes ellen 2–3) 2018: Negyeddöntő (vereség Rob Cross ellen 4–5) 2019: Harmadik kör (vereség Luke Humphries ellen 1–4) 2020: Negyeddöntő (vereség Nathan Aspinall ellen 3–5) 2021: Negyedik kör (vereség Dave Chisnall ellen 2–4) 2022: Második kör (vereség Florian Hempel ellen 1–3) 2023: Elődöntő (vereség Michael van Gerwen ellen 0–6) 2024: Második kör (vereség Florian Hempel ellen 2–3) 2025: Harmadik kör (vereség Callan Rydz ellen 0–4) 2026: Első kör (vereség Darren Beveridge ellen 0–3)

Döntői PDC nagytornák: 3 döntős szereplés Történet World Matchplay (1–1) UK Open (1–0)

Eredmény Sorszám Év Bajnokság Ellenfél a döntőben Pontok(l) = pontszám legekben, (sz) = pontszám szettekben. Győztes 1. 2020 World Matchplay 18–10 (l) Döntős 1. 2021 World Matchplay 9–18 (l) Győztes 2. 2024 UK Open 11–10 (l)

PDC World Series of Darts tornák: 5 döntős szereplés Történet World Series of Darts Finals (0–1) World Series of Darts (2–2)

Eredmény Sorszám Év Bajnokság Ellenfél a döntőben Pontok(l) = pontszám legekben, (sz) = pontszám szettekben.Döntős 1. 2018 German Darts Masters Mensur Suljović 2–8 (l) Döntős 2. 2021 World Series of Darts Finals 6–11 (l) Győztes 1. 2022 Nordic Darts Masters Gary Anderson 11–5 (l) Győztes 2. 2022 Dutch Darts Masters Dirk van Duijvenbode 8–2 (l) Döntős 3. 2023 Poland Darts Masters Michael van Gerwen 3–8 (l)

További tornagyőzelmei

PDC

Players Championships

Players Championship (BAR): 2021 Players Championship (NIE): 2021 Players Championship (HIL): 2024

PDC Challenge Tour

Challenge Tour (ENG): 2013

PDC Development Tour

Development Tour: 2014 (x3), 2015 (x2), 2016, 2017, 2018 (x2)

PDC World Youth Championship

World Youth Championship: 2017, 2018

World Series of Darts Events

Dutch Darts Masters: 2022 Nordic Darts Masters: 2022

Egyéb tornagyőzelmek British Teenage Open: 2013 Hemeco Open Rosmalen: 2016

Televíziós kilencnyilasai + Dimitri Van den Bergh televíziós kilencnyilasai Időpont Ellenfél Torna Kombináció Díjazás 2018. november 14. Stephen Bunting Grand Slam of Darts 3 x T20; 3 x T20; T20, T19, D12 2024. július 14. Martin Schindler World Matchplay 3 x T20; 3 x T20; T20, T19, D12 — 2025. február 1. Michael van Gerwen PDC World Masters 3 x T20; 3 x T20; T20, T15, D18 —

Források

További információk Dimitri Van den Bergh profilja és statisztikái a Darts Orakel-en

Kategória:Belga dartsjátékosok Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Antwerpeniek