Csorba Ilona (Nekézseny, 1938. augusztus 18. – 2018. május 25. előtt) magyar színésznő, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja.
Életpályája Nekézsenyben született 1938. augusztus 18-án. Pályáját 1963-ban kezdte az egri Gárdonyi Géza Színházban. 1966–67-ben a Miskolci Nemzeti Színházban játszott. 1968-tól két évadot a kaposvári Csiky Gergely Színházban töltött. 1970-től ismét a Miskolci Nemzeti Színház színésznője volt. Itt primadonnaként számos operett főszerepet eljátszott. Partnerei voltak többek között Poór Péter, Szabadi László, és Simándy József is. 1981-től a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze, alapító tagja. Verebes István, aki az 1990-es évek közepén a színház igazgatója, rendezője volt, ha csak lehetett, minden darabba beiktattatott számára egy zenei betétet, mert a közönség nagyon szerette az énekhangját. 2007-ig, nyugdíjba vonulásáig játszott. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja.
Magánélete Élete végén Nekézsenyben a szülői házban élt. Férje, a 2005-ben elhunyt Vass László színész, énekes. Fiuk: Gábor.
Fontosabb színházi szerepei
Jegyzetek
Források Kortárs Magyar Színészlexikon, Magazin Kiadó 1991.
További információk
Portré- Csorba Ilona
Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:1938-ban született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek