A harmadik római–illír háború vagy informális szóhasználatban harmadik illíriai háború a Római Köztársaság és az Illír Királyság közötti, húzódó, az Illír Királyság római fennhatóság alá kerülésével záruló háborúk harmadik, egyben utolsó összecsapása volt januárjától februárjáig. A harmadik római–makedón háború illíriai hadszíntereként is értelmezhető konfliktusban a nagy túlerőben lévő, Lucius Anicius Gallus vezette római sereg egy hónapon belül felmorzsolta Genthiosz katonai erejét, az uralkodót és családját Itáliába deportálta, az Illír Királyságot felszámolta, egykori területét pedig római protektorátus alá vonta.
A Balkán-félszigeti hídfőállásait az megvívott első római–illír háborúban kiépítő Róma az elkövetkező évtizedekben győztes háborúk során át igyekezett pozícióit megszilárdítani, befolyását megerősíteni, a római szenátus által diktált békék pedig hozzájárultak a hellén városszövetségek, Makedónia, Epirusz és Illíria közötti katonai és hatalmi egyensúlyhoz. Az Illír Királyság uralkodói – Szkerdilaidasz és III. Pleuratosz – az Róma feltétlen szövetségeseinek számítottak, utódjuk, Genthiosz király azonban igyekezett megszabadulni Róma védnökségétől. A térség legnagyobb hatalma, Makedónia a nyugtalan Perszeusz trónra kerülése után a Róma-ellenes szervezkedés élére állt, és kitört a harmadik római–makedón háború. Noha a konfliktus első éveiben Rómának leginkább katonai kudarcokkal kellett szembesülnie, a makedónokkal szövetséges illír Genthiosz mégsem lépett be a háborúba. Erre csak azután volt hajlandó, amikor fordulóján Perszeusz 300 talentumnyi ezüstöt ajánlott fel számára. Genthiosz fegyvert fogott Róma ellen, és megindította Basszania ostromát, flottájával pedig az epidamnoszi partokat támadta. A rómaiak Anicius Gallus praetor vezetésével az illír flottát csakhamar visszavonulásra késztették, Basszaniát pedig felmentették az ostrom alól. Miután az illír városok és koinonok nagy része Róma mellé állt, Genthiosz Szkodra erődítésébe szorult vissza, és itt került a rómaiak kezére. A gyors lefolyású háború következtében az század óta fennálló Illír Királyság megszűnt létezni, területe római protektorátus alá került.
Története Előzményei jobbra|400px|bélyegkép|Az Illír Királyság (piros) és a római protektorátus (sárga) feltételezett területe az első római–illír háború végén, (a mai országhatárok jelölésével) Az század közepén az Illír Királyságban hatalomra került ardiata uralkodók, Agrón és Teuta ütőképes katonai hatalommá tették országukat, jól szervezett kalóztámadásaik pedig a görög és a római hajósok számára egyaránt nagy veszélyt jelentettek. Róma megindította első győztes háborúját az illírek ellen, amelynek következményeként megvetette a lábát Illíriában, ahol megszervezte az első, római protektorátus alatt álló területeket. Az Illír Királyság régense, Pharoszi Démétriosz azonban nem szakított elődei kalandor politikájával, és kiprovokálta az évi második római–illír háborút, amelynek következtében az Illír Királyság meggyengült. Róma figyelme ezt követően Makedónia megregulázása felé fordult, és az első (), majd a második római–makedón háború () meggyengítette V. Philipposz makedón király hatalmát és katonai ütőképességét.
