Paul Lim (Szingapúr, 1954. január 25. –) szingapúri dartsjátékos. 1980-tól 1994-ig a British Darts Organisation, majd 1994-től a Professional Darts Corporation tagja. Ő volt az első játékos, aki kilencnyilast dobott a világbajnokságon. Beceneve "The Singapore Slinger".

Pályafutása BDO Lim 1980-ban a BDO-nál kezdte pályafutását, ahol először 1982-ben vett részt világbajnokságon. A vb-n az első körben kiesett Dave Whitcombe ellen 2–0-s vereséggel. 1983-ban már egy körrel tovább jutott a világbajnokságon, ezúttal Cliff Lazarenko ellen esett ki 3–1-es vereséggel a második körben. A következő két világbajnokságon 1985-ben és 1986-ban, Lim már az első fordulóban búcsúzni kényszerült a tornáról.

Az ezt követő négy világbajnokságon sem jöttek a jobb eredmények tőle, mindannyiszor a második körben ért véget számára a világbajnokság.

1990-ben már kilencedik világbajnokságán vett részt és először tudott tovább jutni a második körnél. Lim egészen a negyeddöntőig jutott a tornán, ahol Lazarenko ellen kapott ki 4–0-ra. Lim a tornán megdobta a világbajnokságok történetében az első kilencnyilas leget (ami napjainkig is az egyetlen ilyen volt a BDO világbajnokságokon), így csak ezért a teljesítményéért fontot kapott. Érdekesség, hogy az abban az évben világbajnok Phil Taylor a világbajnoki címért csak fontot vihetett haza.

Lim még 1991-ben, 1992-ben és 1994-ben indult a BDO világbajnokságain, de a második körnél sosem sikerült tovább eljutnia.

PDC 1994-től a PDC-nél folytatta karrierjét.

Lim 1995-ben és 1996-ban nem tudta magát kvalifikálni a PDC világbajnokságára, így csak 1997-ben indulhatott első PDC-s vb-jén. Ebben az évben a csoportkörös küzdelmek során kiesett, ahol John Lowe-tól 3–1-re, majd Jamie Harvey-tól 3–2-re kapott ki.

1998-ban is két vereséggel esett ki a csoportküzdelmek során, ezúttal Peter Evison és John Part ellen szenvedte el vereségeit.

1999-ben már nem rendeztek csoportkört a világbajnokságon, de Lim számára ismét hamar véget ért a torna, mivel az első körben John Lowe nyert ellene 3–0-ra. A következő világbajnokságon is az első kör után búcsúzott el, ezúttal Alan Warriner-Little-től elszenvedett 3–0-s vereség után.

2001-ben Lim-nek először sikerült az első körben győznie, így bejutott a második körbe. Ott a tavalyi világbajnokságon lévő ellenfele Warriner-Little volt, aki újra legyőzte Lim-et és jutott tovább a következő körbe. Egy évvel később Lim újra az első kör után búcsúzhatott, ezúttal Dennis Smith verte meg 4–0-ra.

Lim-nek ezután 2003-tól 2012-ig nem sikerült kvalifikálnia magát világbajnokságra. Ebben az időszakban komoly sikereket ért el a Soft darts-ban, ahol 2011-ben megnyerte a világbajnoki címet.

2013-ban Lim újra részt vett a világbajnokságon, ahol az első körben Michael van Gerwen-t kapta. A későbbi döntős van Gerwen nagyon jó formában érkezett a vb-re és 3–0-s győzelemmel búcsúztatta Lim-et. A következő évben Lim ismét kijutott a vb-re, de nem sikerült bejutnia az első körbe, mivel a selejtező körben 4–2-re kikapott japán ellenfelétől Morihiro Hashimoto-tól.

Lim 2015-ben nem jutott ki a világbajnokságra, így csak 2016-ban láthattuk újra vb-n. Lim újra a selejtező körben indult, ahol az orosz Alexander Oreshkin 2–1-re verte meg a szingapúrit.

A következő világbajnokságra (2017), Lim-nek újra nem jött össze a kvalifikáció. A 2017-es csapatvilágbajnokságon Szingapúr színeit képviselve társával, Harith Lim-mel, és már az első körben meglepetést okoztak. Az első helyen kiemelt skót csapattal találkoztak az első körben, akiknek színeit a világranglista második helyét elfoglaló Gary Anderson és a harmadik helyen lévő Wright képviselte. Lim-ék 5–2-re verték meg a skót csapatot, így óriási meglepetést okozva jutottak tovább. Formájuk kitartott a következő körben is, ahol a torna előtt esélyesebbnek mondott spanyol csapatot összesítésben 2–1-re sikerült megverniük. Jó teljesítményüknek köszönhetően a szingapúri válogatott először jutott be a negyeddöntőbe, ahol ellenfélnek a belga válogatottat kapták. Itt már nem sikerült a bravúr számukra összesítésben 2–1-re kaptak ki és búcsúztak a tornától.

