A Sleep egy, amerikai doom metal/stoner rock zenekar. A stoner rock és a doom metal egyik legmeghatározóbb formációja.
Története 1990-ben alakultak meg a kaliforniai San Joséban. A zenekar a rövid életű Asbestosdeath nevű formáció felbomlása után jött létre. A Sleep a doom metal műfaj egyik úttörőjének számít.
Az 1992-ben megjelent Holy Mountain lemezük sikere után a zenekar a brit London Records szárnyai alatt teljes alkotói szabadságot kapva állt neki a Dopesmoker című lemezének a megírásának és felvételeinek. A lemez önmagában rendhagyónak számított, mivel egyetlen közel 60 perces szám szerepelt rajta. A kiadó sem az eredeti címet (Jerusalem), sem a formátumot nem találta jónak, a zenekar pedig nem volt hajlandó engedni, így hivatalosan nem jelent meg, csak egy kiszivárgott verzió. A kiadatlan album körül kialakult helyzet miatt a zenekar feloszlott. Kiadó által 2003-ban jelent meg először.
Feloszlásuk után Matt Pike megalapította a High On Fire nevű zenekarát, Al Cisneros és Chris Hakius pedig az OM-ot.
2009-ben visszatértek koncertezni, de év végére Chris Hakius dobos kilépett a zenekarból, helyét a Neurosis-ból ismert Jason Roeader vette át. A következő években aktívak maradtak, önálló turnékon és fesztiválokon egyaránt játszottak.
2014-ben több, mint 20 évvel a Dopesmoker megírása után az Adult Swim tévécsatorna Weekly Singles sorozatában megjelent a The Clarity című kislemezük, amit később vinyl-en is kiadtak.
2017-ben szintén az Adult Swim műsorán debütált a Leagues Beneath című single, amit digitálisan, valamint vinyl-en a 2018-ban adtak ki.
2018 április 20-án váratlanul megjelent a The Sciences című lemezük, amint a Jack White féle Third Man Records gondozásában jelent meg.
2019 év végén több átfogó amerikai és európai turné és fesztiválkoncert után a zenekar bejelentette, hogy határozatlan idejű szünetre mennek. 2022-ben pár koncert erejéig a zenekar visszatért.
2025 év elején Jason Roeder dobos egy keserű posztban bejelenti, hogy a zenekar menedzsere telefonon kirúgta a zenekarból még 2024 novemberében. A dobos nem beszélt a másik két taggal előtte hónapokig. A zenekar a továbbiakban nem kommentálta a kijelentést és egyéb nyilatkozatot se adott ki.
2026 júniusában egy új kislemezzel és felállással jelentkeztek. A zenekar, az alapító gitáros, Matt Pike gitáros nélkül folytatja, a Have Spacesuit Will Travel című számon már Bubba Durpee (Void, Brant Bjork) játszik. A dobok mögé Dale Crover (Melvins, Shrinebuilder, Nirvana) került. Al Cisneros énekes-basszusgitáros maradt a zenekar egyetlen alapító tagja. A fizikai példány mellett egy időben egy limitált kiadású Sleep képregény is megjelent, amit Al Cisneros írt.
Tagok
Jelenlegi felállás:
Al Cisneros – Ének, basszusgitár (1990–1998, 2009–2019, 2021–jelenleg) Bubba Durpee – Gitár (2026-jelenleg) Dale Crover – Dob (2026-jelenleg)
Korábbi tagok:
Matt Pike – Gitár (1990–1998, 2009–2019, 2021–2026)
Jason Roeder – Dob (2010–2019, 2021–2024) Chris Hakius – Dob (1990–1998, 2009-2010)
Diszkográfia
Nagylemezek: Volume One (1991) Sleep's Holy Mountain (1992) Dopesmoker (1999)Először Jerusalem címen adta ki a zenekar, 1999-ben. A lemezkiadó cég azonban nem találta jónak, így a Sleep 2003-ban újra megjelentette az albumot, Dopesmoker címmel. 2012-ben "remastered" (felújított) verzióban is piacra került. The Sciences (2018)
Kislemezek:
Snowblind (Black Sabbath cover) (1992) Dopesmoker (rövid verzió) (2005) The Clarity (2014) Leagues Beneath (2018) Have Spacesuit Will Travel (2026)
Források
– Encyclopaedia Metallum adatlap Sleep Biography – Allmusic Sleep – The Sciences Album Review – Pitchfork
Jegyzetek
További információk
Kategória:1990-ben alakult együttesek Kategória:2009-ben újraalakult együttesek Kategória:Amerikai doom metal-együttesek Kategória:Kaliforniai könnyűzenei együttesek