Míg a korábbi illír királyok, Szkerdilaidasz és III. Pleuratosz uralkodását Róma-hűségük határozta meg, az között trónra kerülő Genthiosz politikáját a Római Köztársaságtól való függetlenedési törekvések jellemezték. Az illírek felelevenítették a kalózkodás hagyományait és az évek végétől veszélyt jelentettek a Hydruntumi-szorosban hajózó rómaiakra. Genthiosz kétszázhetven hajóból álló flottát építtetett és a korábbiaknál nagyobb hadsereget szervezett. Az évektől a béke mind törékenyebb lett a Balkán-félszigeten, egymást érték a régiót benépesítő népek kisebb konfliktusai. A római szenátus előtt megforduló külföldi követek beszámolóiból egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Perszeusz király irányította Makedónia egy újabb Róma-ellenes katonai terv élére állt, és ebben szövetségeseként számíthatott Genthiosz illír királyra. A Római Köztársaság a háború mellett határozta el magát. Követeket menesztettek a térség uralkodóihoz, de Genthiosztól eredmény nélkül tért haza a küldöttség: az illír király nem garantálta semlegességét egy esetleges háborúban, de a katonai konfliktusba bonyolódástól is ódzkodni látszott. Ezzel párhuzamosan ugyanazon év őszén egy légiót hajóztak át Illíriába, hogy előkészítsék a terepet a következő év elején érkező főseregnek. Az előőrs – az illír királytól háborítatlanul – felvonulási területként biztosította a déli illír határvidéket és Dasszarétiát, majd a fősereg érkezése után, tavaszán kitört a harmadik római–makedón háború. A thesszáliai, penesztiai és más hadszíntéren folyó háborúban eleinte csupán óvatos hadmozgások történtek, a két fősereg összecsapására nem került sor. A két ellenséges tábor erőviszonyai meglehetősen kiegyensúlyozottak voltak: Perszeusz serege 43 ezer, a velük szemben álló rómaiaké pedig 40 ezer harcost számlált, így mindkét félnek elsőrendű érdeke volt, hogy szövetségesek után nézve duzzasszák fel katonai erejüket.
Erre sor is került, amikor az addig Rómához hű Epiróta Szövetség kettészakadt, és a molosszok a makedónok oldalára álltak. Az illír király, Genthiosz egyre nyugtalanabbul szemlélte a fejleményeket, de továbbra sem lépett be a háborúba, sőt, római csapatokat engedett átvonulni országán. Perszeusz, hogy a maga számára kedvezően alakítsa az erőviszonyokat, végén lerohanta Penesztiát, majd követeket menesztett az illír udvarba. Genthiosz azonban világossá tette, hogy az Illír Királyság csak abban az esetben veszi fel a fegyveres harcot Rómával szemben, amennyiben a makedón király ezt megfelelően javadalmazza. A makedón uralkodó erre nem volt hajlandó, de a hadi szerencse így is mellé állt: folyamán Róma sorozatos kudarcokat szenvedett el a háborúban.
Kitörése A római–makedón háború ez idáig ha súlyos emberáldozatot nem is, de komoly presztízsveszteséget hozott Rómának. Penesztiában és Epiruszban katonai kudarcot szenvedtek az eseményeket irányító makedónok ellen, és thesszáliai földön is az ellenség számára kedvezően alakult a helyzet. Az új év azonban Aemilius Paullus consulságát hozta el, aki jelentős katonai pályát tudhatott maga mögött: az előző évtizedekben sikeresen harcolt Rómáért a luzitánok és a liguriai törzsek ellen. Érkezése után azonnal leváltotta a kudarcot kudarcra halmozó Appius Claudiust, és Lucius Anicius Gallus praetort nevezte ki a Dasszarétiában állomásozó római seregtest parancsnokává.
