Vincent van der Voort (Purmerend, 1975. december 18. –) holland dartsjátékos. 2001-től 2007-ig a British Darts Organisation, majd 2007-től 2024-ig a Professional Darts Corporation tagja. Beceneve "The Dutch Destroyer".
Pályafutása BDO Van der Voort karrierjét a BDO-nál kezdte 2001-ben. 2002-ben és 2006-ban megnyerte a Danish Open-t. Világbajnokságokon hatszor vett részt.
A 2002-es vb-n az első körben kikapott Mensur Suljović-tól 3–2-re, majd egy évvel később a második körben esett ki Tony David ellen. 2004-ben újra az első körben búcsúzni kényszerült, ezúttal Stephen Bunting verte meg 3–2-re.
2005-ben teljesítette legjobb világbajnokságát a BDO-nál, ekkor egészen a negyeddöntőig jutott. Ott honfitársa Raymond van Barneveld volt az ellenfele, aki 5–0-ra verte meg van der Voort-ot, majd később a világbajnokságot is megnyerte.
Van der Voort az utolsó két BDO-s világbajnokságán újra nem tudott eredményesen szerepelni, 2006-ban a második körben Tony O'Shea ellen, majd egy évvel később Davy Richardson ellen az első körben esett ki. Van der Voort a 2007-es vb után elhagyta a BDO-t, és a PDC-nél folytatta pályafutását.
PDC Első évében a PDC-nél, részt vehetett első nagytorna döntőjén, melyet a UK Open-en ért el. A döntőben az akkori PDC világbajnokával Raymond van Barneveld-el mérkőzött meg a győzelemért. Van der Voort nem tudta megverni Barneveldet, és 16–8-ra kikapott esélyesebb ellenfelétől.
Első PDC-s világbajnokságán győzelemmel mutatkozott be, de a második körben kiesett Adrian Lewis ellen. Következő vb-jén 2009-ben már egy körrel tovább sikerült eljutnia. Az első körben Bezzeg Nándorral mérkőzött meg a továbbjutásért, és 3–0-ra verte a legelső magyar vb-résztvevőt. A második körben James Wade 4–0-ra verte meg van der Voortot. A 2010-es világbajnokságon a második körig jutott, ahol Kevin Painter verte meg 4–3-ra. A következő világbajnokságon már a negyeddöntőbe sikerült bejutnia, ahol a későbbi győztes Adrian Lewis-tól szenvedett 5–2-es vereséget. Ebben az évben Austrian Open döntőjében (amely egy Players Championship forduló volt) legyőzte Phil Taylort, így megszerezte első tornagyőzelmét a PDC-nél.
2012-ben a vb-n a második körben Andy Hamilton ellen kapott ki 4–3-ra. Van der Voort számára a következő vb is csak egy körrel tartott tovább, ezúttal (ugyanúgy, mint 2009-ben) James Wade ellen esett ki.
A 2014-es világbajnokságon a már korábban kétszer is búcsúztató Adrian Lewis-szal csapott össze a második körben, és ezúttal is vereséget szenvedett az angoltól. Az év további részében megnyerte az Austrian Darts Open-t, ahol Jamie Caven-t győzte le a döntőben.
A 2015-ös világbajnokságon négy év után újra a negyeddöntőig jutott, ahol Phil Taylor-tól kapott ki 5–3-ra. A 2016-os vb-n a legjobb 16 között ért véget számára a világbajnokság, ezúttal a későbbi győztes Gary Anderson verte meg 4–0-ra. A következő évben már az első körben kiesett a vb-n, Max Hopp-tól kapott ki 3–1-re.
2018-ban újra a legjobb 16-ig jutott a világbajnokságon, és ott honfitársától, van Barneveld-től kapott ki 4–1-re.
Világbajnoki szereplései BDO 2002: Első kör (vereség Mensur Suljović ellen 2–3) 2003: Második kör (vereség Tony David ellen 1–3) 2004: Első kör (vereség Stephen Bunting ellen 2–3) 2005: Negyeddöntő (vereség Raymond van Barneveld ellen 0–5) 2006: Második kör (vereség Tony O'Shea ellen 0–4) 2007: Első kör (vereség Davy Richardson ellen 1–3)
PDC 2008: Második kör (vereség Adrian Lewis ellen 2–4) 2009: Harmadik kör (vereség James Wade ellen 0–4) 2010: Második kör (vereség Kevin Painter ellen 3–4) 2011: Negyeddöntő (vereség Adrian Lewis ellen 2–5) 2012: Második kör (vereség Andy Hamilton ellen 3–4) 2013: Harmadik kör (vereség James Wade ellen 0–4) 2014: Második kör (vereség Adrian Lewis ellen 1–4) 2015: Negyeddöntő (vereség Phil Taylor ellen 3–5) 2016: Harmadik kör (vereség Gary Anderson ellen 0–4) 2017: Első kör (vereség Max Hopp ellen 1–3) 2018: Harmadik kör (vereség Raymond van Barneveld ellen 1–4) 2019: Harmadik kör (vereség Chris Dobey ellen 3–4) 2020: Második kör (vereség Dave Chisnall ellen 1–3) 2021: Negyedik kör (vereség Daryl Gurney ellen 2–4) 2022: Harmadik kör (visszalépett – Covid19 fertőzés) 2023: Harmadik kör (vereség Luke Humphries ellen 3–4)
Döntői PDC nagytornák: 1 döntős szereplés Történet UK Open (0–1) Eredmény Sorszám Év Bajnokság Ellenfél a döntőben PontokDöntős 1. 2007 UK Open 8–16 (l)
Tornagyőzelmei
PDC
Players Championships
Players Championship (AUT): 2011 Players Championship (GER): 2010 Players Championship (NED): 2010
UK Open Regionals/Qualifiers
UK Open Qualifier: 2011
European Tour Events
Austrian Darts Open: 2014
Egyéb tornagyőzelmek
Denmark Open: 2002, 2006 German Gold Cup: 2004 Holland National Championships: 2009 Open Lunteren: 2009 WDF Europe Cup Pairs: 2004 WDF Europe Youth Cup: 1991 WDF World Cup: 2005
Források
További információk
Profilja a Dartn.de weboldalon Vincent van der Voort a Darts1 weboldalon
Kategória:Holland dartsjátékosok Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek