Stephen Bunting (Liverpool, 1985. április 9. –) angol dartsjátékos. 2002-től 2014-ig a British Darts Organisation, majd 2014-től a Professional Darts Corporation tagja. 2014-ben világbajnoki címet szerzett a BDO-nál. Beceneve "The Bullet".

Pályafutása BDO Bunting 2002-től vett részt a BDO versenyein. Első világbajnokságán 2004-ben vett részt és a második körig jutott, ahol Ted Hankey állította meg. 2005-ben az első körig jutott, ott John Henderson-t nem tudta legyőzni. Ezután három évig nem sikerült világbajnokságra kvalifikálnia magát. A következő vb-jén 2009-ben szintén nem sikerült sokáig jutnia, újból az első körben kiesett ezúttal Gary Robson ellen.

2010-ben a világbajnokságon Tony O'Shea-vel került össze a második körben, és kapott ki végül 4–0-ra. A következő világbajnokság már jobban sikerült Bunting számára, miután egészen a negyeddöntőig jutott, ahol Dean Winstanley ellen nem tudott nyerni. Bunting a következő világbajnokságra nem tudott kvalifikálni így csak 2 év múlva vett részt újra vb-n, ahol újra nem sikerült sokáig jutnia, ezúttal a második körben esett ki Darryl Fitton ellen. Annak ellenére, hogy a 2012-es világbajnokságon nem vett részt, ez az év sikeres volt számára. A World Masters-en Tony O'Shea ellen játszhatott döntőt, amit 7–4-re megnyert. A Zuiderduin Masters tornán is döntőbe jutott, ahol 5–0-ra verte honfitársát Alan Norrist. Egy évvel később mindkét tornán újra döntőbe került, de ezúttal csak a World Masters-en jött neki össze a győzelem, ahol James Wilsont győzte le 7–0-ra. Szintén Wilsonnal játszott a Zuiderduin Masters döntőjében, de ezúttal Wilson nyert 5–1-re.

2014-ben már a világbajnokságra is kitartott jó formája, és a döntőbe jutott, ahol Alan Norris-szal játszott. Bunting megnyerte 7–4-re és megszerezte a világbajnoki címet Norris ellen.

PDC Bunting 2014 januárjában a megnyert BDO világbajnoki cím után elhagyta a BDO-t és átjött a PDC-hez. A 2014-es World Grand Prix-n rögtön első próbálkozásra az elődöntőig jutott, ahol a későbbi győztes Michael van Gerwen-től kapott ki 4–0-ra.

2015-ben első PDC-s világbajnokságán a negyeddöntőig jutott, ahol Raymond van Barneveld ellen kapott ki 5–4-re. Első világbajnokságán nyújtott jó teljesítménye után meghívták a 2015-ös Premier League-be, ahol a nyolcadik helyen zárt.

A 2016-os világbajnokságon újra van Barneveld ellen esett ki, ezúttal a második körben találkoztak. 2017-ben és 2018-ban még eddig sem sikerült eljutnia, mivel mindkétszer az első körben kiesett, 2017-ben Darren Webster ellen 3–2-re, majd 2018-ban Dimitri Van den Bergh ellen 3–1-re.

A 2021-es PDC-dartsvilágbajnokságon az elődöntőig jutott. A torna során kiejtette Andy Boultont, James Wade-et, Ryan Searle-t és Krzysztof Ratajskit is, a négy között azonban alulmaradt Gerwyn Price-szal szemben.

A World Grand Prix-n tért vissza a régi formájába és az elődöntőig vezető úton ugyanazokat győzte le, akiket a vb-n is: James Wade, Ryan Searle, és az elődöntőben 2–0-ra is vezetett Price ellen, de 4–2-re kikapott.

Világbajnoki szereplései BDO 2004: Második kör (vereség Ted Hankey ellen 0–3) 2005: Első kör (vereség John Henderson ellen 0–3) 2009: Első kör (vereség Gary Robson ellen 1–3) 2010: Második kör (vereség Tony O'Shea ellen 0–4) 2011: Negyeddöntő (vereség Dean Winstanley ellen 1–5) 2013: Második kör (vereség Darryl Fitton ellen 2–4) 2014: Győztes ( Alan Norris ellen 7–4)