Aemilius Paullus érkezése nyugtalansággal töltötte el Perszeuszt, aki végül hajlandónak mutatkozott arra, hogy a Genthiosz király által nyara óta a háborúba való belépése ellenértékeként követelt 300 talentum (kb. 780 kg) ezüstöt kifizesse. Küldöttét, legfőbb tanácsadóinak egyikét, Pantaukhoszt Meteonban fogadta az illír király, ahol sor is került a szövetség megkötésére. Ezt követően az illír király küldöttsége – tagjai bizonyos Olümpion, Parmenion és Morkhosz voltak – a makedóniai Dionba utazott, hogy ott is megerősítsék a szövetséget. Az eskütételi ceremóniára a felsorakozott lovasság előtt került sor, hogy ezzel is emeljék az aktus jelentőségét és a csapatok harci kedvét. Perszeusz végül átadta a 300 talentum ezüstöt az illír küldötteknek, azonban azt ajánlotta nekik, hogy nagy részét lepecsételve, fegyveres őrizetben küldjék el az illír királynak. A fennmaradt 10 talentumnyi ezüsttel a makedón követ, Pantaukhosz sietett előre, és vitte el Genthiosz királyhoz. Genthiosznak ennyi is elég volt, azonnal fogságba vetette az udvarában tartózkodó két római követet, ezzel háborúba lépett Róma ellen. Amint ezt Perszeusz hírül vette, a lepecsételt 290 talentumot kísérő alakulatot visszarendelte, és a pellai kincstárban helyeztette el. Titus Livius maliciózus kommentárjában azt írta, hogy Perszeusz nagy gondot fordított arra, hogy veresége esetén a rómaiak minél nagyobb gazdagságra leljenek a kincstárában – és ez így is történt: a háború lezárultával a rómaiak érintetlenül találták meg az illírek lepecsételt ezüstjét. Időközben Genthiosz két követe, Parmenion és Morkhosz elutaztak Rodosz szigetére is, hogy a Róma-ellenes szövetséghez csatlakozó sziget aktusán képviseljék az illír királyt.
Háborús cselekmények jobbra|300px|bélyegkép|A harmadik római–illír háború hadmozgásai a főbb korabeli települések és törzsek, valamint a mai országhatárok ábrázolásával A fejlemények természetesen nem kerülték el a rómaiak figyelmét, hiszen csapataik az Illír Királyság közvetlen szomszédságából, Dasszarétiából, Epidamnoszból és Apollóniából követhették az eseményeket. A rómaiak már 15 ezer katonát állomásoztattak az Illír Királysággal szomszédos területeken, elejére pedig az Appius Claudiust leváltó Lucius Anicius Gallus praetor vezette erők létszáma csaknem megduplázódott. Genthiosz a maga 15 ezres hadseregével csak a meglepetés erejével érhetett el katonai eredményeket, azonban a Drilón völgyében váratlanul fellázadt a forrásokban Cavii néven említett törzs. Genthiosz féltestvérét, Karavantioszt ezer gyalogos és ötven lovas élén a lázadók ellen küldte. Székhelyüket, Epikariát Karavantiosz azonnal elfoglalta, de később a felkelők sikeresen támadták meg a környéket dúló királyi sereget.
Időközben Genthiosz figyelmét a déli országhatár, a római protektorátus felé fordította, és megindította a rómaiak kezén lévő Basszania ostromát. Az erődítés Titus Livius szerint mindössze 5 mérföldre délre feküdt Lisszosztól, de helyét mindmáig nem sikerült beazonosítani. Egyes feltételezések szerint az Ardaxosz (a mai Mat) folyó torkolatvidékén helyezkedett el. Ezzel párhuzamosan az illír flotta nyolcvan hajója az epidamnoszi és apollóniai partokat támadta. Anicius Gallus az Aulóni-öbölben horgonyzó római flottával visszavonulásra késztette az illír lemboszokat, majd a Genuszosz völgyébe sietett. Itt gyülekezett a római sereg, amelybe a leváltott Appius Claudius még az előző évben Epidamnoszból, Apollóniából és Bülliszből további harcosokat toborzott. Anicius Gallus érkezése után az illírekhez tartozó parthinok, Epikadosz vezetésével kétezer gyalogos, Algalszosszal az élen pedig kétszáz lovas csatlakozott a római hadhoz. Anicius a sereg élén megindult Basszania felé, hogy felmentse az ostromlott várost.