Carrie Snodgress (Barrington, Illinois, 1945. október 27. – Los Angeles, Kalifornia, 2004. április 1.) Golden Globe-díjas amerikai színésznő.

Élete és pályafutása A Main Township Főiskolán tanult Park Ridge-ben, majd az Észak-Illinois Egyetemen végzett. Chicagóban színleckéket vett a Goodman Drámaiskolában, ahol díjat és szerződést nyert a Universal Picturesnél.Famous PeopleThe Guardian A hatvanas években a kisképernyőn szerepelt sorozatokban, mint a Virginian, Medical Center vagy a Judd for the Defense. Első egész estés filmje John Updike Nyúlcipő című regénye alapján készült Fuss nyuszi, fuss volt James Caannal, ami nem aratott nagy sikert. Ezt követte leghíresebb alakítása, a Diary of a Mad Housewife 1970-ben, amiben egy frusztrált, házasságában boldogtalan asszonyt játszik, aki viszonyt kezdeményez egy másik férfival. A film megalapozta a korai feminista filmelméletet, állítólag Joan Allen többször is megnézte, hogy felkészüljön a Jégvihar című filmjére. Snodgress férjét Richard Benjamin alakította.

Golden Globe-díjat nyert, és Oscar-díjra jelölték. Ekkortájt ismerkedett meg a zenész Neil Younggal, akivel összeköltözött, és egy fiuk született, Zeke. Zeke cerebrális parézissel (CP) született, aminek fő tünete a mozgásfogyatékosság.New York Times Snodgress nem színészkedett közel nyolc évig, és kisfiának szentelte magát. Mikor Young és Snodgress szakítottak, Snodgress visszatért a filmiparba, de hamar rá kellett ébrednie, hogy elfelejtették, és nem fogadják tárt karokkal. Sylvester Stallone kérte tőle, hogy vállalja el Adrian szerepét a Rockyban, azonban a színésznő kevesellte a pénzt, és egy másik meghallgatásra ment, amit viszont nem nyert meg. 1978-ban szerepelt az Őrjöngés című filmben Kirk Douglas filmbeli szeretőjeként. 1979-ben volt barátját, Jack Nietzschét pénzbüntetésre ítélték és három év próbaidőre fogták, miután Snodgress lakására rontott, és megverte a nőt egy pisztollyal.

Snodgress későbbi filmjei alacsony költségvetésűek voltak, ami a minőségükön is meglátszott. Említésre méltó szereplései Clint Eastwood Fakó lovasa, Tony Richardson utolsó filmje, a Kék ég, amivel Jessica Lange Oscar-díjat nyert, és a Vad vágyak neo noir. Snodgress vendégszerepelt az X-aktákban, a Vészhelyzetben és a Gyilkos sorokban. 1981-ben hozzáment Robert Jones festőhöz, akitől pár évvel később elvált.Telegraph

2004-ben májproblémái támadtak, és kórházba került, mert átültetésre volt szüksége. Április 1-jén szívrendellenességben hunyt el.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1969 Szelíd motorosok Easy Rider lány a kommunában(stáblistán nem szerepel) 1970 Diary of a Mad Housewife Tina Balser Fuss nyuszi, fuss Rabbit, Run Janice Angstrom 1978 Őrjöngés The Fury Hester Andai Györgyi 1980 The Attic Louise Elmore 1982 Homework Dr. Delingua Trick or Treats Joan O'Keefe Adams 1983 A Night in Heaven Mrs. Johnson 1985 Fakó lovas Pale Rider Sarah Wheeler Menszátor Magdolna Rainy Day Friends Margot 1986 Murphy törvénye Murphy's Law Joan Freeman Szabó Éva Menszátor Magdolna 1988 Blueberry Hill Becca Dane 1989 Chill Factor Amy Carlisle 1990 A körön kívül – Testvérek és lázadók Across the Tracks Rosemary Maloney 1993 Little Jo balladája The Ballad of Little Jo Ruth Badger 1994 8 másodperc 8 Seconds Elsie Frost Kék ég Blue Sky Vera Johnson Csere Ágnes 1995 Fekete Amerika White Man's Burden Josine 1998 Vad vágyak Wild Things Ruby Illyés Mari 1999 A Stranger in the Kingdom Ruth Kinneson 2000 In the Light of the Moon Augusta W. Gein – 2001 Bartleby könyvkiadó A sivatag vámpírjai The Forsaken Ina Hamm Illyés Mari