A 2018-as világbajnokságra Lim-nek újra összejött a kvalifikáció és a selejtező körben kapott szerepet. Ott ellenfele a hongkongi Kai Fan Leung volt, akit 2–0-ra győzött le. A sikerrel megvívott selejtezős kört követően Lim ellenfele a 30. kiemelt Mark Webster volt az első körben. Lim fantasztikus teljesítményt nyújtva legyőzte walesi ellenfelét 3–2-re, így bejutott a második körbe, ahol a kétszeres világbajnok skót Gary Anderson volt az ellenfele. A mérkőzésen Lim-nek esélye volt egy kilencnyilast leget dobni, ahol csak az utolsó nyilat, a dupla 12-t hibázta el. Esélyesebb ellenfele ellen nyert egy szettet, de végül 4–1-re kapott ki és búcsúzott a tornától.

Tornagyőzelmei

PDC

PDC Asian Tour Hong Kong: 2019 PDC Asian Tour Seoul: 2019 PDC Asian Tour Taipei: 2018 PDC Asian Tour Bangsaen: 2023 PDC World Asia South and West Qualifying: 2017 PDC World Dartslive Soft Tip Qualifier: 2013, 2015

Egyéb tornagyőzelmek Australian Grand Masters: 1983 Soft Tip Bullshooter World Ch'ship: 1996 Soft Tip Dartslive France: 2017

Soft Tip Dartslive Hong Kong: 2012 Soft Tip Dartslive Korea: 2016 Soft Tip Dartslive Taipei: 2016 Singapore Open: 1992, 1993 Hong Kong Open: 1989, 1992, 1998, 2000, 2001 Virginia Beach Classic: 1992, 1998 World Soft Darts World Championship: 2011 Colorado Open: 2005 Bud Brick Memorial: 2022 Japan Open: 2022 Ulaanbaatar Open: 2023, 2024

Döntői WDF nagytornák: 5 döntős szereplés Eredmény Sorszám Év Bajnokság Ellenfél a döntőben Pontok(l) = pontszám legekben, (sz) = pontszám szettekben. Győztes 1. 1980 WDF Asia-Pacific Cup Jerry Umberger Ismeretlen Győztes 2. 1984 WDF Asia-Pacific Cup Terry O'Dea Ismeretlen Győztes 3. 1986 WDF Asia-Pacific Cup Len Heard Ismeretlen Döntős 1. 1990 WDF Asia-Pacific Cup Albert Ansty Ismeretlen Döntős 2. 2024 WDF Világbajnokság Shane McGuirk 3–6 (sz)

Televíziós 9 nyilasai + Paul Lim televíziós 9 nyilasai Időpont Ellenfél Torna Kombináció Díjazás 1990. január 9. Jack McKenna BDO Világbajnokság 3 x T20; 3 x T20; T20, T19, D12

Világbajnoki szereplései BDO 1982: Első kör (vereség Dave Whitcombe ellen 0–2) 1983: Második kör (vereség Cliff Lazarenko ellen 1–3) 1984: Első kör (vereség Mike Gregory ellen 0–2) 1985: Első kör (vereség Cliff Lazarenko ellen 0–2) 1986: Második kör (vereség Peter Locke ellen 0–3) 1987: Második kör (vereség Bob Anderson ellen 1–3) 1988: Második kör (vereség John Lowe ellen 1–3) 1989: Második kör (vereség John Lowe ellen 2–3) 1990: Negyeddöntő (vereség Cliff Lazarenko ellen 0–4) 1991: Első kör (vereség Alan Warriner-Little ellen 0–3) 1992: Második kör (vereség John Lowe ellen 0–3) 1994: Második kör (vereség John Part ellen 0–3)

PDC 1997: Csoportkör (Legjobb 24) (vereség John Lowe ellen 1–3 és Jamie Harvey ellen 2–3) 1998: Csoportkör (Legjobb 24) (vereség Peter Evison ellen 0–3 és John Part ellen 1–3) 1999: Első kör (vereség John Lowe ellen 0–4) 2000: Első kör (vereség Alan Warriner-Little ellen 0–3) 2001: Második kör (vereség Alan Warriner-Little ellen 2–3) 2002: Első kör (vereség Dennis Smith ellen 0–4) 2013: Első kör (vereség Michael van Gerwen ellen 0–3) 2014: Selejtező kör (vereség Morihiro Hashimoto ellen 2–4) 2016: Selejtező kör (vereség Aleksandr Oreshkin ellen 1–2) 2018: Második kör (vereség Gary Anderson ellen 1–4) 2019: Első kör (vereség Ross Smith ellen 1–3) 2020: Első kör (vereség Luke Woodhouse ellen 0–3) 2021: Második kör (vereség Dimitri Van den Bergh ellen 0–3) 2022: Első kör (vereség Joe Murnan ellen 2–3) 2026: Második kör (vereség Luke Humphries ellen 0–3)

WSDT 2022: Első kör (vereség Dave Prins ellen 1–3)

WDF 2024: Döntő (vereség Shane McGuirk ellen 3–6)

Források

További információk Paul Lim profilja Paul Lim DARTSLIVE PRO profilja

Kategória:Szingapúri dartsjátékosok Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Élő személyek