PDC 2015: Negyeddöntő (vereség Raymond van Barneveld ellen 4–5) 2016: Második kör (vereség Raymond van Barneveld ellen 3–4) 2017: Első kör (vereség Darren Webster ellen 2–3) 2018: Első kör (vereség Dimitri Van den Bergh ellen 1–3) 2019: Második kör (vereség Luke Humphries ellen 1–3) 2020: Negyedik kör (vereség Michael van Gerwen ellen 0–4) 2021: Elődöntő (vereség Gerwyn Price ellen 4–6) 2022: Második kör (vereség Ross Smith ellen 2–3) 2023: Negyeddöntő (vereség Michael Smith ellen 3–5) 2024: Negyedik kör (vereség Michael van Gerwen ellen 0–4) 2025: Elődöntő (vereség Luke Littler ellen 1–6) 2026: Harmadik kör (vereség James Hurrell ellen 3–4)

Döntői BDO nagytornák: 5 döntős szereplés Történet BDO Világbajnokság (1–0) World Masters (2–0) Zuiderduin Masters (1–1)

Eredmény Sorszám Év Bajnokság Ellenfél a döntőben Pontok(l) = pontszám legekben, (sz) = pontszám szettekben. Győztes 1. 2012 World Masters Tony O'Shea 7–4 (sz) Győztes 2. 2012 Zuiderduin Masters Alan Norris 5–0 (sz) Győztes 3. 2013 World Masters James Wilson 7–0 (sz) Döntős 1. 2013 Zuiderduin Masters James Wilson 1–5 (sz) Győztes 4. 2014 BDO Világbajnokság Alan Norris 7–4 (sz)

WDF nagytornák: 1 döntős szereplés Eredmény Sorszám Év Bajnokság Ellenfél a döntőben Pontok(l) = pontszám legekben, (sz) = pontszám szettekben. Döntős 1. 2013 WDF World Cup Singles Wesley Harms 6–7 (sz)

PDC nagytornák: 1 döntős szereplés Történet The Masters (1–0)

Eredmény Sorszám Év Bajnokság Ellenfél a döntőben Pontok(l) = pontszám legekben, (sz) = pontszám szettekben. Győztes 1. 2024 The Masters Michael van Gerwen 11–7 (l)

PDC World Series of Darts tornák: 5 döntős szereplés Történet World Series of Darts (2–3)

Eredmény Sorszám Év Bajnokság Ellenfél a döntőben Pontok(l) = pontszám legekben, (sz) = pontszám szettekben. Döntős 1. 2014 Sydney Darts Masters Phil Taylor 3–11 (l) Győztes 1. 2025 Bahrain Darts Masters Gerwyn Price 8–4 (l) Döntős 2. 2025 Dutch Darts Masters Rob Cross 5–8 (l) Győztes 2. 2025 Nordic Darts Masters Rob Cross 8–4 (l) Döntős 3. 2025 Poland Darts Masters Gerwyn Price 7–8 (l)

További tornagyőzelmei

PDC Players Championships

Players Championship (BAR): 2016 Players Championship (COV): 2021 Players Championship (LEI): 2025 Players Championship (MK): 2025

UK Open Regionals/Qualifiers

UK Open Qualifier: 2014

European Tour Events

International Darts Open: 2025 Swiss Darts Trophy: 2025

World Series of Darts Events Bahrain Darts Masters: 2025 Nordic Darts Masters: 2025

Egyéb tornagyőzelmek BDO Gold Cup: 2012 BDO British Classic: 2009 British Teenage Open: 2001 Cheshire Open: 2012 Eastbourne Open: 2000 England Classic: 2010, 2011 England Masters: 2013 England Matchplay: 2013

England Open: 2013 Granite City Open: 2012 Hal Open: 2013 Isle of Man Open: 2013 Jersey Classic: 2013 Jersey Open: 2013 Lancashire Open: 2000 Lytham St Annes Open: 2008 Morecambe Bay Summer Classic: 2011 Northern Ireland Open: 2008 Soft Tip Dartslive France: 2013 Soft Tip Dartslive Hong Kong: 2013 Stanton Open: 2009 Sunparks Masters: 2012 Tops of Ghent: 2011 Tyne and Wear Open: 2009 WDF Europe Youth Cup: 2002 WDF World Cup Pairs: 2013 WDF World Youth Cup: 2001 Welsh Classic: 2012 Welsh Open: 2013 World Youth Masters: 2001

Források

További információk Hivatalos weboldal Stephen Bunting profilja a Darts Database oldalon

Kategória:Angol dartsjátékosok Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Liverpooliak