Televízió Tévéfilm Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang 1969 Silent Night, Lonely Night Janet 1970 The Forty-Eight Hour Mile Janet / Diane 1971 Türelmetlen szív The Impatient Heart Grace McCormack Hámori Ildikó 1978 Love's Dark Ride Nancy Warren 1979 Fast Friends Diana Hayward The Solitary Man Sharon Keyes 1984 Nadia Stefania Comaneci 1985 A Reason to Live Isobel Bennett 1990 A rózsa és a sakál The Rose and the Jackal Joan Pinkerton 1991 Cápák és torpedók Mission of the Shark: The Saga of the U.S.S. Indianapolis Louise McVay Czigány Judit 1992 Kísért a múlt Woman with a Past Mama 1994 Rise and Walk: The Dennis Byrd Story Mrs. Byrd 1996 Death Benefit Virginia McGinnis Minden, amit akart All She Ever Wanted Alma Winchester 2004 Vasakaratú angyalok Iron Jawed Angels Mrs. Paul

Sorozat Év Magyar cím Eredeti cím SzerepMegjegyzések 1969 Judd for the Defense Eileen Kenyon 1 epizód The Virginian Josephine Del Finnia 1 epizód The Outsider Janet / Diane 1 epizód The Bold Ones: The Lawyers Megan Baker 1 epizód Marcus Welby, M. D. Laura 1 epizód Medical Center Mim Hoagley 1 epizód 1982 Quincy M. E. Mrs. Vickie McGuire 1 epizód 1983 ABC Afterschool Specials Mrs. Cranston 1 epizód 1984 Út a mennyországba Highway to Heaven Evelyn Nealy 1 epizód 1986–1993 Gyilkos sorok Murder, She Wrote Connie Vernon / Irene Macinoy 2 epizód 1988 Tell Vilmos Crossbow Lady Montal 1 epizód Péntek 13 Friday the 13th: The Series Dr. Viola Rhodes 1 epizód 1989 Az éjszaka árnyai In the Heat of the Night Mrs. Kroller 1 epizód 1990 Shades of LA Armacost százados 1 epizód 1991 Equal Justice Marla Prentiss 1 epizód 1992 Civil Wars Mary Esquavil 1 epizód Reasonable Doubts Christine Anderson 1 epizód 1993 X-akták The X-Files Darlene Morris 1994–1995 Phantom 2040 Heloise néni (hangja) visszatérő szerep 1995 Chicago Hope Kórház Chicago Hope Mrs. Weber 1 epizód Sisters Betty Merrill 1 epizód 1998 Vészhelyzet ER Mrs. Lang 1 epizód Angyali érintés Touched by an Angel Judy Bowers 1 epizód 2002 Amynek ítélve Judging Amy Dr. Larabie 1 epizód 2003 Az elnök emberei The West Wing Mrs. Martha Rowe 1 epizód

Fontosabb díjak és jelölések Év Cím Díj Eredmény1971 Diary of a Mad Housewife Oscar-díj a legjobb női főszereplőnek Golden Globe-díj a legjobb női főszereplőnek – filmmusical vagy vígjáték Golden Globe-díj az év női színész felfedezettjének Laurel-díj a legjobb női főszereplőnek Laurel-díj az év női felfedezettjének 1972 BAFTA-díj a legígéretesebb elsőfilmes főszereplőnek 1984 ABC Afterschool Specials Daytime Emmy-díj a legjobb előadónak gyermekműsorban

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:1945-ben született személyek Kategória:2004-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai színésznők Kategória:Golden Globe-díjasok Kategória:Illinois-iak