Kósa Erika (Csokonyavisonta, 1964– ) üzletasszony, a 100 leggazdagabb magyar éves listáján 2007 és 2015 között minden évben szerepelt, több éven keresztül a leggazdagabb magyar üzletasszonyként tartották számon. Vagyonát a Brokernet Groupban lévő részesedésének akkori értéke szerint becsülték, a vállalat megszűnése óta nem szerepel a leggazdagabb magyarok listáján.
Életútja
A kezdeti évek A Somogy megyei Csokonyavisontán született 1964-ben. Egészségügyi szakközépiskolát, majd óvónőképző főiskolát végzett. Pályája kezdetén óvónőként dolgozott szülőfalujában.
1989-ben az óvónői pályát otthagyva az MBI osztrák biztosítási cég biztosítási ügynöke lett. 10 évig dolgozott az MBI-nél, ott lettek kollégák, majd barátok Kostevc Péterrel és Kutvölgyi Pállal.
Brokernet 1999-ben Kósa Kostevccel és Kutvölgyivel kivált az osztrák biztosítási cégből, önállósodtak, megalapították saját biztosítási cégüket, a Brokernetet. Az új cég operatív irányításán belül a termékfejlesztés, a tőkepiacok elemzése és a nemzetközi partnerekkel való kapcsolattartás Kostevc területe lett, a marketingkommunikáció irányítása pedig Kutvölgyié. A termelésért; az értékesítésért; a hálózat fejlesztéséért és irányításáért; valamint a felsőszintű vezetők és az összes munkatárs képzéséért Kósa tartozott felelősséggel. A pénzügyi és gazdasági részleget Körtvélyesi Zoltán, Kósa férje, menedzselte, akit a vezérigazgatói tisztséggel is megbíztak. A Brokernetben Kósa, csakúgy mint Kostevc, 43 százalékos tulajdonaránnyal lett főrészvényes. míg Kutvölgyi részesedése 12 százalék volt. Az életbiztosítást befektetéssel párosító Unit-linked termékük, niche, komoly extraprofitot eredményező újdonság volt a biztosítási piacon.
Idővel a vállalat holdinggá nőtte ki magát. Tagjai a Palladium Brókerház biztosítási alkusz, a Bankbroker hitelközvetítő, a Platea ingatlanközvetítő, a Brokernet Akadémia akkreditált biztosításközvetítő képző intézmény, a Brokernet SRO és a 100 milliárd forint vagyont kezelő Quantis Alapkezelő Zrt. Tíz év alatt 100 milliárd forintos árbevételt értek el, ügyfeleik száma meghaladta a 150 ezret. A nemzetközi terjeszkedést is megkezdték. Volt olyan időszak, amikor az aktív munkatársaik száma 6000 volt. 55 ezer munkatársat képeztek ki tíz év alatt.
2012-re Kósa 34 milliárdra becsült vagyonával a 15. helyen állt a Napi Gazdaság 100 leggazdagabb magyart feltüntető listáján, vele holtversenyben ugyanannyi becsült vagyonnal következett Kostevc, és benne volt a százban Kutvölgyi is, őt a 37. helyre sorolták 14,8 milliárdra becsült vagyonával.
Ugyanebben az évben, 2012-ben, azonban véget ért Kósa és a Brokernet közös története. A két főrészvényesnek a piaci válságból való kilábalás stratégiájával és a cég tőzsdére való bevezetésével kapcsolatos véleménykülönbsége okozta feszültség oda vezetett, hogy Kostevc és Kutvölgyi, mint többségi tulajdonosok, felmentették Körtvélyesit a vezérigazgatói tisztségéből. Férje leváltását követően Kósa – állítása szerint kényszerűségből és messze áron alul – eladta a Brokernet Holding Zrt.-ben volt tulajdonrészét és evvel 10 év után megvált volt sikercégétől. Az exit során a becslések szerint 21,8 milliárd forintot veszített vagyonából.
Consequit Kósa a Brokernetből való kilépést követően heteken belül elindította új pénzügyi tanácsadó cégét, a Consequit Alkusz Kft-t. Befektetéshez kötött életbiztosításokból, valamint hagyományos–
és egészségbiztosításokból álló termékportfólióval egy éven belül országos lefedettséget és 1,8-2,2 milliárd forint árbevételt tűzött ki célul maga elé. A Consequit kizárólagos tulajdonosa Kósa Erika lett, mellette a menedzsment tagja volt még férje, Körtvélyesi Zoltán vezérigazgató és Farkas András értékesítési vezérigazgató.
A Consequit része lett a Brokernet volt szlovákiai cége is, melyet a végelszámolásnál kapott meg Kósa. A szlovákiai céget idővel a Consequit inkább tehertételként élte meg, mint lehetőségként.
Végül is a Consequit működése nem váltotta be Kósa reményeit, így 2016-ban megvált tőle.
Kósa Erika Akadémia 2017-ben megalapította a Kósa Erika Akadémiát.
A Kósa Erika Akadémia nagy hangsúlyt helyez az EQ fejlesztését támogató képzésekre. 2017 szeptemberében indult az Akadémia Junior Programja, ahol különböző területről érkező tehetséges fiatalok kapnak személyes mentorálási támogatást. A Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségével együttműködve indítanak kezdeményezéseket az érzelmi intelligencia fejlesztése területén. Az Akadémia szellemisége azon a tudományos elméleten alapul, miszerint az érzelmi intelligencia fejleszthető és az így generálható magasabb EQ hasznára válik mind az egyénnek, mind munkáltatójának, csakúgy mint ahogy előnyére válik a társas kapcsolatoknak és a társadalomnak egyaránt. Nagy súlyt helyeznek az anyanyelvi kultúra erősítésére, oktatási programjuk keretében együttműködnek az Anyanyelvi Szövetséggel.
Családja Édesapja gépszerelő volt, édesanyja könyvelő.
Házastársa Körtvélyesi Zoltán, két testvére és két leánya van.
Díjak, elismerések HBLF „Visionary Leadership (2012) Csokonyavisonta díszpolgára
Jegyzetek
További információk https://www.kosaerikaakademia.hu/ https://www.nlcafe.hu/ezvan/20150514/100-leggazdagabb-magyar-kosa-erika/
Kategória:Élő személyek Kategória:1965-ben született személyek Kategória:Magyar üzletemberek Kategória:Magyar nők Kategória:Magyar milliárdosok